• 𝙿𝚊́𝚗𝚒𝚔𝚋𝚊𝚗 𝚟𝚎𝚕𝚎𝚍 • (𝙱𝚊𝚔𝚞𝚐𝚘𝚞 × 𝚁𝚎𝚊𝚍𝚎𝚛) [BEFEJEZETT✔︎]

17. Fejezet - A családom és a múlt

♡︎♡︎♡︎

– [Név]..! – hallottam meg egy ismerősen csengő hangot, ami most elég gyenge volt – Ne csináld ezt...

– Muszáj Katsuki – mosolyodtam el halványan, miközben egy könnycsepp gördült le az arcomon – Visszajövök hozzád.

– Megígéred?

– Meg.

– Ne nyálaskodjatok! – vágott pofon a nő – Induljunk!

– H-Hai! – indultam el, amire a zöld hajú fiú elvigyorodott.

– [Név] – hajolt a fülemhez.

– Mit akarsz te mocskos rohadék? – morogtam.

– Téged. Ugye még szűz vagy drága? – harapott a fülembe, és majdnem belemarkolt a fenekembe, de a kezére csaptam.

– Szedd le rólam a kezed mocskos szarházi! – utasítottam.

– És ha nem? Akkor mi lesz? – kuncogott – Mert a drága Kacchan nem tud téged megvédeni most.

– Ne emlegesd Katsukit – mentem kicsit gyorsabban.

– Nee. Nee – ugrott elém a nagynéném vigyorogva – Ennyire meg akarod ismerni az apádat?

– M-mi? De hiszen apu meghalt – lepődtem meg.

– Haha. Nem! – mosolyodott el betegen – Nem halt meg. Túlélte.

– Nem ez nem igaz! – kiabáltam – Nem élhette túl! Láttam a kórházi ágyon! Ilyen nem lehet!

– Shh ne kiabálj – kuncogott a zöld hajú, és befogta a szám – Még meghallanak a hősök, és nem akarunk trükközést – Igaz? – nézett a nagynénémre Deku.

– Igen, szóval [Név] ne nyírasd ki magad – nevetett halkan, és felmutatta a pisztolyát, mire hátra hőköltem kicsit – Na ne ijedj meg. Te is ilyet fogsz majd használni.

– M-Mi?! – ijedtem meg még jobban.

– Igen – nézett rám Deku, mire hátra fordultam felé, és zöld íriszeibe fúrtam az én [Szemszín] színű íriszeim – Nesze, itt is van – nyomta a kezembe, de rögtön eldobtam.

– Ehhez én soha nem fogok nyúlni! – fintorodtam el, és úgy néztem a pisztolytra, mint valami szörnyre, aki éppen rám akar támadni.

– Jaj [Név]! – jajgatott Midoriya, mint egy kisfiú, aki nem kapott édességet ebéd után – Így elrontod a hangulatot!

– Apa nem él – morogtam, mit sem törődve a hisztiző fiúval, hanem a tárgyra tértem – Ebben biztos vagyok.

– [Név] két apád volt – mosolyodott el a vörös hajú.

– Mi..? – képedtem el, és majdnem hátra estem a meglepetéstől.

– Két apád volt – ismételte el a nő.

– D-De hisz' ez lehetetlen! – dadogtam – Hogy lenne két apám?!

– Az egyik magához édesgette anyádat, a másik pedig bosszút állt ezért. Az autóbaleset csak álca volt. Meggyilkolták őket – komorodott el a nő.

Nem szóltam egy szót sem, mert nem is tudtam. Nem tudtam megszólalni, annyira lesokkoltam. Két apám lenne? Ez lehetetlen! Még soha nem láttam mást az apukámon kívül anyával.