Only You - We Belong To Each Other

13.

- És Niall, még valami. - fordult vissza még egy utolsó szóra az ajtóból. - ha elbaszod, rájössz, hogy miért nem jó az, hogy egyedül jöttél és arra is, hogy miért jó. - vigyorgott a már jól megszokott gúnnyal a képén, majd kiment a szobából.

- Mi a fasz. - törte meg a kínos csendet Niall. - Ez így nagyon nem stimmel, fix hogy nem engedne el csak úgy, ismerem Simont, mint a tenyeremet, valami csel van ebben, vagy csak már paranoiás vagyok tőle. - kezdett kétségbe esni.

- Mondott bármit négyszemközt, mielőtt szinte bedobott a szobába? - kérdeztem tanakodva.

- Nekem kifejezetten nem mondott semmit, mert a koordinátáid alapján a könyvtárat mérte be a telefonom, és hát véletlen rájuk nyitottam egy megbeszélés közben, nem hallottam sok mindent de azt igen, hogy Simon mondott valami olyasmit, hogy "Ha rájönnek, hogy itt a csaj úgysem fog egyedül jönni idióták, számunkra ez előny" - idézte fel a teremben hallottakat.

- Már értem miért mondta, hogy majd rájössz miért volt jó ötlet egyedül jönnöd, szerintem valami olyasmit terveztek, hogy ha jönnétek értem mind az öten akkor valahogy titeket is ide ráncigál, és pár hét után meg elenged mintha mi sem történt volna és mivel ti felszívódtatok, nyilván a sajtó és a hírek azzal lenne tele hogy a One Direction eltűnt, majd Simon beállítja magát a hős megmentőnek. - nevettem fel a végén, mert elképzeltem, ahogyan Simon diadalmasnak akar tűnni és kisétál az újságírók elé valami megjátszott mosollyal.

- Áh, nem hiszem, ennyire nem kell növelni az egóját, így is a plafon felett jár már szerintem. - mondta Niall szintén nevetve.

- Mennyi az idő? - kérdeztem Niallt ásítozva.

- Ömm, este nyolc múlt, miért kérdezed? - nézett rám értetlen fejjel.

- Jézusom, már ennyire elrepült a nap? Várj, milyen nap van egyáltalán? - néztem az előttem álló szőkére értetlenül.

- Hétfő, két napja hívtad Liamet.

- Atya ég, két teljes napot végigaludtam, e-ezt nem hiszem el. Nemtudom mit lőttek belém, de nagyon erős anyagok lehetnek benne.

- Hány napja vagy itt szerinted? - kérdezte aggódó tekintettel.

- Fogalmam sincs, de talán egy hete, mikor felhívtalak titeket akkor voltam itt körülbelül három napja, aznap mikor elraboltak, ti azt hiszem épp Rioban voltatok.

- Hm, akkor tényleg egy hete vagy itt, na de mindegy, ne ezzel törődjünk, beszélni akarok Simonnal még egy-két szót, megvársz vagy jössz inkább velem? - kérdezte.

- Megyek, nem akarlak mégegyszer elveszíteni. - mondtam és kézenfogva elindultunk. Pár perc séta után megálltunk egy ajtó előtt amire "könyvtár" felirat volt kitáblázva.

- Hát oké, itt vagyunk, gyere.

- Áh, Horanék, épp most akartam szólni, hogy visszamegyek Los Angelesbe, van pár elintézni való dolog. Ömm, ha elmentetek a rezidenciáról, akkor legyetek kedvesek szólni a fiúknak, hogy Londonban majd szeretnék veletek beszélni egyszer tényleg komolyan és utoljára. A Catanai reptéren vár rátok a gép - mondta, és szó nélkül kiment a teremből.

- Hogy mi? Mit jelentsen az, hogy komolyan és utoljára? Én ezt már esküszöm nem értem. - mondta az egyik székbe borulva.

- Nyugi szivem, nem vagy egyedül, mert én már semmit sem értek amihez ennek az embernek köze van. - nevettem fel kicsit kínosan.

- Hát, legalább haza mehetünk a hűvös Londonba, ha nem rak bele semmilyen baszakodást.

