Barátságból szerelem

20. fejezet: A meglepetés!

Az  a tervem, hogy ma négyig alszok, de hát Dazai-nak ezt is tönkre kell tennie. A nevemen szólongatva löködni kezd.

-Chuuya...Chuuya...

-Mivan? -kérdezem, háttal neki-

-Reggel...

-Odáig én is eljutottam.... -felé fordulok- Jó reggelt neked is -felkelek és leülök az asztalhoz-

-Ugye nem felejtetted el, hogy ma be kell mennünk? -utánam jön és leül velem szembe-

-Sajnos nem tudtam elfelejteni...

-Nem is örülsz annak, hogy az új épületbe mehetsz be dolgozni?

-Annak örülök, de annak nem, hogy dolgoznom kell...

-Én is így vagyok vele, de ez van.

-Hát ja...

-Viszont...

-Hm? -nézek rákérdően-

-...Lehet nem kell dolgoznod, viszont be kell jönnöd velem.

-Oké...? -mondom kérdően-

-Mára van valami terv? -próbálja terelni a témát-

-Részemről nincs, de ki találhatnánk valamit...Nem akarok itthon ülni egész nap!

-Akkor...Járkáljunk egy kicsit a városban?...

-Hm...Okés! -oda megyek az ajtóhoz és elkezdem húzni a cipőmet-

-Mehetünk? -nézek rá miközben kinyitom az ajtót és kimegyek rajta-

-Persze! -kijön utánam és elindulunk-

Csak kevergünk össze-vissza. Járunk ismerős helyeken, viszont járunk olyan helyeken is, amikről nem is tudtunk. Egyszercsak meglátunk egy elhagyatott házat.

-Oha...Oda nézz! -mutat, az út másik oldalán lévő, elhagyatott házra-

-Megnézzük? 

-Persze! -válaszol rá rögtön. Átmegyünk és bemegyünk a házba-

Nem valami hűde érdekes, egy szokásos elhagyatott ház. Tele van pókokkal, pókhálókkal illetve régi bútorokkal is. Nem tűnnek olyannak, mintha már ötven éve itt lennének...Tény, hogy a mai bútorokhoz semmi közük, de akkor is olyan, mint hogyha pár perccel ezelőtt hozták volna ide őket. Nem fordítok rájuk ennél nagyobb figyelmet. Miután körbe nézünk a házban, elindulunk egy kávézó felé. A kis város néző turánknak itt vége is lesz és haza ballagunk. 

-Érdekes, hogy milyen helyek vannak a városban, nem?

-Igen, igen. -ránézek az órára- Tudsz ajánlani egy jó szülinapi ajándékot?

-Miért?

-Mert talán meg akarom ajándékozni saját magam?

-Ja~....Várjál egy percet! -bemegy a fürdőbe és elkezd valakivel telefonon beszélni-

-Akkor lassan indulunk. -szólok bele a telefonba, majd lerakom és kimegyek a fürdőből-

-Ki volt az? 

-Atsushi, lassan indulnunk kéne...

-Ohh...Tényleg -oda megy az ajtóhoz-

-Kilépünk a házból és az Iroda felé vesszük az irányt- 

Amikor felérünk tiszta sötét van. Az ajtó előtt Dazai megállít és kinyitja nekem az ajtót.

-Meglepetés! -kiabálják egyszerre-

-Egy darabig csak szótlanul állok-

-Na? Mit szólsz hozzá? -kérdezi Dazai, amikor be jön-

-Boldog szülinapot! -elém jön Atsuhi és átnyújt nekem egy dobozt-

-Köszönöm! -próbálok nem könnyezni-

-Bólint majd hátrébb lép. Mindenki átadja az ajándékát-

-Mégegyszer: Boldog szülinapot! -mondják egyszerre-

-Mégegyszer: Köszönöm...-amint ezt kimondom Dazai felé fordulok-

-Boldog szülinapot, törpe- -nem tudja befejezni, mert a mellkasába fúrom a fejem és elkezedek, szó szerint, sírni-

-Jajj, te... -elkezdi simogatni a hátam-

-És ezt mind miattam? -kérdezem a sírástól akadozó hangon-

-Igen. -válaszolja Atsushi-

-...Köszönöm....-eltávolodok Dazai-tól és a többiek felé fordulok. Megrázom a fejem- Nem bántam meg, hogy átjöttem.

-Reméltük...-mondja Ranpo-....Na de akkor tortázunk végre?

-Mindenki elkezd nevetni- Persze. 

Egész este csak hülyéskedünk és elvagyunk. Egyszercsak arra leszünk figyelmesek, hogy tíz óra van. 

-Na ne...-mutatok rá az órára-....Tíz óra?!

-És tényleg....

-Srácok. -oda jön Kunikida- Holnaptól kezdve újra be lehet járni.

-Ye~y -kiabálja mindneki egyszerre-

-Viszont akkor mindenkinek jó éjszakát és mégegyszer köszönöm a bulit és az ajándékokat is! 

-Mindenki csak bólint egyet és elindulnak az ajtó felé majd kimennek azon-

***

-Milyen furcsa, hogy ilyen gyorsan befogadtatok.

-Volt munkatársam voltál, egyértelmű, hogy miért.

Mi is elindulunk haza. Amint haza érünk megnézzük az ajándékokat majd, lefekszünk. Én már nagyon izgatott vagyok a holnap miatt.