Az éjszaka új színe (Befejezett)

28 Maradj 28

- Menjünk... - nyögtem be a pillanatot megtörve - Nem akarok sötétedésig maradni, este veszélyes a város - mondtam, mire Erik sóhajtva eltávolodott. Újra rákulcsolta kézfejét az enyémre, majd húzni kezdett. Ezután csönd telepedett ránk, egészen a vörös házáig.

-~-~-

  Ahogy odaértünk, meglepődtem. Tényleg nagy ház volt, szép kerttel. Erik elővette a kulcsot, és udvariasan előre engedett, miután kinyitotta az ajtót.

- Ne aggódj, anyum dolgozik, tehát csak mi leszünk itthon - mondta, mire nyeltem egyet. Nem tudtam, ennek most örüljek, vagy ne.

  Ahogy beléptem a házba, körülnéztem. Minden szép rendben volt. Ez kicsit meg is lepett. A falak és bútorok kellemes, világos színűek voltak.

- Mit szeretnél csinálni? - kérdeztem, mire mosoly kúszott a szája szélére. Közel lépett hozzám, a szemeimet kémlelte. A szívem erős dobogásba kezdett.

- Nem is tudom.. - mondta nyújtottan, majd lenézett az ajkaimra. Óvatosan végigsimított az arcomon, fentről lefelé, majd a tarkómon felfelé haladva a hajamba túrt. Nem játszott tovább, hirtelen mozdulattal megcsókolt. Viszonoztam. Nem volt hosszú, egy gondolat elszakított tőle.

- Ugye most nem videózik senki? - kérdeztem, megfogva a dzsekije szélét.

- Ne aggódj. Bízz bennem, még ha nehéz is. Higgy nekem, Norbi - mondta, közben a számmal szemezve. Túl vonzó volt számomra, ahhoz, hogy elutasítsam.

  Újabb csókba húzott, ajkaink lassan, érzelmesen jártak. Karjaimat a nyaka köré fontam. Egy pillanatra elszakadva tőlem a derekamra helyezte kezét, a reakciómat figyelve. Válaszul ajkaira hajoltam, és folytattuk tovább. Áttértünk nyelves csókra. Isteni érzés volt. Egyre hevesebbek lettünk. Erik elszakadva tőlem a kanapéhoz tolt. Engedelmesen leültem, majd a ruhájánál fogva magamhoz húztam. Csók közben keze a felsőtestemre csúszott, ruhán keresztül lassan simított lefelé. A fejem színe vörösben pompázott. Áttért a nyakamra. Először adott rá egy apró lágy csókot, amitől kellemesen megborzongtam. Azt az egyet követte még egy, aztán még egy... a keze közben a pólóm aljához ért. Hideg ujjai lassan becsúsztak a felsőm alá, bőrömet érintették. Levegőért kapkodva megszakítottam a csókot. Fejemet oldalra fordítottam, az arcom biztosan ki volt pirulva. Erik nem húzta el a kezét, sőt, a pólóm alatt felfelé simított oldalamon. Gyenge érintésétől kirázott a hideg.

- E-erik... - mondtam zavartan, mire egy halvány, perverz mosolyt húzott az arcára.

- Ne haragudj. Vonzó vagy - a kezét elvette a hasamtól, majd a számat kémlelve beharapta az alsó ajkát. Ezt látva zavaromban két kezemmel letakartam az arcomat. A számon vigyor terült végig - Akkor ezek szerint rendben vagyunk? - tette fel a kérdést,  majd leült mellém a kanapéra.

- Hogy érted? - a hangom kicsit megremegett az előző történések miatt.

- Nem haragszol az... Ákosos dolog miatt?

- Ha nem tetted volna meg, akkor... nem alakultak volna így a dolgok, nem? - kúszott a számra egy halvány mosoly.

- Igaz. A könyvben hol tartasz?

- Ohm... Abban a könyvben? - nyíltak tágra a szemeim.

