Egy Lány Története

4.

Szóval a gólyahetet így összesítve a 9.b nyerte, nagy gratuláció nekik. Mi meg egyesével öleltünk meg mindenkit. Megkaptuk a nyereségünket, egy osztálykirándulást az Aqua Word-be. Majd mindenki mehetett a dolgára. Természetesen, ha egy osztály megnyer valamit, akkor mi következik? Hatalmas parti a pihenőszobában. És milyen egy parti alkohol nélkül? Hát unalmas, így a fiúk úgy gondolták, hogy muszáj lesz alkoholt hozni a partira. Az elején még nem is annyira ittunk. Majd a fiúknak támadt egy játék ötletük.

- Játsszunk üveges játékot, de egy kis alkohollal megcsavarva- mondta Zsombi.

- Csajok, benne vagytok? – kérdezte Bence. Nem mindenki volt benne, köztük én se.

- Zsófi, te nem jössz? – kérdezte Giga.

- Mennék, csak én nem iszok- mondtam furán.

- De a játék lényege az, hogy iszol- nézett rám furán.

- Tudom, ezért nem megyek- mondtam.

- Ugyan, Zsófi, gyere- biztattak a fiúk.

- Nem szeretnék rosszul lenni, ha nem baj- mondtam.

- Srácok, hagyjátok, ha nem akar, akkor nem- mondta Bella.

- Én szerintem lefekszem- mondtam pár perccel később.

- Okés, majd megyek én is- ölelt meg Bella. Tényleg lefeküdni mentem? Áh, nem, a családom jelenleg valami Gálán tartózkodik, és anyám úgy ölelgeti a húgomat, hogy az már undorító. Persze anyám az a tipikusan kiplasztikázott, gazdag nő, aki öregszik, és ezt utálja. Apám jobban keres, mint anyám, de ő nincs ennyire elszállva magától. Azt még szerintem nem említettem, hogy van egy nagyobb fiú tesóm. De ő csak féltestvérem, mert anyám előző kapcsolatából van. Egyébként eléggé sikeres külföldön, és néha rám ír, de egy valami közös bennünk, mind a ketten ki nem állhatjuk az anyánkat. Persze, tudom, elkísért a koliba meg minden, de azóta felhívott? Üzent valamit? Nem. Mikor rákos voltam, igaz, az elején sokat volt velem, de mint kiderült, csak azért, hogy instán posztoljon mindent, hogy mennyire aggódik értem. Aztán mikor kezdtem meggyógyulni, már nem jött, mondván, hogy lejárt lemez vagyok. Apám látogatott utána, amíg ki nem engedtek. Na, rá mindig számíthattam. Tényleg bármelyik nap és bármikor. Ő rohant mindig haza, hogy megöleljen, vagy rohant mindig haza, hogy játsszon velem. Apám az szinte egy mintaapa volt. Épp ezért akarta anyám, hogy a húgommal is ilyen legyen, de beindult a munkája, és a húgommal sokkal kevesebb időt töltött. A második emeleti aulában volt egy ablakpárkány, amire fel lehetett ülni, és ilyen olvasósaroknak volt kialakítva. Eddig még nem jártam ott, de a múltkor láttam, hogy diákok olvasnak benne. Így este 9 fele nagyon nem volt arra senki, csak a 12.-esek, mert nekik a második emeleten van a koliszobájuk. Egy könyvet olvasok jelenleg egy lányról, aki egy hírességgel jár pénzért, de a végén ebből is szerelem lesz. A könyv címe When Its Real. Imádom ahogy Erin Watt ír, mert az angol szókincse az a tipikusan tini szlenges, de ugyanakkor kicsit régies is. Már értem, miért tartott 3 évig lefordítani magyarra a könyvet. Azon kapom magam, hogy valaki leül a lábamhoz, és az ablakon át néz ki. Igyekeztem nem foglalkozni vele, de ugyanakkor nagyon zavart. Majd megszólalt egy ismerős hang.

- Szia -köszönt nagy meglepetésemre Gergő.

- Szia- mondtam.

- Csak gondoltam, megnézlek, mert eléggé zaklatottnak tűntél- mondta.

- Kedves vagy, jól vagyok, csak az alkohol nem az én világom, nem azért, mert rossz emlékem van ezzel kapcsolatban, félre ne értsd, csak nem ihatok- mondtam.