Kettőnk Meséje |Miya Atsumu Fanfiction - Befejezett|

6. - Kezdeti nehézségek

Másnap reggel Yokomival mentem a suliba, azonban korábban elmentünk, hogy tudjunk beszélgetni. Iskolába menet, mindent elmondtam legjobb barátnőmnek, aki nem kicsit volt kiakadva Seijire. Végighallgatott, majd ezt követően elmondta a véleményét, ami kicsit agresszívra sikeredett, de még így is türtőztette magát. Barátnőmmel oly' annyira fontosak voltunk egymásnak, hogyha egyikünket bántotta valaki, akkor a másikat is. Sose hagytam, hogy kárt tegyenek benne, és nem is érdekelt, hogy mennyivel erősebb nálam az illető. Ő pedig viszonozta ezt számomra mindig is.

  - Hallod, én nem tudok megnyugodni - szólt frusztráltan, amikor beléptünk a suli kapuján - Hol van? Milyen órája van? Odamegyek, de komolyan kiosztom.

  - Egyrészt, nem érdekelné, ha kiosztanád. Egyik fülén be, másikon ki. Másrészt nem érdekli ez az egész.

  - Ha jól tökön küldöm, akkor majd fogja - szólt haragosan - Milyen órája van?

  - Atsumu azt mondta, órák előtt megbeszélés van a röpi csapatnak, így valószínűleg ott van.

  - Szakadna rá az egész csarnok, de csak rá! - kötötte ki.

  - Ne kívánj ilyet, mert visszaszál - sóhajtottam, majd fekete hajú barátnőmre néztem.

  - De annyira mérges vagyok, [Név]! - nézett felém komoran - Hogy lehet valaki ennyire undorító?

  - Nem tudom - szóltam halkabban.

  - Jó, tereljük el a figyelmünket - vett mély levegőt, majd kifújta - Egyébként nagyon sajnálom a röpiseket. Majd nemhogy az egész szünetet táborban töltötték, ami volt a nyárból, és máris ismét suli van. 

  - Még csak most volt április, most lettünk másodévesek, most meg már szeptember van. Hogy megy az idő - sóhajtottam.

  - Kemény lesz innen elballagni - szólt, miközben kinyitotta az iskola ajtót, és maga elé engedett.

  - Gondolkodtál már, hogy hova mész tovább? - kérdeztem barátnőmtől.

  - Desingkultúrára szeretnék menni.

  - Ott nagyon jó helyed lenne! - szóltam izgatottan.

  - Anyu szerint is - mosolygott.

Yokomit mindig is érdekelte ez a világ, és ügyes is volt benne. Bármelyik egyetemre is jelentkezik, én támogatni fogom és remélem össze is jön neki.

  - Te hova szeretnél menni?

  - Nem tudom még. Igazából nem döntöttem el, mert sok minden érdekel. De majd időben döntök, ha eljön az idő.

  - Jól van, jól van. Ha gondolod, majd segítek kitalálni - mosolygott.

  - Köszönöm! - karoltam belé, miközben felértünk az emeletre, ahol az óránk volt.

A folyosón ekkor Osamu jött velünk szemben, de csak ő egyedül.

  - Sziasztok - köszönt, és Yokominak adott egy puszit az arcára - Első órára felhozták a tesit, az utolsóról. Nincs a tanár.

  - Istenem, előbb hazamehetünk! - mosolygott barátnőm, majd a terembe lépett, és hangosan elújságolta a többieknek, hogy mi is történt.

  - Atsumu merre van? - kérdeztem rá Osamunál.

  - Nem árulhatom el - sóhajtott.

  - Miért is? - vontam fel a szemöldökömet.

  - Azt mondta, ha elmondom, akkor megüt.