Epiphany~BTS ff.~ (COMPLETED)

XVII.

2021. 02. 07. vasárnap, 17:00, Szöul

"하루는 베프, 하루는 웬수"
~Friends~

Belököm a kávézó ajtaját, tekintetemmel egy szőke lányt keresek. Nayeonnak igaza van. Nem menekülhetek, ideje szembe néznem mindennel.

Nayeon egy félreeső helyen ül. Felnéz, amikor letelepszem vele szemben.

- Szia - köszönök, miközben leteszem a táskámat.

- Szia. Rendeltem neked forrócsokit tejszínhabbal, ahogy régen szeretted.

- Köszönöm. Azóta is szeretem.

Nayeon bólint és elmosolyodik.

- Örülök, hogy itt vagy, unnie.

Nem tudom, mit mondhatnék erre, ezért hallgatok. A kínos csend elnyúlik. Végül rászánom magam a beszélgetésre.

- Igazad volt - töröm meg a csendet. - Nem menekülhetek örökké. Azt hittem, lezártam, de amikor te megjelentél, kiderült, hogy mégsem. Féltem, hogy felszakítod a sebeket, ezért próbáltalak elkerülni. Jó megoldásnak tűnt, de nem az. Csak menekültem, mint három éve a többiek elől. De ez nem megoldás. Nem akarom ezt tenni, nem akarok örökké futni, amíg le nem zárom ezt az egészet.

Nayeon elgondolkodva méreget.

- Sokat változtál. Jó irányba. Szöul végül mégis jót tett neked, én pedig őszintén örülök, hogy így van. És a BTS... - elmosolyodik. - Még mindid hallgatod, ugye? Biztos vagyok benne, hogy most is az szól a füledben.

Én is mosolygok. A BTS említésére kedves emlékek törnek fel bennem, amiket nekik köszönhetek.

- Megmentettek - mondom halkan.

- Tudom.

A forrócsokit kihozzák, én pedig iszom belőle.

- Anyukád mesélt rólad - folytatja. Elszorul a torkom. - Örülök, hogy végül úgy ahogy, de rendbe jöttek a dolgok.

- Én is - mondom halkan.

- Nincs jól ugye? - puhatolózik óvatosan. A hangja lágy, semmi rosszindulatot nem hallok ki belőle.

Felkapom a fejem.

- Nincs. Honnan tudtad?

- Láttam az arcodon, amikor megemlítettem. Jobbulást neki. Biztosan felépül - szorítja meg a kezem. Nem kérdez  többet, hagyja, hogy én áruljak el neki annyit, amennyit akarok.

Igyekszem terelni a témát.

- Többiek hogy vannak?

- Nem sokat tudok róluk. Néha beszélünk, de már nem olyan mint régen. Sua híres a bandával, amivel fut. Junu Daeguba költözött, egy szálloda igazgatója, Jiho és Hyeonu Busanban maradtak. Jihonak van egy kislánya.

- Ezek szerint jól vannak.

Nayeon bólint.

- Szoktak kérdezni rólad is, de nem szoktam mondani semmit. Nem igazán tartottuk a kapcsolatot.

A tudat, hogy érdeklődtek utánam, nem ráz meg annyira, mint azt elsőre gondoltam volna. Jó hallani róluk, még ha csak érintőlegesen is.

- Három éve magam mögött hagytam mindent. Ha gondolod, megpróbálhatnák újra. Elölről, tiszta lappal - ajánlom fel.

Nayeon szeme felcsillan.

- Az nagyon jó lenne, Yoonah.

Megiszom a maradék forrócsokimat, Nayeon a második teáját és kilépünk az utcára.

- Gyalog vagy? - kérdezem, miközben előveszem a kocsikulcsot.

- Igen - bólint.

- Hazaviszlek, szállj be - mondom és beülök.  Nayeon követ, aztán elmondja a címet, én pedig elindulok.  Könnyedén vezetek a forgalomban.

Sua említésére a kávézóban eszembe jut a nővérem. Elgondolkodva meredek az útra és a felismeréstől majdnem a fékbe taposok.

Tudom, mit akarok.