Az én Hadnagyom (Levi x Reader)

14. rész: Megígérted...

3 hónappal később

Már otthon voltunk 2 hónapja, megtudtunk néhány fontosabb dolgot az ottani emberekről... Ezen kívül elég jó szórakozás volt (persze a néhány konfliktustól eltekintve)

Mikor reggel Levi és én még az ágyban feküdtünk kopogást hallottunk
-Gyere!- kelt fel gyorsan Levi és takart be engem nyakig
-Jó reggelt!- nyitott be Erwin

-A holnapi nap folyamán néhány katonával elhagyjuk a falat! A tudomásomra jutott, hogy él... Élt kint nagyjából 50 ember, pontos számot nem tudunk... Ezért odamegyünk és megnézzük mi történt ott!

-Rendben! Kiket viszünk?- kérdezte Levi én pedig még jobban felhúztam a mellkasomon a takarót
-Az emberek pedig...- vett elő egy papírt és olvasni kezdte- Levi, Eren, Mikasa, Armin, Hange, Jean, Moblit és Y/n... A legjobbnak bizonyult katonák!- jelentette ki Erwin

-Ő is jön?- kérdezte kicsit rémülten Levi
-Ez miért baj?- vonta fel a szemöldökét
-Mi lesz, ha valami baja történik?!- nézett rám
-Nem lesz semmi, tudok vigyázni magamra!
-Erwin! Mindenképpen az én közelemben kapjon helyet!- emelte fel a mutató ujját
-Ezt el tudom intézni- mosolygott Erwin és elhagyta a szobát

-Jajj Kölyök...- fogta a fejét és leült a székre
-Nem lesz semmi baj!- keltem fel és hátulról megöleltem
-Megígéred?- fordított szembe magával
-Megígérem...- suttogtam és megcsókoltam

Másnap reggel

Már korán reggel kint sorakoztunk és vártuk, hogy nyíljon a kapu
-Előre!!!- kiáltott Erwin és elindultunk
Három csapatra oszlottunk, én természetesen Levi mellett voltam, hogy most is maximálisan tudjon vigyázni rám
-Figyelj! Ha gáz van elmenekülsz, Éreted?- nézett rám
Én csak bólintottam egyet
Megjelent az égen egy fekete füst mire én felkaptam a fejem de az abnormális már nagyon közel volt

Egy mozdulattal söpört engem félre az útból! A lovam felbukott a lendülettől és félig rám borult mire Levi kétségbeesett ordítását hallottam ahogy egyre közelebb jön
-Y/N!!! Y/N!!! JÓL VAGY?! KÉRLEK KELJ FEL!- ugrott le a lováról mire én gyorsan felkeltem és ültem volna vissza de megfogta a vállam
-Állj!- nézett a szemembe- ne legyél szétszórva
-Levi! Titánokkal harcolok nem fogok meghalni mert rám esik a saját lovam- és már gyorsan mentem is tovább

Aztán olyan történt amire senki sem számított
A titán megfordult és újra felénk kezdett rohanni
-BASSZA MEG! MINDENKI A HELYÉRE! NE MERJETEK ITT MEGHALNI!- kiabált Levi
Ekkor hatalmas szikla darabok érkeztek a levegőben és az egyik pont felém szállt
Elestünk de ahogy megpróbáltam felállni a lábam nem mozdult, beszorult a szikla alá
Nem mozdult....
-LEVI!!- sikítottam el magam ahogy a titán célba vett engem és felém nyúlt

A szerelmem felém nyúlt de nem értem el a kezét... A titán felemelt és egy hatalmasat szorított rajtam, egy pár bordám tört ezért hatalmasat sikítottam a fájdalomtól... A lény egyenesen az erdő felé dobta el az ekkor már teljesen kifáradt legyengült testem...

