Az én Hadnagyom (Levi x Reader)

16. rész: Újra otthon

-Mi? Újra egyedül leszek...mint akkor...évekkel ezelőtt...- suttogtam

Mikor megérkeztünk a kicsi ház elé görcsbe rándult a gyomrom...az a sok emlék egyszerre tört fel bennem amit eddig elsüllyesztettem magamban.
-Erwinék holnap reggel jönnek haza, akkor vissza kell menjek de addig segíthetek takarítani vagy valamit!- karolta át a derekam és elindultunk befelé a koszos kis házba

-Hú bassza meg! Mekkora kosz van itt!- fintorgott
-Annyira...furcsa- néztem körbe
-Nyomaszt a sok emlék, igaz Kölyök?
-Igen...- suttogtam a padlót bámulva
-Hiába hiszed azt...nem a te hibád- fogta meg ekkor a vállam
-De én...hagytam, hogy meghaljanak...

*Visszaemlékezés*
-Y/N!! BETÖRTÉK A FALAT! MENEKÜLNI KELL!- kapott fel az anyukám és rohanunk ki a kapun
-Apa! Apa! Anya hol van apa?!- sikítottam anyukám karjai közt
Ekkor láttam ahogy rohan ki a házból de egy nagy titán közeledik felénk
-MENEKÜLJETEK!- kiabált és magára terelte a szörnyeteg figyelmét
-Ne! Anya nem akarom tegyél le!- kiabáltam, de hiába
-Annyira sajnálom kicsim...- ezzel anyukám megölelt
A titán egyszerűen ketté törte az édesapám gerincét ezzel pár másodpercre szenvedést okozva neki majd megette
-NEEEEEEE!- próbáltam oda menni de anyukám reszketve fogott
-Kérlek...Vigyázz magadra Y/n... Nagyon ügyes kislány vagy...- simogatta meg a fejem és elengedett mikor látta ahogy az a dög egyre közelebb jön
Ellökött engem egy nagyobb láda mögé és a titán elkapta
-Szaladj Y/n! Rohanj amíg tudsz! Valaki biztosan segít majd!- mosolygott rám könnyes szemekkel.
Ekkor a teste összeroppant és a titán hatalmas vérfürdővel megette
-Anya...
-NEM! Nem adom fel! Én... Én... Túl fogom ezt élni!- majd teljes erővel futni kezdtem amíg a titán nem velem fogalmazott
Hamarosan egy katonába futottam aki feltett egy hajóra és elhagytam a helyet

*6 évvel később*

Egy nagyobb nemesi családnál takarítottam amiért cserébe élhettem ott az elmúlt 6 évben
Egyik nap érkezett egy levél miszerint a szüleim régi háza, ahol felnőttem még egyben van ezért ha szeretnék a szüleim örökségével beköltözhetek oda
Másnap töltöttem be a 16. évem ezért már élhettem egyedül.
Elfogadtam, rengeteg papírt töltöttem ki mire végre rendeződött minden és újra haza mehettem

-Pont így álltam akkor is...pont itt... Pontosan ezekkel a gondolatokkal- kezdtem könnyezni
-Semmi baj... már nem vagy egyedül- ölelt át Levi
-Itt vagyok és mindig itt is leszek neked
-Köszönöm Levi... köszönöm...- szorítottam magamhoz

Nagyjából 3 órán keresztül takarítottunk mire végre tiszta volt minden
-Elég késő van már...- pillantott Levi az órára a falon
-Igen tizenegy óra...- most, hogy nem csináltam semmit újra a múlton gondolkoztam
Levi felállt majd 2 bögre teával és egy nagy meleg takaróval tért vissza hozzám
-Látom meg mindig arra gondolsz- tette le a bögréket a kanapé előtt álló asztalra
-Segíthettem volna rajtuk...- motyogtam miközben Levi szorosan leült mellém és betakart minket
-Már hiába rágódsz a múlton nem lehet változtatni- karolt át
-Tudom- és a vállára döntöttem a fejem mire ő a hajam kezdte piszkálni

Erre hamar el is aludtam legközelebb hajnali egykor ébredtem fel
-Na látom felébredtél! Menjünk fürdeni és aludjunk rendesen, mert ez nem lehetett valami kényelmes- adott egy puszit a számra és bement a hálószobába
Utána mentem a takaróval a kezemben
Mikor bementem Levi épp a bőröndben turkált
-Mész előbb?- nézett a fáradt szemeimbe
-Mhm... megyek...azt hittem együtt megyünk- játszottam magam
-Ne most szórakozz, nagyon fáradt vagy!- majd kaptam egy seggre csapást, hogy induljak mostmár

