Az én Hadnagyom (Levi x Reader)

21. rész: Elkéstem

-És én pedig 1 hónap és meghalok- MI?! Miről beszél ez?! 1 hónap?!! Nem létezik!
Kenny! Hogy?! Miért? Nem hagyom!

Y/n szemszöge:
Eltelt egy hét mióta Kennyt láttam, nem tudtam mit fog akkor tenni velem de úgy gondoltam, hogy az én utamnak akkor lesz vége...
De nekem már nem maradt semmim és senkim, nem hagyok fájdalmat senkinek magam után.

Egy dolog volt ami zavart...Levi állapota.
Azóta nem mindig akartam de láttam, hogy teljesen más mint eddig.
Sápadt volt, karikásak voltak azok szép szemei és sokszor ezek mellett látható sérülések is díszítették.
Miért nem hagyja már békén az nyomorult? Megteszem amit kért, meghalok csak ne bántsa tovább.

Éppen az ebédlőben ültünk és én pedig Levit figyeltem aki fájdalmas arcot vágva meredt maga elé.
Néha láttam ahogy bele kapaszkodik a combjába becsukja a szemét majd elengedi.
Mi fáj neki? Olyan rossz így látni...

Ekkor Erwin ment oda hozzá majd a karját megfogva rángatta ki a teremből.
Mi történt? Mit csinál vele?
Felálltam és a többieknek azt mondtam, hogy fáradt vagyok majd elkezdtem követni őket.

-MI EZ LEVI?- mutatott Levi felkarjára mire a szürke felső már lassan kezdte felvenni a vörös színt az adott felületen.
-Ne ordíts! Amúgy meg semmi közöd hozzá!- szólt idegesen
-Annyira aggódunk érted és te nem mondasz semmit- kiabált

-Kérlek ne foglalkozz velem... és... védd meg őt- szólt a földet bámulva
-Kit? Miről beszélsz?- Erwin meg mindig dühös volt
-Y/n-t... Tudod egyszer mind meg fogjátok érteni, hogy miről beszélek most...csak ígérd meg!- nézett a szemébe

M...mi? Miről beszél ez? Dehát utál! Mi változott meg ennyire? Miért vérzik? Mit fogunk megérteni?!

*1 nappal Kenny terve előtt*

-Azért hiányozni fog...- simítottam végig a folyosó falán
Bementem a szobámba és leültem a földre térdeimet ölelve

Ekkor lassan nyílt ki az ajtó, Kenny lépett be rajta... Máris? De nem úgy volt, hogy én megyek oda?
-Nem voltam biztos benne, hogy eljössz- vigyorgott
-Pedig ott lettem volna!- vontam meg a vállam
-Leszarom! Most indulunk!- ezzel bekötötte a számat és elindultunk

Levi szemszöge:
Holnap van az a nap... tisztáznom kell mindent vele, nem engedem, hogy bántsa
Indultam Y/n irodája felé és bekopogtam.
Nem jött válasz.
Újra kopogtam... még mindig semmi
-Bemegyek!- szóltam mielőtt beléptem de ő nem volt sehol

-Ne ne ne! Nem lehet! Máris? De még van egy nap!- néztem körbe de sehol sem láttam
Egy papírt vettem észre az asztalon.

"Nem tudom ki találta meg ezt, de ha bent van az irodámban biztos jól ismerem és szeretem!
Ezzel a kis levéllel szeretnék bocsánatot kérni, hogy nem szóltam de úgy érzem így mindenkinek jobb.
Így csak egy emberi élet bánja, annyira boldog vagyok, hogy nem fog bajotok esni miattam!

Hange! Hiányozni fog a sok nevetés együtt és az is, hogy veled még komoly témáról is lehetett beszélni! Mindig mellettem voltál drága barátnőm! Szeretlek!

Erwin! Te mintha a testvérem lettél volna, sokszor nevettünk együtt, ott voltál akkor is amikor nem volt minden rendben.
De ettől még mindig egy komoly tisztelettudó parancsnok vagy! Hiányozni fogsz! Szeretlek!

