Az éjszaka új színe (Befejezett)

33 Az utolsó vízcsepp 33

- Igazából kezdek féltékeny lenni - mondta Zalán durcás fejjel. Karjait összekulcsolta maga előtt, a folyosó falának dőlve.

- Ahj, sajnálom, nem lecserélni akarlak. Amúgy is, ha te nem lennél, kinek mesélném el, mi történik velem és Erikkel? - húztam fel kérdőn a szemöldökömet - Azt hiszem, kéne találnunk egy nyugisabb helyet - amint ezt kimondtam, elszaladt előttünk egy srác, fülsiketítő visítások közepette. Sokan lepődötten fordultak utána, mások pedig fáradtan pislogtak a már megszokott jelenségre.

- Jó ötlet - mondta Zalán nevetve - Udvar? - kérdezte, mire bólintottam. Megindultunk kifelé.

-~-~-

  Sóhajtva néztem fel a fák kopasz ágaira. Apró madárkák röpködtek ide-oda. Tollukat borzolták, ahogy a hideg szél végigsüvített a levegőben. A reggeli incidensre gondolva húztam össze a kabátom. Halvány mosoly derült ki az arcomon.

- Jó rég voltunk itt - mondta Zalán tekintetét végig futtatva a kőkerítésen - Na látod, itt indult az év első napja, emlékszel? Én megmondtam, hogy az a srác.. várj, most komolyan, akkor mi is van köztetek pontosan? - húzta fel a szemöldökét vigyorogva.

- Fura, hogy nem undorodsz tőle, és így érdekel - motyogtam.

- Hát a részletekre annyira nem vagyok kíváncsi, ha jobban belegondolok - szavait elnyújtva mondta, mire felnevettem - De azért érdekel, mert rólad van szó, és a barátom vagy. Szóval?

- Járunk.. - ahogy kimondtam, a hangom vékony volt. Zalánnak elnyílt a szája - És ő volt a kapucnis.. khm - már a szemei is kiguvvadtak.

- Én ezekről miért még csak most tudok?! - kérdezte hitetlenkedve. Csak szótlanul néztem, kínosan mosolyogva.

- Bocsi.. - nyögtem ki halkan. Zalán durcás fejjel nézett a hátam mögé.

- Mostantól mindenhova követni fog minket? - kérdezte Zalán, mire megfordultam. Erik állt ott a falnak támaszkodva. Vörös haját lágyan söprögette a hűvös szél - Ne csak állj ott, öleld meg a fiúdat - sóhajtott - Már tudok róla, szóval nyugodtan - Zalán arcán valami furcsa érzelem tükröződött. Eddig még nem láttam ilyet rajta. Talán új volt ez neki. Soha nem volt senki más, csak én és ő. Talán azt érezte, hogy kirepültem a fészekből, és bővül a család. De ilyen a szerelem... Nehéz bevallani, de ilyenkor kicsit visszaszorulnak a baráti kapcsolatok. Mondhatni, hogy a párunk kicsit helyettesíti lelkileg a barátainkat. Rohanó világban élünk. Túl keveset élünk ahhoz, hogy mindent rendben tartsunk. Nincs annyi idő, amennyit elég lenne együtt töltenünk.

- Ne haragudj - mondtam lebiggyesztve a számat - Nem szeretnélek elhanyagolni, csak ebben a pár napban minden olyan gyorsan történt - kiskutya szemeket meresztettem Zalánra, mire megforgatta a szemeit. Sóhajtva léptem mellé, majd lazán átöleltem. A szemem sarkából Erikre pillantottam, aki semleges arckifejezéssel figyelt minket. Zalán megadva magát viszonozta az ölelést. Nem szoktunk nagyon gyakran ölelkezni, de amikor mégis, akkor nem tabu. Már mások is megszokták körülöttünk. Ki mondta, hogy egy fiú-fiú barátságban nem elfogadott egy ölelés? Szerettem Zalánt. Ő is engem. De nem olyan volt, mint Erikkel. Itt nem robbant a szikra, nem futott végig rajtam az a tipikus jóleső borzongás. A vörös barátom érintései különleges hatással bírtak a testemre és a lelkemre is egyaránt. A szívemet ölelő melegség viszont mindkettőjüknél jelen volt. Ez a szeretet érzése.

  Mikor elengedtük egymást, Zalán szemében megnyugvást véltem felfedezni, de nem múlt el a csillogás.

- Mindenhol itt lesz mostantól velünk? - kérdezte őszintén, mire megszorult a szívem. Miért kérdez ilyet előtte? Tekintetem Erikre siklott. A személy megköszörülte a torkát.