Amint végeztem mentem is vissza a hálószobába és egyből bedőltem az ágyamba
Mikor Levi is visszajött a fürdőből már fél kettő volt
Ahogy befeküdt mellém el is nyomott az álom

Valamikor hajnalban halk beszédre ébredtem és arra, hogy nagyon forgolódik a mellettem fekvő Levi.
-Ne... kérlek...
-Ne! Isabel! Farlan!- nyöszörgött
Szegény nagyon le volt izzadva és rosszul is vette a levegőt
-Levi! Ébredj fel! Ez csak egy rossz álom!- kezdtem el rázogatni a vállát
-Kicsim ne félj, itt vagyok!- próbáltam tovább mire ijedten felébredt és zihálva bámult a szemeimbe
-Minden rendben?
-Persze!- válaszolta remegve
Meredten bámulta az ággyal szemben lévő falat még mindig remegve és leizzadva
-Csak egy rémálom...semmi baj- öleltem meg
-Hozok teát, próbálj megnyugodni- majd betakartam és elmentem teát készíteni de ahogy kiléptem a szobából összeestem
-Aghh...picsába...nem most le kell nyugtassam szegényt, nem az a lényeg, hogy mennyire fáj- álltam fel a padlóról

Pár perc múlva tértem vissza egy bögre teával.
Levi az ágy szélén ült és csak meredt maga elé
-Kezdesz ijesztően viselkedni, minden rendben?- ültem le mellé
-Ez a hely nem csak belőled hozott ki emlékeket...- suttogott és elvette a bögrét
-Jajj Levi!- ekkor már a könnyeimmel küzdve átöleltem, annyira rossz volt őt így látni
-Még sosem meséltél róluk...Isabel és Farlan?- tettem fel óvatosan a kérdést
-Ha esetleg máskor szere- kezdetem volna ahogy láttam az arcát erre a kérdésre de közbe vágott
-Ők a barátaim voltak...nem is...a családom, annyira szerettem őket. Meséltem már neked arról, hogy a föld alatti városban nőttem fel. Velük éltem ott, tartottuk egymásban a lelket, hogy minden jobb lesz és egyszer láthatjuk a napfényt...- itt megakadt de bólintottam, hogy inkább adja ki magából ami nyomasztja és utána sokkal könnyebb lesz
-Egyik nap Erwin elkapott minket és felajánlotta, hogy csatlakozzunk a Felderítő Egységhez és akkor nem ad a Katonai Rendőrség kezére. Nem volt más választásunk...elfogadtuk- ekkor nagyot sóhajtott majd folytatta- Az első Felderítő útra mentünk ki, szabad területre érünk és szakadni kezdett az eső, hatalmas vihar volt, azt mondták bízzak bennük, jól lesznek... később rengeteg hulla jött szembe velem...itt eszméletlem rá...elmentem egy titán mellett, annyira rossz idő volt, hogy az nem vett észre engem és én sem őt.
Egyből vágtatni kezdtem Isabel és Farlan irányba, a lovam megcsúszott és a földön találtam magam...egyenesen Isabel fal fehér feje előtt- csuklott el a hangja
Megfogtam a kezét és megszorítottam
-A titán ennyit hagyott belőle... A fejét.
Ekkor a titánra néztem aki ekkor éppen Farlan testét rágta, majd engem észre véve elém köpte a megmaradt felsőtestét...- hajtotta le a fejét
-Annyira sajnálom Levi... De már könnyebb nekik is- kulcsoltam össze könnyezve az ujjainkat
-Mint ahogy te is mondtad...nem tudod megváltoztatni a múltat, nem a te hibádból haltak meg, nem tudtál mit tenni...
-Tudom, elég sokszor álmodok velük...mikor azt hittük meghaltál minden este rémálom volt, szinte semmit sem aludtam...azt hittem örökre elveszítettelek
-De már itt vagyok neked...aludjunk- és hátra is dőltem az ágyban
-Levi...
-Hm?- reagált mellettem fekve álmosan
-Már könnyebb igaz? Hogy kiadtad magadból amit éreztél!- mosolyogtam és bámultam a plafont
-Igen...sokkal- ezzel megölelt és egész éjjel ölelkezve aludtunk