Eren! Veled még ha sokat nem is voltam azért lehett veled jókat beszélgetni! Minden meg lesz oldva! Te is hiányozni fogsz!

Mikasa! Kedves barátnőm! Talán a bulin lettünk igazán jóba! Rád is mindig számíthattam.
Nagyon jó barát voltál és hajts fel drágám a ranglétrán mert nagyon ügyes vagy!
Erent pedig vagy megnyered vagy nem, ha nem akkor nem érdemel még téged!
Hiányozni fogsz, szeretlek!

Jean! Hát még ha veszekszünk is sokszor a perverz stílusod miatt egész jól kijöttünk!
A múltkori esetet most nem nagyon fejteném ki mivel ez egy búcsú levél de úgy néz ki akkor jöttem rá, hogy milyen úgy elveszíteni valakit, hogy utána mindketten külön utakon haladtok tovább! Még te is hiányozni fogsz!

Levi! Úgy éreztem életem legszebb 4 hónapja volt, sajnos minden szép álomnak vége egyszer.
Még ha utána nem is beszéltünk két értelmes szót egymással nekem attól még egy nagyon fontos ember maradtál hiába lett vége.
Remélem találsz valakit aki megérdemel téged és teljes szívemből remélem, hogy végre boldog lehetsz!
Hiányozni fogsz bár eddig is így volt...az elmúlt egy hónapban végig hiányoztál még ha ezt nem is merem volna a szemedbe mondani soha!
Szeretlek...

Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy mellettem voltak.
Hatalmas örömmel megyek el.
Nagyon fogtok hiányozni mindannyian!"

Zsebre raktam a kis lapot majd futni kezdtem a helyre ahová Kenny vitte, biztos voltam benne, hogy hova mennek.
Hamar oda is éretem majd a fülem az ajtónak döntve próbáltam kiszűrni a hangokat.

Y/n szemszöge:
Kenny elvitt a megadott helyre majd a szoba közepén fellökött.
-Most pedig szépen beszélni fogsz!-mosolygott
-Meg kell ölnünk Erwint úgyhogy szépen elárulod mikor nincs bent a katonaságon! Ezen kívül Erennel kapcsolatban is van pár kérdésem- tartotta a torkomhoz a kést
-Nem! Nyugodtan megölhetsz!- sóhajtottam
Ejtett egy kisebb vágást a torkomon mire egy kisebbet sikítottam

Levi szemszöge:
Alig hallottam valamit, Kenny beszélt de nem értettem, hogy mit.
Ekkor kisebb elfojtott sikítást hallottam.
-Ne!
Azonnal beléptem az ajtón, Y/n a földön ült és kicsit vérzett is, Kenny fölötte állt majd rám nézett.
Felkapta és nyakánál fogva a falhoz szorította.

-KENNY!- kiabáltam
-ENGEDD EL! AZONNAL!
-Nocsak mégis fontos neked?- mosolygott
-Kérlek...menj innen...- suttogott Y/n gyenge hangon
Tettem egy lépést feléjük de erre Kenny még erősebben szorította.
-Ne gyere közelebb!- szólt gúnyos hangon

-Engedd el Kenny...mit tett ő? Engem ölj meg!- próbálkoztam
-Sajnálom de ezzel már elkéstél! Azt vártam, hogy egyből köp ez a hülye csitri de nem mondott semmit! Nincs értelme életben hagyni!- mosolygott

Egyre erősebb tartotta mire ő már szorította Kenny kezét de az nem engedett.
Ekkor nyílt mögöttem az ajtó és Erwin állt mögöttem Eren kíséretében.
Hogy kerültek ezek ide? Követtek?

Y/n kezei ekkor elengedték a fogva tartó karját és a szemei lecsukódtak.
-NE!- kiabáltam
Erwin meglőtte Kennyt aki egyből elengedte de a lány már mozdulatlanul hullott a földre.

Kenny elmenekült de most nem érdekelt ez, a földön fekvő lányhoz rohantam.
-Kérlek ne...Y/n...az én hibám! Nekem kellett volna meghalni!- fogtam remegve az arcát életjel után kutatva