Only You - We Belong To Each Other

1.

○○○

Olyan reggel 6 óra körül kelhettem fel, igazából fogalmam sincs mikor volt pontosan, mert nem néztem a telómat vagy az órámat, csak azt tudtam, hogy éhes vagyok szóval lementem a konyhába megnézni van-e valami ehető, de semmit sem találtam. Úgy döntöttem inkább lemegyek a hotellel szemben lévő kis éjjel-nappaliba venni valami reggelit.

Járkáltam a sorok között, mert nem tudtam, hogy mi hol található, amikor is megláttam egy lányt; vállig érő szőkés-barnás haja volt kb. 168cm és nagyon jó stílussal rendelkezett, nem tudtam mi a neve vagy, hogy ki ő, csak azt tudtam egyedül, hogy nagyon is gyönyörű és azt hiszem az esetem.

Mikor közelebb értem hozzá, mert nem akartam, hogy azt higyje valami szatír vagyok aki el akarja rabolni és azért méregeti annyira, láttam, hogy van nála valmi bevásárló lista szerűség ami furcsa módon angolul volt írva, gondoltam megkérdezem tőle nem-e tudnék segíteni neki megtalálni a papíron lévő dolgokat mint pl. tej, kakaópor, cukor, üdítő, most így visszagondolva elég bizarrnak hangzik, hogy ennyit leolvastam a cetliről, na sebaj.

- Amm, Szia - szólítottam meg végül remegő testtel a még számomra idegen lányt - Bocsi, hogy így random megszólítalak meg ilyenek, de ha nem gond, arra gondoltam nem-e segíthetnék összeszedni a dolgokat amiket keresel.

- Uh, sz-szia hát, már majdnem minden megvan, de már minimum háromszor átfutottam az üzletet és sehol nem találom a tejet, Írországban mindig mindenhol a hűtőbe rakják de itt egyikben sincs, hamar vissza kéne érnem mert a húgomnak születésnapja van és még megígértem neki, hogy este felé valami koncertre is elkísérem, szóval hamar meg kéne találni. - Mondta kicsit frusztráltan.

Körülbelül kétszer végigmentünk az egész bolton mire megtaláltuk a legelrejtettebb részén az áruháznak.

- Hát, köszönöm, hogy segítettél, kedves tőled, ha nem lettél volna minimum még fél órát itt töltök bolyongással és idegeskedéssel, hogy nem leszek kész Olga tortájával.

- Uh, jut eszembe, boldog születésnapot a húgodnak és érezzétek jól magatokat azon a koncerten amire mentek este.

- Nagyon szépen köszönjük, majd átadom. - Ez úttal elváltak útjaink és én a lakosztályunkba siettem elújságolni a hírt a fiúknak, hogy azt hiszem szerelmes lettem, de sajnos még mindenki aludt így felmentem a lakosztály második emeletére a szobámba.

Azt hiszem körülbelül  7:30 körül járhatott az idő amikor egy hangos zajra lettem figyelmes, ami ha jól sejtettem a konyhából jött így lementem megnézni ki csinál és mit. Mikor leértem nem láttam mást csak azt, hogy Louis a konyhapulton guggolva sikongatja Harry nevét.

- Mi a halál történt itt Lou? Kérdezem felvont szemöldökkel.

-Ááh semmi semmi csak, hehe,  hátömm tudod nagyon jól, hogy félek a pókoktól Niall, és reggelit szerettem volna csinálni Hazzának amikor is a tányérban amit kivettem szépen ott ücsörgött egy kibaszott ÓRIÁSI pók és, ehm annyira megijedtem, hogy eldobtam a nappaliig a tányért, hehe.

- Atya ég, te normális vagy?! Simon meg fog ölni ezért azt remélem tudod.

- Jó reggelt fiúk - Szólt közbe fáradt hangon Harry a szemét dörzsölgetve.

- VÉGRE MÁR HOGY ITT VAGY - Ugrott a nyakába már a földről Louis, majd egy csókkal köszöntötték egymást.

- Mi az isten történt itt? - Nézett ránk kérdőn, mikor meglátta a rumlis konyhát.

- Ooo hát az úgy történt. - Kezdett bele Louis - Hogy reggelit szerettem volna csinálni neked a koncert előtt hogy ne kelljen annyira sietnünk, de aztán egy kibaszott pók közbeszólt és a tányér, amiben ott volt az a szemét háát, hogy is mondjam, eltört, elrepült.