- Igen. Csak mert annak a végén ugyanezt a mondatot mondta az egyik főszereplő - motyogta, mire a számat is eltátottam - Ha nem rabolta volna el a fiút, akkor nem ismerte volna meg, nem szeretett volna bele...

- De a főszereplőnek volt barátja amikor elrabolták... 

- Később kiderül, hogy nem volt fényes a kapcsolatuk - mondta Erik, mire bólintottam egy aprót. Sóhajtva mértem végig a vállát. Kis gondolkodás után rádöntöttem a fejemet. Erik keze a hajamra siklott, elkezdett simogatni. Egy darabig így pihentem, egészen addig, amíg álomba nem merültem...

-~-~-

  Ébredezni kezdtem. A szemeimet kinyitva ismeretlen hely tárult a szemem elé. A pulzusom felemelkedett. Felültem az ágyban, ami nem az enyém volt. Be voltam takarózva. Tőlem balra egy ablak helyezkedett el. A félhomály adta gyenge fények szűrődtek be, a nap már lemenőben volt. Jobbra néztem. Végigpásztáztam a szobát, addig, amíg a szemem megakadt egy vörös hajú srácon. Úgy éreztem magam, mintha a könyvben lennék.

- Erik! - jött ki a torkomon, mire elvigyorodott - Mondtam, hogy nem akarok itt maradni sötétedésig!

- Elaludtál a vállamon, majd az ölembe feküdtél, szóval... nagyon kimerültnek tűntél, nem akartalak felébreszteni. Arra sem keltél fel, hogy behoztalak ide a karjaimban - szavait hallva arcom színe vörösbe kúszott.

- Perverz, nem csináltál semmi rosszat, ugye? - kérdeztem gúnyosan.

- Csak bámultalak - mondta, és kacsintott egyet, ami zavarba hozott - igazából ötletem sincs, miért.

- Ha nem ébredek fel, akkor hagyod, hogy holnapig szunyókáljak? - kérdeztem durcis fejet vágva, közben a takarót lerugdosva magamról.

- Azt hitted, hogy elengedlek? - kérdése meglepett. Felkelt, és felém kezdett közeledni. Négykézláb felmászott az ágyra. Próbált fölém kerülni, de ezt egy egyenes ívben az arcának csapódó párna megakadályozta, amit védekezés képen hozzávágtam.

- Nem, nem fogok itt maradni éjszakára! - pattantam fel, és az ajtóhoz futottam. Lenyomtam a kilincset, és nyitottam volna az ajtót, de két kéz elkapott. Erik hátulról átölelt a derekamnál karjaival. Egy aprót sikítottam, amire elnevette magát. Először még próbáltam menekülni, de erős karjai nem engedtek, így lenyugtattam magamat. Teljesen hozzám simult, lélegzetét éreztem a nyakamon. Kellemes borzongás fogott el tőle. Adott egy puszit a bőrömre - E-rik... - mondtam zavaromban.

- Nagyon érzékeny a nyakad, igaz? - lehelte a bőrömre. Kezeimet lassan a karjaira helyeztem. A szívem hevesen dobogott.

- Nem maradhatok éjszakára. Már sötétedik, mennem kell - mondtam halkan.

- Kérlek maradj - szavai érzelmesen hangzottak.

- Ahj, Erik, miért? - kérdeztem nyöszörögve. Próbáltam kiszakadni karjaiból, de sehogy sem sikerült.

- Szükségem van rád - motyogta a nyakamba.

- Ah Jézusom, mintha ezer éve járnánk - forgattam meg a szemem mosolyogva.

  Kis csönd telepedett ránk. Kezei a testem szorításából engedni kezdtek, és tenyerét a kézfejemre csúsztatta. Szembe állt velem, majd az arcomat kezdte kémlelni.

- Leszel a barátom, Norbi? - kérdezte teljes komolysággal. A lábaim a földbe gyökereztek. A gombóc ott lapult a torkomban, amitől szólalni sem tudtam.