4.

1.2K 55 12
                                    

Lando
09.06. Csütörtök 08:34

Rettentően álmos vagyok, egészen hajnali 4 ig vártuk, hogy valamit tegyenek a rendőrök, de azt mondták, hogy ma fognak csak akciózni. Mert valami főnök nem volt képes odatolni a pofáját. Amiket mondott Lia arról a faszfejről, az alapján el se tudom képzelni, hogy Lia most min mehet keresztül. Magamat hibáztatom, mert nem csak Royt kellett volna felfogadnom mellé. Royról sem tudunk semmit, és ez még jobban megrémiszt. Ő egy képzett katona, emellett rengeteg katonai képzésen van túl, szóval most nem tudom, hogy miért nem küld semmit jelet. Mert nem hülye és tudná hogyan kéne jelzést küldenie, de nem teszi.
-Jóreggelt!-köszönök Maxnek aki a konyhában áll és éppen reggelit csinál. Este Liáék lakásába jöttünk fel Tami odaadta a kulcsot nekem, szóval addig amíg nem kerül elő itt alszunk.
-Bee még alszik. Magát hibáztatja, hogy volt egy érzése, hogy valami fog történni, de nem szólt Liának. És azt hitte , hogy ezzel meg tudja menteni.
-Nah majd beszélek vele erről. Nem az ő hibája, hanem az enyém. Több embert kellett volna hívnom, nem hittem, hogy vannak ilyen elmebeteg emberek.
-Erről csak az a fasz tehet Lando, ne hibáztasd magad! Kérlek ne is gondolj erre!-basz le Max.
-Max, mivan ha az az idióta megerőszakolt, vagy rosszabb megkínozza, vagy mégrosszabb megölte? Nem érek nélküle semmit, elveszett vagyok azt sem tudom, mit csinálok jelenleg. Max az a lány jelenti az életemet, nem... egyszerűen nem tudom feldolgozni, hogy nincs itt mellettem. Nem lehet, hogy elveszítsem!-mondom és könnyek csorognak le az arcomon. A gondolat, hogy elveszítem jobban fáj mint bármi más az eddigi életemben.
-Lando , megtaláljuk! Nyugodj meg! Minden rendben lesz! Nem fogod elveszíteni! Lia egy talpraesett erős lány, hidd el ki tudja cselezni azt az idiótát!-mondja és odajön és megölel. Huhh ez fura, de még soha nem öleltük meg egymást.
-Beenek nincs iskola?-kérdezem. Előveszem a telefonom és megnyitom az instagramot, hogy megosszam Lia eltűnését. Talán tud valaki segíteni.
-Csak 10:45-re kell beérnie, mert nincs első 2 órája!-mondja aztán visszamegy a szobájukba.
Ki is raktam és felhívom, Coreyt aki az instámat kezeli, hogy nézegesse az üzeneteket, hogy nem e írt e valaki Liával kapcsolatban.

10:23

-Kérlek Lando, ha bármi van hívj és jövök! Meg a srácoknak is szólok, majd!-mondja Bee miközben szedi össze a cuccát, mert megy a suliba.
-Oké, Bee menj mert el fogsz késni!-mondom neki, mert tényleg el fog késni.
-Sziasztok!-köszön és rohan is el.
Lassan mi is megyünk, a rendőrök elvileg találtak valamit az előbb hívtak.
A telefonom őrülten pittyog, mindenki üzenget és mindenki sajnálkozik. Megnézem az insta sztoryt amit kiraktam és már több mint 5 millióan látták és 2,3 millió ember osztotta meg. Ahogy megnézem rengeteg híresség is megosztotta, még David Beckham jó barátom is. Az összes pilóta , még Mazepin is megosztotta , amin eléggé meglepődtem.
-Br, aztakurva Nykita is megosztotta!-mutatom Maxnek.
-Végre egyszer normális ? Mehetünk!-mondja és felkapom a kulcsom és el is indulunk, remélem nem tévedünk el.

10:54

-Mr.Norris kérem azonosítaná ezt a pulóvert?-kérdezi a rendőr , aki bekísért minket egy terembe.
Az asztalon hever egy pulcsi. Ez az én pulcsim, véres.
- Kérlek mond azt, hogy az nem az ő vére!-nézek rá a rendőrre mellettem. Nem mond semmit csak lehajtja a fejét.
-Ez az én pulcsim és Lia elhozta magával, mert ezen rajta volt az illatom. Ez a kedvence!-nézek rá a Tommy Hilfigeres pulcsimra.
-Ezt a furgonban találtuk, amit a Bryanék találtak! Emellett ujjlenyomatokat is ! Ryan vezetett és emellett megtaláltuk egy másik nő ujjlenyomatát is!-kivetítenek egy képet az elöttünk lévő hatalmas tv-re.
-Ez nem lehet igaz!-mondja Max, miközben én lesokkolódok.
-Ismerik a hölgyet?-kérdezi a csávó.
-Ő az exem, volt egy kisebb összetűzése Liával!-mondom neki. Fogalmam nincs, hogy mit keres itt Scarlet. Ha ő is segít annak a faszfejnek,én nem tudom mit csinálok vele. Az biztos, hogy elintézem, hogy soha többé ne lásson napvilágot.
-Szóval ne voltak jóban. Ő ellene is kiadtunk körörzést! -mondja a rendőr, mikor elkezd csörögni a telefonom. Corey az, remélem valaki talált valamit.
-Lando, egy csávó írt, hogy egy hasonló karakterű csávó bérel töle egy raktárat Zegen, az elérhetőségeit is odaadta, felhívtam és elég meggyőző volt! Átküldöm az adatait, nézzétek meg!-mondja és már küldi is át az adatokat, amiket pedig mondok be a csávónak.
-Majd szólj ha megvan!-mondja és megköszönöm, majd lerakjuk a telefont.

