Reggel arra ébredtem, hogy Atsumu konkrét belém préseli magát, így nehezen másztam ki mellőle. Ő nem ébredt fel, én pedig álmosan néztem körbe, majd pillantottam az órára, ahol nemrég múlt egy tíz óra. Felkeltem az ágyból, és nem sokkalta később Suna nézett be hozzánk.
- Jó reggelt - szóltam halkan.
- Neked is - biccentett - Kiülsz velem? Elszívok egy cigit.
- Persze - ásítottam, majd betakargattam Atsumut - Tudsz adni egy pulcsit?
- Ott van Atsumué - mutatott a fotelba.
Kissé keserű ízzel a számban mentem a bútorzathoz, majd húztam fel Atsumu fekete pulcsiját. Ezt követően a cipőmbe bújtam, majd Sunaval kimentem a teraszukra, és leültünk a garnitúrára.
- Hogy és mikor került oda hozzád Atsumu? - kérdezte, miközben a szájába vette a cigit.
- Rosszat álmodott - magyaráztam.
- Éjszaka felriadt és felkeltem rá, szóval sejtettem, hogy emiatt van ott. Hallottam, hogy sírt is, amikor felriadt.
- Atsumu nagyon hosszú ideig nem tudott jól aludni és rémálmai voltak. Sokszor volt emiatt orvosnál - magyaráztam - Még most is van, hogy előjön ez az időszaka. Egyszer képes volt arra, hogy az éjszaka közepén jött át hozzám, mert rosszat álmodott és félt. Nem volt otthon náluk senki se, és rettegett egyedül lenni.
- Értem - fújta ki a füstöt - Durva volt az a tegnap esti dolog.
- Atsumu nagyon magába zárkózott az anyukájuk halála miatt, és leginkább azért lett ilyen személyisége. Nagyon rendes és szerethető ember, viszont nem tudja kimutatni ezt olyan könnyen. Még soha nem vesztünk össze ennyire - húztam pulcsi ujját a kezemre, miközben kifújtam a levegőt.
- Mihez kezdesz most? - nézett rám a barna hajú fiú.
- Nem tudom, Suna. Nem tudom. Nagyon fáj, amit mondott nekem. Még ha tudom, hogy a harag miatt is mondta. Sokszor nem tudja mit beszél és megbánt másokat.
- Ja, vettem észre. Egyszer komolyan megütöm őt - sóhajtott - Nem tudja hol a határ, de szerintem a mostani eset után kicsit helyretért az agya. Osamu kiosztotta, és szerény véleményem szerint rájött arra, hogyha nem változtat a stílusán, akkor elveszíti azokat, akik fontosak.
- Egyikünk se élné túl sérülésmentesen, ha elveszítenénk egymást - suttogtam.
- Tizenhét éve együtt vagytok, konkrét mindennap. Maradandó depressziót kapnátok, vagy idegösszeomlást, ha nem lennétek már jóban. Akár te, akár Osamu vagy Atsumu.
- Ha még egyszer ilyet csinál, elfelejthet engem.
- Mondani tudsz bármit, de betartani már nem. [Név], gondolkodj már logikusan. Hiába mondod, ezt, hiába keményítesz be, nem akarod ezt. Konkrét ott voltál, amikor megszülettek, és azóta velük, illetve vele vagy sülve-főve. Nem tudnád kiszakítani magadat egy ennyire mély, és hosszú kapcsolatból. Legyen az baráti, vagy bármilyen. Lehet, hogy nem ismerlek olyan jól téged, mint az ikrek, de tudom, hogyha megszakítanád a kapcsolatod Atsumuval, akkor komoly depresszióba esnél. Rosszabb esetben kárt tennél magadban. Tudom, kurvára megbántott téged, azonban ne mondj olyat, amit nem tudnál betartani. Egy ilyen hosszú barátságot nem lehet egyről a kettőre megszakítani. Nem tudnád őt elengedni ilyen könnyen - szívott a cigibe.
Éreztem, hogy kicsit könnyezni kezdek és összébb is húztam magamat emiatt. Mondani akartam valamit, el is tátottam az ajakimat egymástól, azonban semmi se jött ki a torkomon. A hangok bent maradtak, és nem mozdultak.
YOU ARE READING
Kettőnk Meséje |Miya Atsumu Fanfiction - Befejezett|
Fanfiction[Név] élete teljesen felfordul, amikor egy szörnyű titok lát napvilágot, mely miatt a lány és legjobb barátja, Atsumu kapcsolata elindul egy utazáson, ahol a fiú legnagyobb célja, hogy a kaland közben boldoggá tehesse a lányt, aki fontosabb neki, mi...
