Bad | minsung ✓

20

- Jisung menj haza mostmár.

A nap lemenőben volt, és Jisung az egész napot a kórházban töltötte Minhoval.

- Biztos vagy benne, hogy nem kellene tovább maradnom?

- Kicsim, jól vagyok, menj haza. Nincs értelme egész nap itt maradni. Amúgy is hamarosan aludni fogok. Nagyon fáradt vagyok. - válaszolta Minho.

- Oké oké, akkor megyek.

Felemelte a telefonját az asztalról, zsebre dugta, és egy utolsó puszit adott Minhonak, mielőtt távozott.

- Viszlát kicsim, aludj jól. - mondta, majd végül elment.

Jisung nem ment haza.  Úgy döntött, hogy találkozik a barátaival a parkban, és elmondja nekik, mi történt, ahelyett, hogy túl sokáig információ nélkül hagyná őket.

Üzenetet írt a barátainak, majd leült a padra és várt.

- Nos, ha-... - hallotta Felixet.

Az említett fiu megfordult, és meglátta, hogy barátai felé sétálnak, és elmosolyodott.

- Olyan érzés, mintha évek óta nem láttunk volna.  - mondta Jeongin.

- Még csak egy hét telt el. - nevetett Jisung.

- Rendben, tartozol nekünk egy magyarázattal. Az első nap óta a barátaid vagyunk, és most cserben hagytál minket.  - mondta Seungmin és leült mellé.

Jisung mindent elmagyarázott arról, hogyan tagadta meg őt az apja, az anyja egy ribanc volt, és hogyan szúrták meg Minhot.  Természetesen kihagyta, hogy az apja tartozott nekik pénzzel, meg minden lopással kapcsolatost.

- Szóval most Minhoval élsz, igazam van? - mosolyodott el Jeongin.

- I-igen. - Jisung elpirult.

- Vele élsz, egy hónapja és csak egy kicsit ismerted? - kérdezte Seungmin.

- Miért számít, mióta ismerem? Olyan közel vagyunk, hogy már fürödtem is vele. -Jisung összefonta a karját.  – Egy évtizede ismerlek már titeket, és biztos, hogy nem fürödnék veletek.

Mindhárman elhallgattak néhány másodpercig.  Túlságosan le sokkolódtak, és nem tudták, mit mondjanak.

- Szóval... mi van az iskolával? Visszajössz? - kérdezte Felix.

- Nem, ki fizetné? Én kilépek. - mondta Jisung, és hátradőlt a padon.

- Komolyan?

-  Nem érzed rosszul magad, hogy kilepsz? - kérdezte Jeongin.

- Nem, végül úgyis kirúgnának, mert nem fizetek.

- Ez igaz.

Mind a négyen a parkban maradtak, és estig beszélgettek.

Mire Jisung hazaért, 22:30 volt.

- Csak egy éjszaka, túléled. - motyogott magába, és be mászott a két személyes ágyukba, amelyben egyedül sokkal kisebbnek érezte magát.

És végül elaludt.

•

Jisung másnap reggel a telefon csörgésére ébredt.

Még mindig az ágyban feküdt, fel vette, és az arcára fektette.

- Haló? - motyogta. 

- Én vagyok.

Jisung felnyögött anyja hangjára a másik vonalon.

- Mi az?

- Találkozzunk fél óra múlva ugyanitt a kórházban. Odaadom a pénzt. - mondta, és letette a telefont.

Jisung 30 perccel később meg érkezett a kórházba. Ő volt ott hamarabb, így a legutóbbi asztalhoz ült.

Eltelik 5 perc, és cipő kopogást hall visszhangzani a csempén, ami egyre hangosodik ahogy közelít hozzá.

- Itt a pénzed. Költsd ruhákra, drogokra, bármire, nekem mindegy. Jó szórakozást. - Lecsapott egy borítékot az asztalra, és mielőtt Jisung bármit is mondhatott volna, elviharzott.

- Ribanc...

" Akár most is kifizethetném a számlát."

Odamegy a recepcióhoz, és beszélni kezd az ott lévő hölggyel.

- Jisung?

Megfordul, hogy lássa, ki szólította, és meglepődött, hogy Minho normál ruhában állt ott, nem kórházi öltözékben.

- Kicsim? Miért vagy itt kint és nem a szobádban? - kérdezte, és feléje indult, átmenetileg megfeledkezett a hölgyről, akivel beszélt.

- Korán kiengednek, mert jól vagyok, azért mentem volna haza fele, hogy meglepjelek. - mondta Minho, és megölelte, de nem túl szorosan, különben fájna a sebe.

Jisung megcsókolta az idősebbet. 

Mindketten el mosolyodtak, miközben egymásra néztek.

- Egyébként miért vagy itt ilyen korán, és mit csináltál a recepción? - kérdezte, mielőtt túlságosan elveszett volna Jisung szemében.

- Kifizettem a számládat.

- A számlám? Hogyan? Honnan szerezted a pénzt?

- Mondjuk, szerencsénk volt.