- De miért nem keltettél fel, hogy eltüntessem azt a szörnyet? - Kérdezte boci szemekkel Harry. - Amitől én már alig tudtam visszafogni a röhögést szóval inkább elmentem letusolni.

1 órával késöbb

- Aah srácok ti nem izgultok egy kicsit?- Kérdezem, mert egyrészt izgulok, hogy lehetséges hogy a mi koncertünkön lesz ott a lány akit megismertem a boltban és azt hiszem beleszerettem és mert tudom, hogy ez életünk legnagyobb show-ja lesz, mert most fogjuk forgatni a második dokumentumfilmünket a Where We Are-t, itt Milánóban. Imádom Milánót és persze egész Itáliát, olyan finom kajáik vannak. Najó inkább térjünk vissza a kérdésemhez és a fiúk válaszához.

-Háát, én még izgulok, de ha meghallom a rajongók sikoltását és meglátom, hogy mennyien vannak egyből elmúlik ez az érzésem. - Mondta Liam.

- Ugyan ez. Vágta rá Harry, mellette pedig egyetértően bólogatott Lou.

- Én picit parázok a tömegtől, de megleszek, mert ott lesztek mellettem - Mondta magabiztosan Zayn.

Mikor odaértünk a Stadionhoz és megláttam a már álló színpadunkat elállt a lélegzetem. Eddig szerintem ez volt az eddigi legnagyobb színpadunk, amin valaha énekelhettünk. Nagyjából dél felé járhatott az idő amikor megkezdtük a főpróbát, bevallom nagyon furcsa úgy táncolni és énekelni, hogy üres az egész stadion és csak mi öten vagyunk itt a stábbal, elvégre a San Siro nem egy kicsi épület.

A próbák után visszamentünk a hotelba, ahol megszálltunk és bepakoltuk a legszükségesebb holmijainkat, majd a management a backstage-be vitte őket. Mi nem mentünk vissza egyből hanem egy kisebb csellel elmentünk a tömeg mellett és szétnéztünk a városban. Nem több, mint három órát szórakoztunk, olyanok voltunk mint az elvetemült túristák, de aztán vissza kellett menni a kis szoba szerüségünkbe, hogy elkészítsék a füleseinket és az apróbb technikai dolgokat, raktak ránk egy pici sminket és megcsinálták a hajunkat, majd összeválogattuk az outfitjeinket, mint minden koncert előtt.

Később eljött az idő, indulhattunk a színpadra, kicsit paráztam, de mikor Harry elkezdte a Midnight Memories-t leesett egy kő a szívemről, hogy minden rendben lesz.

Elénekeltünk pár dalt amikor is jött az egyik kedvencem, a Right Now. Nagyon meghatott, amikor a rajongóink feltartották azokat a neilon szerű anyagokat és feliratokat képeztek velük. Ez után a legtöbb kamera és a közönségünk Harryre és Liamre figyelt, mert ők beszéltek pár szót, mikor is én kihasználtam az alkalmat és elsurrantam inni egy kortyot a színpad hátsó részébe. Kicsit nézelődtem a rajongók között és integettem nekik, amikor is megláttam ŐT, még mindig nem tudtam, hogy mi volt a neve, semmit nem tudtam róla, csak azt, hogy gyönyörű és meg akarom szerezni a szívét.

Mikor meglátott szinte lefagyott, úgy ahogyan én is. Örültem, de egyben megijedtem, hogy mi lesz, ha többet pont ezért nem láthatom vagy ilyenek, mert híres vagyok. Csak kavarogtak bennem az érzelmek, nem tudtam mit tegyek, integessek neki vagy a húgának, vagy inkább vagy menjek vissza a fiúkhoz mintha hallucináltam volna (bár az túlságosan flegma lett volna) csak álltam és bámultam ŐT, míg Liam ki nem zökkentett azzal, hogy konferáljam fel a dalt amit én írtam a Don't Forget Where You Belong-ot.

A koncert további részében néha-néha odamentem "inni" és jópárszor odapillantottam, hogy egyáltalán ott van-e még a hölgyemény, vagy esetleg megijedt és elment. Minden eddigi félelmem, ami eddig egy lány iránt volt bennem mélyen, egyszerre zúdult rám Kavarogtak bennem a kérdések; Most mit kéne tennem? Hívjam félre a koncert után? Vagy esetleg adjak neki jeleket? Aah nem tudom, sosem voltam ilyen helyzetben. - Gondoltam.