Kettőnk Meséje |Miya Atsumu Fanfiction - Befejezett|

11. - A szavak mögött rejlő fájdalom

Szombat délután Yokomival kettesben mentünk Sunahoz, ugyanis megbeszéltük, hogy ott alszunk nála ma este a többiekkel. Az ikrek már előbb elmentek pár órával, szóval már csak mi hiányoztunk a társaságból.
  Nem tellett el sok idő, mire odaértünk Sunahoz. Kopogtunk, azonban nem igen reagált senki a kopogásunkra. Kicsivel később némi hangoskodást hallottunk bentről, így benyitottunk, majd becsuktuk magunk után az ajtót. A hangokat követve egyenest a nappaliba értünk, ahol Suna a kanapén állt és videózta, ahogy az ikrek a földön marakodnak és verekednek. Szinte pislogás nélkül néztük ezt a jelenetet, közel fél percig, mire Suna felénk nézett.

  - Gyorsan, ott a töltöm, hozzátok ide, mindjárt lemerülök - adta ki a parancsot nekünk.

Felvont szemöldökkel és értetlenül mentem a töltőért, majd adtam oda a barna hajú fiúnak.

  - Mégis...miért verekednek? - kérdeztem rá.

  - Passz - vont vállat Suna, majd feltette tölteni a telefonját, miközben még mindig videózott.

  - Fiúk, hé, hadjátok abba - szólt rájuk Yokomi, ők azonban nem nagyon figyeltek ránk.

  - Engedj már el! - kiabált Atsumu Osamura, aki felül volt és a haját tépte, miközben a pólóját rángatta.

  - Vond vissza! - kiabált rá Osamu.

  - Dehogy vonom! - ütötte meg Osamu vállát Atsumu.

Szó nélkül sétáltam Osamu mögé, majd megpróbáltam őt lehúzni az ikertestvéréről, azonban nem igen akart ez összejönni.

  - Osamu, engedd el, kérlek! - szóltam hozzá esdekelve.

  - Kérjen bocsánatot akkor! - - szólt mérgesen a szürke hajú.

  - Mit mondtál neki? - kérdezte Yokomi.

  - Csak megjegyeztem, hogy mennyire hanyagul és bénán tud játszani - fintorgott Atsumu.

Yokomi ekkor morcosan ment oda Atsumuhoz, leguggolt, majd elkezdte a haját tépkedni, miközben másik kezével a fülét cibálta.

  - Hogy mondhatsz ilyet neki! Ő mindig belead mindent, és nem szólja meg, ha te hibázol! Kérj bocsánatot, te bunkó paraszt! - szólt haragosan legjobb barátnőm.

  - Ez egyre jobb - röhögött Suna.

  - Atsumu, kérj bocsánatot! - szóltam rá én is.

  - Dehogy kérek - szólt flegmán.

Ekkor hirtelen elengedtem Osamut, aki elkapta Atsumu karján a bőrt, megtekerte, majd elkezdte húzni, mire a barátom erősen felkiabált. Jómagam csak leültem Suna mellé, és néztem, hogy Osamu és Yokomi hogyan kínozzák Atsumut.

  - Segítsetek már! Főleg te! - nézett rám.

  - Aki gonosz másokkal, az viselje el a következményeket - bólogattam.

  - Sose védesz meg engem! - vágta a fejemhez, majd erőből lelökte magáról Osamut, aki hátraesett, Atsumu pedig felállt gyorsan.

  - Csütörtökön miattad ültem az igazgatóiban, mert meggyepáltam miattad pár kisiskolást, akik a suli területére jöttek, és beléd kötöttek - világosítottam fel.

  - És? Egyszer már megköszöntem - vont vállat morcosan, majd ledobta magát a fotelba, és elkezdett telefonozni.

Ekkor szó nélkül megfogtam az egyik kisebb díszpárnát, majd odasétáltam Atsumuhoz, letérdeltem a fotel szabad részre, majd az arcába nyomtam a párnát, és elkezdtem belegyömöszölni őt a fotelba.