Epiphany~BTS ff.~ (COMPLETED)

XIX.

2018. 09. 09. vasárnap, 10:00, Busan

"너희 사진을 보고 있어도
보고 싶다"
~Spring Day~

A fekete ruha, amit a temetésre felvettem, háromnegyedes ujju volt, a szoknyarésze majdnem a térdemig ért.

Már csak mi álltunk a sír fölött, Suaék távolabb álltak és vártak. Junu lehajtotta a fejét, Nayeon aggódva figyelt, de nem néztem rájuk többet. 

Sok ember eljött: részvétet nyilvánító idegenek, akik talán hallotttak a bátyámról, vagy látták, amikor dolgoztak, de nem ismerték. Semmi közük nem volt hozzá, mégis ott álltak, az arcukon sajnálkozással, vagy szánalommal. Más gyakornokok, vagy olyanok, akik ismerték Yoojint, szintén ott álltak, egy kicsit hátrébb, elvegyülve a nem kis csoportunkban. Fekete esernyőkkel álltunk, míg a tömeg szép lassan megfogyatkozott és csak mi maradtunk. Az esőcseppek kopogtak a fekete ernyőn.

Apa arébb vonta az összetört anyámat, de én még mindig csak álltam ott a jobb kezemen kötéssel, ahol egy koszos fémdarab beleállt. Nem érdekelt a mély, összevart sebből lüktető fájdalom; nem érdekelt, hogy ferdén tartottam az esernyőmet, és a bal vállam megázott; ahogy az sem, hogy a cipőm sáros lett, mert hallottam a fülemben a dudát, a fékcsigorgást, a csattanást, láttam a fényszórót és láttam a roncsot. Ezzel keltem, ezzel feküdtem, ezzel álmodtam. Nem kellett volna hagynom, hogy engem kilökjenek. Hogy Yoochan kilökjön, Yoojin pedig mosolyogva biztasson. Segítenem kellett volna kirúgni a szélvédőt, de ehelyett csak ültem. Azt mondták, nem az én hibám, mert ilyen helyzetben az emberek lefagynak, de akkor legalább haltam volna meg én is! Gyűlöltem magam, gyűlöltem a vonatot, gyűlöltem a szürke, színtelen világot, a műszaki hibát, hogy egy heggel a homlokomon megúsztam és gyűlöltem, hogy nem temették el az én hamvaimat is az övék mellé.

Nem tudtam sírni, de elmenni, vagy felejteni sem. A tekintetem üveges lett, mint egy halotté, sokszor a semmibe meredt.

Jiho lépett mellém, kezét gyengéden a karomra tette.

- Gyere - mondta halkan, de megráztam a fejem. Sóhajtva kivette a kezemből az esernyőt és mellettem állva várt.

- Visszajövök veled.

Elszakítottam a tekintetem a két sírról, amibe belevésték Yoochan és Yoojin végzetét.

Jiho sötét hajából vízcseppek csöpögtek. Még mélyebb árnyalatúnak tűnt.

Megtettem az első gyengéd lépést. Aztán a következőt. A harmadikat. Jiho fölém tartotta az esernyőt, én pedig egyre távolabb kerültem a testvéreim maradványaitól.

Nem néztem hátra. Soha nem tértem vissza.