- Remélem nem, de hogyhogy London? - értetlenkedtem.

- Nem az én házamba megyünk, vagyis hát már nem az enyém, mert odaadtam Jerrynek és Gracenek a munkájukat meghálálva, és mielőtt megkérdeznéd, Louisékkal fogunk lakni, nekik is rohadt nagy kastélyuk van és van benne keleti és nyugati szárny, a konyha és nappali közös, szóval külön leszünk de mégse. Lesz időnk egymásra is és Louis szavaival élve professzionális hangulat lesz mert ők egész nap zenéthallgatnak meg karaokéznak, szóval jól érzik magukat na. - közölte a tényeket a végén már nevetve.

- Oh, előre látom, hogy izgalmas időszaknak nézünk elébe, de először inkább szedjük össze magunkat és induljunk a reptérre, mert sosem érünk oda.

- Áh, jut eszembe, itt van az útleveled hogy el tudjunk menni, mert nem magángéppel megyünk, hadd örömködjenek a fanjaink egy picit. Meg persze, hogy Simon ne tudjon közbeszólni, azért egy utasszállítót csak nem iktat ki. - vette komolyabbra a szót.

- Okés, akkor, mehetünk?

- Indulás a reptérre. - mondta majd kézenfogott és kimentünk a hátsó ajtón a garázs felé, mert az első felhajtón várt ránk egy kocsi ami a magángéphez vinne, de mi a hátsó részen mentünk ki , nehogy észrevegyen bárki aki árthatna nekünk.

Amikor odaértünk a reptérre, ha hiszitek ha nem szinte csak mi voltunk ott, pedig egy reptér általában zsúfoltságig tele van. Odamentünk az egyik automata szerűséghez, hogy jegyet vegyünk, nem tudtuk, hogy Londonon belül melyik reptér van a legközelebb Harryékhez, ezért Niall gyorsan felhívta őket. Mily meglepő, a két uraság sem tudta, szóval a London City Airportot jelöltük be célunkként, jó, hogy ott szálunk le, mert azt legalább már ismerem. Három óra várakozás után beszállhattunk a repülőbe, Buisness osztályra vettünk jegyet, mert az nem is túl giccses, de nem is kényelmetlen, egyszóval tökéletes. Viszonylag hamar odaértünk, öt órás volt az út. Mikor leszálltunk Niall ismét felhívta Harryéket, hogy ki tudnak e jönni értünk a reptérre, mert nem akartunk kocsit bérelni, a taxi meg mint tudjuk túl egyszerű. Amikor odaértünk a hallba, egy csomó tinilány futott oda hozzánk, és kérdésekkel bombáztak minket, furcsa volt, hogy mostmár engem is kérdeztek nem csak a velem mászkáló szőke herceget. Mindenkinek válaszoltunk a kérdéseire, csináltunk képeket és adtunk aláírást, meglehetősen üdítő, hogy ennyire szeretnek, mondjuk lehet, hogy csak azért gondolom így, mert viszonylag kezdő vagyok a szakmában, az egyik kisebb lány még el is sírta magát, gondolom Niall miatt, mert őt jobban ismerik. A gondolatmenetemet Niall telefonjának ikonikus csengőhangja szakította meg, beszélt pár szót majd hozzám fordult.

- Itt vannak Harryék. - vigyorgott.
- A-azt akarod mondani, azzal, hogy Harryék, hogy Harry Styles és Louis Tomlinson? - kérdezte egy rajongó tágra nyílt szemekkel, akiről azt srm tudtuk, hogy mikor került oda.

- Igen, ők azok, szeretnél velük találkozni? - kérdezte Niall mosolyogva a gyermektől, mire ő csak elmosolyodott és bólintott.

- Annie, felhívod Hazzát, hogy jöjjenek be?

- Igen, persze. - Harry nyugtalanul vette fel a telefont, mert már azt hitték megint eltűntünk, de felvilágosítottam, hogy akció van szóval jöjjenek be egy picit. Körülbelül egy perccel később megérkeztek az előbb elmlített személyek, ők is megcsinálták ugyan azt, mint mi pár perccel korábban, majd végre elindultunk úticélunkhoz, a "Stylinson házhoz".