Másnap reggel Yokomival mentem a suliba, azonban korábban elmentünk, hogy tudjunk beszélgetni. Iskolába menet, mindent elmondtam legjobb barátnőmnek, aki nem kicsit volt kiakadva Seijire. Végighallgatott, majd ezt követően elmondta a véleményét, ami kicsit agresszívra sikeredett, de még így is türtőztette magát. Barátnőmmel oly' annyira fontosak voltunk egymásnak, hogyha egyikünket bántotta valaki, akkor a másikat is. Sose hagytam, hogy kárt tegyenek benne, és nem is érdekelt, hogy mennyivel erősebb nálam az illető. Ő pedig viszonozta ezt számomra mindig is.
- Hallod, én nem tudok megnyugodni - szólt frusztráltan, amikor beléptünk a suli kapuján - Hol van? Milyen órája van? Odamegyek, de komolyan kiosztom.
- Egyrészt, nem érdekelné, ha kiosztanád. Egyik fülén be, másikon ki. Másrészt nem érdekli ez az egész.
- Ha jól tökön küldöm, akkor majd fogja - szólt haragosan - Milyen órája van?
- Atsumu azt mondta, órák előtt megbeszélés van a röpi csapatnak, így valószínűleg ott van.
- Szakadna rá az egész csarnok, de csak rá! - kötötte ki.
- Ne kívánj ilyet, mert visszaszál - sóhajtottam, majd fekete hajú barátnőmre néztem.
- De annyira mérges vagyok, [Név]! - nézett felém komoran - Hogy lehet valaki ennyire undorító?
- Nem tudom - szóltam halkabban.
- Jó, tereljük el a figyelmünket - vett mély levegőt, majd kifújta - Egyébként nagyon sajnálom a röpiseket. Majd nemhogy az egész szünetet táborban töltötték, ami volt a nyárból, és máris ismét suli van.
- Még csak most volt április, most lettünk másodévesek, most meg már szeptember van. Hogy megy az idő - sóhajtottam.
- Kemény lesz innen elballagni - szólt, miközben kinyitotta az iskola ajtót, és maga elé engedett.
- Gondolkodtál már, hogy hova mész tovább? - kérdeztem barátnőmtől.
- Desingkultúrára szeretnék menni.
- Ott nagyon jó helyed lenne! - szóltam izgatottan.
- Anyu szerint is - mosolygott.
Yokomit mindig is érdekelte ez a világ, és ügyes is volt benne. Bármelyik egyetemre is jelentkezik, én támogatni fogom és remélem össze is jön neki.
- Te hova szeretnél menni?
- Nem tudom még. Igazából nem döntöttem el, mert sok minden érdekel. De majd időben döntök, ha eljön az idő.
- Jól van, jól van. Ha gondolod, majd segítek kitalálni - mosolygott.
- Köszönöm! - karoltam belé, miközben felértünk az emeletre, ahol az óránk volt.
A folyosón ekkor Osamu jött velünk szemben, de csak ő egyedül.
- Sziasztok - köszönt, és Yokominak adott egy puszit az arcára - Első órára felhozták a tesit, az utolsóról. Nincs a tanár.
- Istenem, előbb hazamehetünk! - mosolygott barátnőm, majd a terembe lépett, és hangosan elújságolta a többieknek, hogy mi is történt.
- Atsumu merre van? - kérdeztem rá Osamunál.
- Nem árulhatom el - sóhajtott.
- Miért is? - vontam fel a szemöldökömet.
- Azt mondta, ha elmondom, akkor megüt.
YOU ARE READING
Kettőnk Meséje |Miya Atsumu Fanfiction - Befejezett|
Fanfiction[Név] élete teljesen felfordul, amikor egy szörnyű titok lát napvilágot, mely miatt a lány és legjobb barátja, Atsumu kapcsolata elindul egy utazáson, ahol a fiú legnagyobb célja, hogy a kaland közben boldoggá tehesse a lányt, aki fontosabb neki, mi...