Fény a sötétségben | bang chan ff.

1.

Az élet nem móka és kacagás. Nem mindenki születik gazdag, álom otthonba, ahol mindent megkaphatsz, és még csak a kisujjadat sem kell megmozdítanod azért, hogy megvegyék neked a legdrágább telefont, videójátékot vagy akármi mást amit csak a szíved kíván, hogy aztán majd pár hónap múlva megint csak egy új kütyüért, ruháért fájjon a fogad. Nem mindenkinek adatik meg az, hogy a szüleivel boldog családként éljenek. Ismerős? Mert nekem nagyon.

Sajnos én nem ezek közé a gyerekek közé tartozom, sőt soha nem is tartoztam. Anya egy évvel ezelőtt elhagyott minket, mert képtelen volt apát elviselni. Azt hiszem ez volt élete legrosszabb döntése. Igaz a mondás, hogy egy családban a gyerek szívja meg a levét. De mi van akkor, ha mi folyton csak megszívjuk?

Vannak azok az apák, akik rosszul viselik, vagy nem érdekli őket, esetleg találnak valaki mást aki szerintük pótólhatja az anyukát a családban. Nálunk apa még a rosszabbnál is rosszul viselte. Szerette anyát, mindent megtett érte. Még nálunk is jobban szerette, de anya végül úgy döntött kilép a családi fészekből. Talált is magának valakit, akivel gondolom most éli a mindennapjait miközben én és a 16 éves húgom Mika szenvedünk itthon. Anyára már nem számíthattunk, csak a nővérünkre, Jihora, aki mielőtt apáék szétmentek volna elköltözött tőlünk, és most 26 évesen családott alapított a nála két évvel idősebb élettársával. És vagyok én, aki 19, lassan 20 évesen sulizik, közben halálra dolgozza magát egy étteremben, hogy el tudja otthon tartani az alkoholista apját és a kishugát.

Apa azután kezdett el inni miután anyával elváltak. Összetörte őt a hír, amikor anya bejelentette válni szeretne. Sokkal kevesebbet járt be dolgozni, esténként részegen jött haza. Az összes pénzét a piára verte el. Nem rég említettem, hogy folyton a gyerek szívja meg a levét igaz? Nem hiába. Apa, amikor hazajön néha megver minket. Nem súlyosan, de azért látni. Nyáron kénytelen voltam hosszú újjú pulcsiban lenni, miközben ide-oda rohangáltam a vendégek között. Páran szóvá is tették miért nem vetem le. Erre csak annyit feleltem nem tehetem.

A munkában mindenki tudja mi folyik nálunk, és suliban is. Nem hozzák fel, de volt már rá alkalom, amikor megbámulták vagy az arcom, vagy a kezem amikor megfeledkeztem foltjaimról és felhúztam pulcsimat könyökömig. Hálistennek ősz van, nem lesz meleg, ezért biztonságban elrejthetem az emberek elől a fájdalmamat. Bár néha nem megy. Legszívesebben elhagynám a várost, és elköltöznék külföldre. A nyelvekkel nincs gond, jó tanuló vagyok, soha nem hoztam haza rossz jegyet, de az utóbbi időben örülök, ha a dolgozatokat megírom hármasra, vagy kettesre.

Amikor apa részegen jön haza mindig bezárkózunk Mikával a szobámba. Nem merem őt egyedül hagyni. Majd amikor apa lenyugodott, csendben összepakoltunk és elmentünk nővérünkhez. Nagyszerű életem van ugye? Szerintem is.

Most pedig itt vagyok az étteremben, visszagondoltam arra az időkre, amikor még boldog családként éltük a mindennapjainkat, és várom az új munkatársam, aki tegnap jelentkezett, mint pincér. Előre félek tőle, hogy vajon hogy fog fogadni, és vajon előle hogy fogom eltitkolni a életem, ha mindennap fogunk találkozni...

— —

Sziasztok! Meghoztam az új könyvem első részét. Már nagyon vártam, hogy publikálhassam😍 remélem tetszeni fog, és remélem velem lesztek a könyv végéig < 3