Az én Hadnagyom (Levi x Reader)

19. rész: Fájdalmas távolodás

Addig bírtam amíg Jean akkorát nem rántott szegényen, hogy a földön kötött ki.

Y/n szemszöge:
Jean hirtelen nagyot rántott rajtam amitől elestem a hideg padlón.
Éppen álltam volna fel, Jean bocsánatot kért majd Levi sietve, szinte már futva közeledett.
-HOGY KÉPZELED, HOGY FELLÖKÖD?!- ordított rá
-Ne haragudjon Hadnagy... véletlen volt- bámult kerek szemekkel
-Semmi gond, jól vagyok! Nem direkt csinálta!- álltam fel a földről

-Persze, hogy nem! Mint eddig semmit sem! Menj csak, táncolj tovább vele, nem állítalak meg! Csókold meg itt, mindenki szeme előtt! Gyerünk!- szikrázott az a gyönyörű szeme
-Mit mondtál Levi?- kérdeztem...nagyon rosszul esett ez
-Én...nem értelek...- kaptam el a tekintetem róla
-Nézd meg mit művelsz! Úgy kezeled, mint egy tárgyat amit csak úgy a magadénak tekinthetsz! Rajtad kívül nem bántja senki...csak te teszel neki rosszat!- kiabált Jean mire az egész teremben csend lett
A tekintete elsötétült...hatalmas fájdalom és düh látszódott az arcán...

Mikor Levi az arcát eltakarva viharzott ki Jean újra megszólalt.
-Heh! Pofán csapta az igazság!- nevetett fel mire én olyan erőből vágtam pofán mint talán még soha senkit.
-Nem látod mit csináltál?! Nem láttad hogy nézett?!- fordultam felé mikor ő az arcát fogva térdelt a földön

Erwin jött oda hozzánk
-Mi történt itt? Nem mintha nem hallottam volna, mindenki hallotta de...hova ment?
-Nem tudom de meg keresem, félek...hogy...valamit...csinálni...akar...- rogytam a földre a mellkasom majd a nyakam fogva
-Basszus ne pont most...- suttogtam és a táskában kutattam köhögve
-Y/N!! MI A BAJ?- ugrott elém Erwin
-A táskában...*köhögés*van egy...kis... üveg szerű dolog...egy gombbal a tetején...- kapkodtam levegőért

Erwin egyből a kezembe adta a kis készüléket és én azonnal be is fújtam.
2 percig még ültem a földön majd kaptam egy pohár vizet és felálltam.
-Levi...meg kell keressem!- szaladtam ki a teremből
Az üres folyosón szaladtam őt keresve. Megálltam egy üveg ajtó előtt ami résnyire nyitva volt, egy erkély.
Levi a korláton támaszkodott és az arcát tenyerébe temette... valamit motyogott majd egy könnycsepp gurult végéig az arcán mire én is sírni kezdtem és közelebb léptem.

-Levi...
-Menj vissza!- szólt utasítva de én nem mentem
-Y/N! Menj innen! Hagyj békén...- szólt érzelem nélkül de nem nézett rám
-Még annyit sem jelentek neked, hogy rám nézz mikor beszélünk!- a hangom elcsukott a végére és ő pedig megfordult
-Menj el!- szólt már dühösen
-Én csak segíteni akartam! Jöttem mert láttam, hogy rosszul esett amit mondott az a barom! Én szeretlek Levi! De felőled már nem épp ez érezhető! Legyen akkor vége! Szép mese volt... Levi Hadnagy- zokogtam majd kimentem

Mikor otthagytam hatalmas fájdalom járt végig...nagyon fájt ami történt...én tényleg mindennél jobban szerettem.
Az egész helyet otthagytam...nem érdekelt senki és semmi! Fájt minden szó és emlék... fájt, hogy nem ölelhetem újra... fájt, hogy így lett vége...

Mikor hazaértem bezártam az ajtót és zokogva dőltem be az ágyba.
-Miért hittem neki?! Miért hittem el, hogy szeret?!- kiabálva vágtam földhöz minden itthagyott holmiját
Másnap reggel Hange és Erwin érkeztek hozzám mire én ajtót nyitottam és mivel gondoltam, hogy ők nem tudnak semmiről próbáltam úgy tenni mintha minden rendben lenne.