Levi szemszöge:

Mikor meghallottam, hogy Y/n a nevem kiáltja egyből oda kaptam a tekintetem
Nem volt tőlem messze... A kezünk már majdnem összért amikor a titán felkapta és össze roppantotta a testét
-NEEEEEEE!!!- csak bámultam magam elé... Nem bírtam mozdulni... Meghalt... Y/n.... Halott... Térdre estem és láttam ahogy a titán felém nyúl... Én vagyok a következő
Nem érdekelt, nekem már semmim nem maradt amiért élnem kéne

Ekkor a titán a földre zuhant és Erwin állt előttem
-Mi történt Levi?! Mit művelsz?!- nézett rám kerek szemekkel
-Meghalt... Y/n halott...- kaptam fel rá a könnyes szemeim

Eren szemszöge:

Amikor leugrottam a lovamról csak azt láttam, hogy a Hadnagy a földön térdel
Egyből közelebb futottam, hogy jobban lássam mi történik
Erwin megállt előttem és szomorúan a Hadnagyra nézett
-Sajnálom Eren... Y/n meghalt... -nézett most rám
-Micsoda?!- bámultam magam elé

Levi szemszöge:

-NE! NE! NE! NE! MEGÍGÉRTED!!- kezdtem el ököllel ütni a földet
-Megígérted Kicsim...- temettem az arcom a kezeim közé
-Levi... Én... Annyira sajnálom...- Hange sírva ölelt meg
Eddig ezt sose hagytam neki de most tényleg szükségem volt erre
-Nem vigyáztam rá... Hagytam meghalni...- már vérzett a kezem a kemény talajtól
-Nem a te hibád...nem tudtál segíteni...- ült mellettem Hange
-Indulunk haza...- szállt fel a lóra Erwin

Y/n szemszöge:

Egy vastagabb faágon nyíltak ki a szemeim, egyedül voltam, hirtelen hatalmas fájdalom nyilalt a bordáimba
-Ahh... Ez nagyon fáj...- kaptam oda a kezem
-Ha valahogy sikerülne lejussak talán még túlélhetem- majd elkezdtem lassan és fájdalmasan lemászni

Körülbelül fél óra múlva már talaj volt a talpam alatt.
-Ha elég kitartó vagyok eljuthatok a falig...- gondoltam
Jópár nap eltelt, bogyókat ettem, hogy ne haljak éhen és folyóból ittam de nem adtam fel
Az erdőben sétáltam mikor valami rám ugrott és tépni kezdte a karom... Farkas
-Már csak ez kellett.... ÁÁÁÁ- kiáltottam ahogy marcangolta a karom

Felkaptam egy botot és szét feszítettem a száját, kihúztam a karom és egy nagyobb kővel fejbe vágtam amitől szédülve elfutott
-Huhhhh basszus...- néztem a vérző kezemre
Letéptem egy darabot a nadrágomból és elszorítottam

Levi szemszöge:

Mikor hazaértünk csak futottam be a szobába... Sírtam... Nagyon ritka, hogy én sírjak de most nem bírtam magamba tartani...nagyon fájt a szívem, elvesztettem azt az embert aki a világot jelentette nekem
-Mi lesz most velem?- suttogtam

Néhány nap után újra elkezdtem edzést tartani a kadétoknak
Nagyon fájt, hogy már soha többet nem láthatom de valahogy tovább kellett lépjek
-2 nap múlva újra próbáljuk, visszamegyünk megnézni mi történt!- lépett mellém Erwin
Összeszorult a szívem
-Azzal a csapattal megyünk, mint múltkor!- jelentette ki
-Nem Erwin... Kurvára nem... Mert valaki már soha többet nem jön velünk!- nézem fel rá de nem adtam utat a könnyeimnek
-Ohh igen... Sajnálom- hajtotta le a fejét és elment

Mikor felértem az irodámba a fejem a falnak döntöttem
-Sikeres lesz az út... Csak érted csinálom újra Kölyök...- sóhajtottam