• 𝙿𝚊́𝚗𝚒𝚔𝚋𝚊𝚗 𝚟𝚎𝚕𝚎𝚍 • (𝙱𝚊𝚔𝚞𝚐𝚘𝚞 × 𝚁𝚎𝚊𝚍𝚎𝚛) [BEFEJEZETT✔︎]

15. Fejezet - Nyomtalanul

♡︎♡︎♡︎

[Név] szemszöge:

– Történt valami? – emeltem egyszer Katsukira, egyszer Dekura.

– Semmi – mosolygott a zöldike – Csak a szokásos.

– Oh értem – bújtam Katsu ölébe, és elhelyezkedtem – Remélem nem baj Katsu, ha itt vagyok – somolyogtam.

– Dehogy baj – cirógatta arcomat a szőkeség.

– Akkor én is elmegyek fürdeni – sétált ki Deku a helyiségből.

– Neked nem gyanús itt valami? – kérdeztem Katsukitól, aki csak hevesen bólogatott.

– Ez a nyomi mindig olyan titokzatos mindennel kapcsolatban – morgott maga elé Bakugou, és a [Hajszín] hajamba túrt nyugtatásképp.

– Sajnálom, hogy miatta kell idegeskedned – csókoltam meg, mire visszacsókolt.

– Most megint lehetne egy menetünk, de ez a szarfaszú miatt nem lehet – duzzogott.

– Oi az előbb volt egy menet? Mennyit akarsz még te kis mohó? – böktem meg az orrát.

– Amennyit csak lehet – vigyorgott, és újra megcsókolt.

Visszacsókoltam. Reméltem, hogy Deku tényleg nem jelent fenyegetést számunkra, ugyanis Katsuki körül a levegő valahogy más volt amióta zöldike megjött. Nem értem. Gyerekkori barátokból olyan riválisok lettek, hogy vérre mehetne az első számú hős cím. Ölni is képesek lennének azért a címért. Katsuki főként. Ha nagyon bedühödik, akkor még All Mightot is túl szárnyalná az biztos. Az a baj, hogy Deku is most ugyanez.

Szerintem...

– Min gondolkozol annyira mélyen [Név]? – simított bele tincseimbe a fiú.

– Oh... Semmin – pusziltam meg a kézfejét – Csak bambultam egy kicsit.

– Persze, persze – forgatta meg vörös íriszeit – Na ki vele.

– Csak azon, hogy mekkora ellenségek vagytok.

– Majd megszokod – suttogta a fülembe, mert megjött a zöld hajú is.

– Jó éjt mindenkinek!

– Oyasumi!

– 'éjt nyomik.

♡︎♡︎♡︎

Reggel, 8:00:

Reggel a napfény cirógatására keltem. Még nem teljesen nyitottam ki szemeimet, még szunyókáltam kicsit. Nem akartam zavarni Katsukit, hiszen Ő még aludhat. Amikor már meguntam a várakozást, átöleltem volna a szerelmem, de a hűlt helyét találtam.

És az az aggasztó, hogy Izukunak is...

Mindenhol kerestem őket a szülőket is kérdezgettem, de azt mondták, hogy nem látták a két fiút. Felszaladtam, mert a gombóc a torkomba fészkelte magát, és csendben sírva és pánikrohammal álomba zokogtam magam.