-Jó reggelt!- lépett be Erwin nyomában Hangeval
-Mi történt tegnap?- tért a tárgyra Erwin
-Az nem fontos viszont... kérlek ezt vigyétek el neki- adtam át egy nagy zsákot

-Ki... rendben- fogta meg Hange
-De fontos...- nézett fel Erwin
-Hát tegnap este volt egy veszekedés közte és Jean között amikor az a lófejű olyat mondott ami valószínűleg nagyon rosszul esett neki ez pedig nyilván rajtam csattant- sóhajtottam visszafolytva a könnyeim
-Hogy érted hogy rajtad csattant?- kérdezte Hange

-Kiabált velem, hogy hagyjam békén és, hogy menjek onnan...- a végére már sírni kezdtem, nem bírtam tovább
Hange erre jó szorosan magához ölelt
-Y/n...ha nem érdemel még téged hagyd menni...majd rájön mit veszített- mosolygott- mit szólnál, ha ma itt maradnék veled? Minden jobb lesz ha nem vagy egyedül és rám mindig számíthatsz- mosolygott a szemembe

Erre csak még jobban zokogni kezdtem.
-De Levi nem ilyen...nem értem- szólt Erwin
-Én sem gondoltam volna- sóhajtottam
-Hát...Y/n holnap várunk vissza a katonaságra, Hangeval gyertek be 10-re...és kitartás...majd talán beszélek vele- fogta meg a vállam majd elment

Levi szemszöge:
Mikor Y/n elment láttam, hogy sír... borzasztóan fájt a szívem de tudtam, hogy neki így lesz a legjobb.
Egyből mentem vissza a katonaságra mert nem volt hol aludjak.
Végül csak feküdtem az ágyban és undorító módon próbáltam győzködni magam, hogy így már jobb lesz neki és csak érte tettem.

Másnap délelőtt valaki kopogott.
-Nem!- kiabáltam
-Levi! Nézz szembe azzal amit tettél! Én csak meg akarom érteni miért!- szólt Erwin majd benyitott

-Hülyeség lenne megkérdezem mit akarsz hiszen nagyon jól tudom, hogy miért vagy most itt...
-Teljesen összetört... jelenleg Hange van nála és vigasztalni próbálja- ült le az egyik székre és engem bámult
-Miért érdekel ez téged?- próbáltam nem ránézni
-Mert te nem ilyen vagy!- csapott az asztalra

-Majd később rájön, hogy jobb így! Mikor az a köcsög engem fog kinyírni helyette akkor...- túl sokat mondtam ezért nem is folytattam
-Te miről beszélsz?- bámult kerek szemekkel
-Az már az én dolgom- dőltem neki a falnak
-Add át neki, hogy találjon valaki mást és legyen vele boldog...most pedig hagyj...- nyitottam ki az ajtót
Erwin csak szó nélkül ment ki de láttam rajta, hogy csak úgy forog az agya

Y/n szemszöge:
Egész estig beszélgettünk Hangeval és órákig sírtam neki, hogy én mennyire szerettem.
Másnap reggel korán keltünk és indultunk. Újra itthagytam ezt a helyet és most is hatalmas fájdalommal.
A betegségem sem hagyott nagyon békén, naponta legalább 1x rám jött egy ilyen roham amit már hála égnek tudtam kezelni egyedül is.

Mikor beértünk Erwin fogadott majd két alacsonyabb rangú elvitte a lovakat.
-Megfelel az a szoba, mint eddig?- kérdezte Erwin ahogy a folyosón haladunk
-Persze- bámultam magam elé
-Akkor itt is vagyunk!- mosolygott de ekkor az enyém mellett elhelyezett ajtó kinyílt és Levi sápadt arcát pillantottam meg. Ő is meglátott engem majd gyorsan visszament a szobába.

Elfoglaltam a helyem, berendezkedtem majd délután már indultam is ki edzésre.
Egyedül indultam kifelé és gondolkodva sétáltam az udvar felé.

Kint már javában folyt az edzés és ekkor megláttam a kis csapatom, melegség töltött el, hogy láthatom őket viszont ekkor feltűnt Jean is és felém lépett.
-Jajj ne...- suttogtam
-Szia... Akarom mondani... Osztagvezető!- tisztelgett
-Helo...- erőltettem egy mosolyt

Megjelent Levi is...de fasza, teljes a csapat.

Viszont mikor megláttam teljesen más látványt nyújtott mint amire számítottam...folyt a vér az orrából és a szájából amit titokban próbált letörölni majd sóhajtott egyet és eltette a véres zsebkendőt.
Mi történt vele? Gondoltam magamban

Halihó! Elkészült ez a rész is :D
Remélem tetszett és SAJNÁLOM, hogy ez lett belőle
Jó olvasást <3