- De, kicsim?
- Hmm?
- Mire gondoltál?! - kérdezte Jisung kissé felemelt hangon, majd elnézést kért, mert túl hangos volt. - Miért mentél el apámhoz? Tudod, hogy őrült ember.
- Megkért, hogy menjek. De nem baj, Chan hyung ott volt velem. - válaszolta Minho.
- Miért ilyen későn hoztak csak be a kórházba? Tudod, mennyi vért veszítettél?!
- Tudom, tudom, de most már rendben van, kérlek, ne stresszelj miattam, bébi.
Jisung felsóhajtott válaszul. - Oké.
- Ó, igen, hol van Chan? Jól van? Nincs börtönben, igaz?
- Nincs, és jól van. - válaszolta Jisung, és köröket rajzolt Minho tenyerére.
Az idősebb mosolygott, és a barátját nézte.
- Úgy tűnik nagyon tetszik.
- Ó igen. - Jisung elpirult, majd összefonta az ujjaikat. – Csak… nagyon szeretem a kezed.
- A kezem? Miért? El van cseszve. Annyi heg és karc van a csuklómon attól, hogy folyton verekedtem és...
- Shh, maradj csendben. Nem érdekel. Ha fogod a kezem és a karjaidban vagyok, úgy érzem magam, mint a legbiztonságosabb, legszerencsésebb és legszeretettebb ember a világon. - mondta Jisung, és ekkor már vörös volt az arca.
Minho elmosolyodott, amin Jisung mondott, és mindketten szeretettel néztek egymásra.
- Fúj, az itteni légkörtől hányni tudnék.
A két férfi megszakította a szemkontaktust, és az ajtóra néztek, és azt látták, hogy Hyunjin hamisan öklendez.
- Hyunjin, kérlek, mintha te sem néznél volna még így rám. - mondta Changbin, amitől Hyunjin elpirult.
- Egyébként... Minho már ébren van! Mikor ébredtél? - kérdezte Chan, miközben odébbb húzott egy széket, hogy leüljön az ágya mellé.
- Még 10 perce sem.
- Jól érzed magad?
- Igen, a varratok fájnak egy kicsit, és nagyon kevésnek tűnik az energiám, de ezt leszámítva jól vagyok.
- Akkor jó.
- Jisung itt az kajád. - mondta Changbin, és átnyújtott neki egy McDonald's táskát.
Nagyon örült, hogy átadták neki azt a zacskó ételt. Minho míg aludt, túl ideges volt ahhoz, hogy egyen. De most már, hogy ébren van, úgy érezi, meg tudna enni egy egész büfét is.
- Miért nem mentél velük enni? Miért maradtál itt éhezni? - kérdezte Minho, miközben a fiatalabbat figyelte, amint a szájába tömi a reggelit.
- Veled akartam maradni! - Jisung teli szájjal válaszolt, kuncogást kapott az idősebbtől.
•
Eltelt egy óra, és mindenki hazament, de Jisung ragaszkodott hozzá, hogy Minhoval maradjon.
- Jisung, tényleg nem kell egész idő alatt itt maradnod, holnap kiengednek, csak egyet alszol nélkülem.
- De hyunggg az túl hosszú idő még! Az ágy olyan üresnek tűnik nélküled! - Jisung tréfásan nyafogott.
- Oké, oké te baba.
- De én csak a te babád vagyok. - Jisung elmosolyodott és megcsókolta.
Jisung telefonja csörögni kezdett a hátsó zsebéből.
- Haló?
- Jisung jól vagy? Láttuk a híreket, és nem jöttél iskolába, ezért kíváncsiak voltunk, hogy jól vagy-e. - mondta Felix a másik vonalból.
" Ó, igen, egy hete kezdődött az iskola." - Igen, igen, jól vagyok.
- Merre vagy? - kérdezte Seungmin.
- A kórházban.
- A kórházban? Miért? Mi a baj?!
- Velem semmi, Minhot apám leszúrta.
- Mi..-
- Később találkozunk, és elmagyarázom. Viszlát! - mondta Jisung, és letette a telefont. Most igazán nem volt kedve erről beszélni.
- Tervezed, hogy visszamész az iskolába? - kérdezte Minho.
- Nem, hogyan tehetném? Egy drága magániskolába jártam, most ki fizetné? - kérdezte Jisung, és az ágyra dőlt.
- Szóval otthagyod?
- Igen, szerintem.
- Jisung, ne légy olyan, mint a rossz hyungod, hogy abba hagyod az évfolyamot, mint én. - mondta Minho.
- Kérlek, annyi rossz dologra tanítottál már meg, mit jelentene már ez. - válaszolta Jisung, és elmosolyodott.
YOU ARE READING
Bad | minsung ✓
Fanfiction"- Ne lopj, lopni nem jó. - És ki mondta hogy jó akarok lenni?" ∆ fordítás | translation eredeti író | original writer @maxsluvr 2023.01.01 - 03.12.