Fél óra elteltével Minho még mindig nem volt ébren, és mindenki más is már bent volt a szobában.
- Srácok, most le kell mennem a földszintre, nem leszek sokáig. - mondta Jisung felállva.
Mindenki megértően bólintott. Kiment a szobából, és a liftek felé indult.
- Kíváncsi vagyok, mi a fenét kell most mondania nekem. - motyogta magában Jisung, miközben a liftben volt.
Amikor megérkezett, látta, hogy az egyik asztalnál ül és egy csésze kávét iszik. Megforgatta a szemét, és odament hozzá.
- Mi a francot akarsz?
- Így nem beszélhetsz anyáddal. - mondta.
- Mindketten jól tudjuk, hogy már régen elhagytad ezt a címet most meg tudnád mondani, mit akarsz? - kérdezte Jisung. Jelenleg nincs ideje rá.
- Ülj le. Lehet, hogy eltart egy ideig.
Jisung felkacagott, leült az előtte lévő székre, és türelmetlenül várta, hogy bele kezdjen.
- Az apád meghalt.
- Igen, és?
- Nos, nem tűnsz túl szomorúnak emiatt.
- És te sem, drága.
- Természetesen nem vagyok szomorú, még csak nem is ő az igazi apád.
Jisung szeme elkerekedett a szó hallatán, ami éppen elhagyta a nő száját.
- M-mi?
- Igen, még csak nem is ő az igazi apád. - mondta. - Teherbe estem attól a sráctól, akivel megcsaltam az apádat, ő volt az, akibe igazán szerelmes voltam, de az apád gazdagabb volt, ezért feleségül mentem hozzá, és azt mondtam, az övé vagy.
Jisung undorodva nézett az anyjára.
- Undorító vagy.
Anyja hamis nevetéssel válaszolt. - Elég volt ebből, azért jöttem hozzád, hogy el mondjam, most már minden az enyém, ami az ő nevén volt.
- Oké?
- Még a pénz is.
- És ezzel mit akarsz mondani?
- Neked adom a felét… az ötödét sem annak az 50 milliónak, amit hátrahagyott, mivel már nem vagy a bajomra. Adnom kell neked, különben úgy fog kinézni, mintha én dobtalak volna ki.
- Add a pénzt vagy ne. Nem számít. Ez még mindig nem változtat azon a tényen, hogy szörnyű ember vagy. - mondta Jisung felállva.
"10 millió... ebből ki lehetne fizetni hyung kórházi számláját."
- Egyébként is odaadom, bár nem akarnám. A kormány rosszat gondolna rólam, ezért mindenképpen vedd fel a telefont. - felállt és elment.
Jisung felsóhajtott. És visszament a lifthez Minho szobájába.
- Megyünk enni valamit, akarsz jönni? - kérdezte Hyunjin, amikor Jisung belépett a szobába.
- Nem, én hyunggal maradok, csak hozz valamit.
- Rendben.
Mind a hárman elmentek, egyedül hagyták őt a szobában.
Jisung elővette a fülhallgatóját, és elkezdett nézni egy műsort, aminek az utóbbi időben megszállottja lett.
Körülbelül két epizód telt el, amikor meghallotta a nevét kiáltó halk hangot.
Kitépte a fülhallgatóját, és az ágyra nézett, és nyitott szemmel látta Minhot.
- Úristen, ébren vagy!! - mondta, és mellé rohant.
-Olyan hangos vagy. - mondta Minho és elmosolyodott. A hangja nagyon halk volt.
- Sajnálom, de nem tudod, mennyire boldog vagyok... - mondta Jisung, de aztán a látása kezdett elmosódni a könnyektől.
- Mi az? Kicsim? Miért sírsz? - kérdezte Minho aggódva.
- Annyira féltem! Hajnali 3-kor arra ébredtem, hogy a barátomat megkéselték, annyira aggódtam, hogy elveszítelek, és soha többé nem láthatlak. - mondta Jisung, és letörölte a könnyeit szabad kezével, amely nem fogta Minho.
- Nem kell többé aggódnod, soha nem hagylak el. - mondta az idősebb, és megsimogatta Jisung arcát, letörölve a könnyeket.
Jisung odahajolt hozzá és adott neki egy puszit.
- Szeretlek kicsim.
- Én is szeretlek.
YOU ARE READING
Bad | minsung ✓
Fanfiction"- Ne lopj, lopni nem jó. - És ki mondta hogy jó akarok lenni?" ∆ fordítás | translation eredeti író | original writer @maxsluvr 2023.01.01 - 03.12.