12:38

A srác aki látta Ryant, elmondta, hogy feketén bérel tőle egy raktárat, elvileg nemsokára indul egy osztag és mi is elmegyünk oda. Brutális, hogy milyen dolgok vannak itt, még golyóálló mellényt is kaptunk. Beenekcsak akkor fogunk szólni, ha meglesz Lia. Nagyon remélem, hogy nemsokára hívhatom Liát.
-Indulás! Mr.Norris, Mr.Fewtrell kérem szálljanak be a kocsiba és kövessenek majd minket! -mondja a nyomozó, majd tesszük amit mond. A szívem a torkomban dobok és nagyon izgulok és imádkozom, hogy Lia ott legyen.

Lia
12:34

-Ez meghalt?-hallom, ahogy Scarlet beszél, nem tudom, hogy rólam e. A szemem is fáj kinyitni a kezem pedig annyira fáj, hogy lélegeznem is nehéz. Nem tudom hányszor ájultam el.
-Nem te idióta csak elájult!-válaszolja Ryan és a nyakamra teszi a kezét, hogy meggyőződjön róla, hogy még élek e.-Mi a faszért kellett meglőnöd? Mi a faszomért volt nálad a fegyver? Mi a faszt képzelsz magadról? Szerencséd, hogy tudsz információkat, mert követnéd a kis barátunkat!-mondja neki Ryan.
Ki az a kis barát? És mi lett vele? Te jó ég Roy, el is felejtettem! Hogy a faszba felejthettem el?
-Hol van Roy?-kérdezem minden erőmmel. És megpróbálom kinyitni a szemem.
-Ott ahol neked is kéne lenned! A mennybe!-mondja nevetve Scarlet.
Az nem lehet, nem halhatott meg. Várja otthon a családja, nem lehet, hogy miattam haljon meg. Könnyek záporoznak a szememből. Én vagyok az oka, hogy meghalt! Nagyon remélem, hogy valaki megtalál minket és megment és akkor ezek a börtön legmélyebb pontján rohadnak meg.
-Menjetek a faszomba!-mondom rekedt hangon. Nagyon fáj még a beszéd is, mert ahogy levegőt veszek a vállam mozog és a bicepszem is ez által.

12:59

-Ki kell vennem a golyót!-mondja Ryan, és nem tudok ellenkezni, nem tudok semmit sem csinálni. Rengeteg várt vesztettem, inni, enni sem ettem semmit . Egyszerűen nincs erőm megmozdulni, bele kell törődnöm, hogy ő most a karomban fog matatni. Az ágyon ülök a sarokban a kezem az ölemben van. A szemem is alíg bírom nyitva tartani.
-Öhhm, nem akarok tolakodó lenni, de van egy piros pötty a homlokotokon!-mondom nekik rekedten. Az ablakok betörnek és fegyveres rendőrök jönnek be rajt.
-Kérlek mond, hogy ez nem csak álmodom! Kérlek legyen ez igaz!-mondom magamban
-Kezeket fel! Dobják azokat le!-mondják nekik és teszik amit mondanak.
-Az épületet körbevettük, nincs esélyük!-mondja nekik egy másik kommandós.
-Itt egy férfi, van ég pulzusa!-ordítja egy másik, a mellettem lévő szobából. Remélem az Roy.
-Minden kibiztosítva, jöhetnek!-mondja rádión az egyik aki odajött hozzám. -Lia igaz?-kérdezi és bólintok. -Nem aludhat most el! Csak rám figyeljen! Már minden rendben van!-mondja és a szemembe néz a kb Landoval egyidős kommandós.
-Hol van?-kérdezi egy ismerős hang a szobán kívűl.
-Erre! -mondja neki valaki.
-Lando!-mondom és odafut hozzám.
-Úristen! Lia! Mi történt?-kérdezi és nem nagyon tudok beszélni, de megpróbálom.
-Az exed meglőtt!-mondom neki. Scarletre néz aki mosolyog.

Lando

-Hol van?-kérdezem miközben futok a raktárban a kommandósok felé.
-Itt!-mondja egy hang és befutok és meglátom, ahogyan Lia a sarokban kuporodik.
-Lando!-mondja ki rekedtes hangon és odafutok hozzá.
-Úristen! Mi történt?-nézek le a kezére ami csurom vér.
-Az exed meglőtt!-mondja és nagyon rekedt és fájdalmas a hangja. Ránézek Scarletre, aki önelégülten mosolyog.
Felé közelítek és megállít 2 kommandós.
-Neked elment az eszed, te nem vagy normális, valami baj van az agyaddal tudod? Elmebeteg hülye ribanc vagy! Mi a faszomért kellett meglőnöd? Azthitted, ha őt elveszed, majd te visszajöhetsz hozzám? Édesem eléggé rosszul hiszed, benned semmi jó nem volt! Sosem szerettelek! Jobban is tetted, hogy megcsaltál, legalább megszabadultam tőled!-mondom neki és közelebb engednek. -Te meg bazd meg!-mondom és Ryannrk behúzok egy hatalmasat, az orra az megint eltört, ebbe még a kezem is megfájdult.
-Uram, biztosíthatom, hogy ők többet nem fognak kiszabadulni a börtönből!-mondja a rendőr.
-Max, hívd Beet!-mondom neki mosolyogva és Liához megyek. A mentősök már el is látják, egy hordágyra fektetik át és kiviszik.


Ennyi lenne mára , bocsi, hogy nem volt eddig rész, csak hétvégén volt a szülinapom, aztán akkor nem akartam írni, de most visszatértem! Legyen szép reggeletek/napotok/estétek!

Liberator-Felszabadító         2.Où les histoires vivent. Découvrez maintenant