Blood Sweat & Tears (Vkook)

🌞17. Fejezet 🌛

Előzmények:
Fárasztó napot tudhatunk magunk mögött viszont arra nem is számitottunk hogy milyen fárasztó is lesz a másnap...

Kook szemszög :

Másnap elég későn keltem fel és hát nem is voltam túl jól. Úgy éreztem magam mintha megfáztam volna ami azért fura mivel nem jellemző a farkasokra hogy megfázzanak. Azthiszem kiskoromba voltam egyetlen egyszer megfázva azóta egyszer sem. Nem tudom most hogy fázhattam meg. Ami miatt pedig még rosszabb kedvem volt hogy Tae nem volt mellettem. Miért nincs mellettem? Vagy legalább miért nem keltett fel? Hiányzik mellőlem. Itt kellene lennie és szorosan ölelnie magához. Puszikkal ébresztgetni... Erre itt vagyok teljesen egyedül méghozzá betegen. Mivel hiányzik Tae igy egyből a keresésére indultam. Szememet dörzsölve mentem be a konyhába ahonnan beszélgetést hallottam. Senkivel nem tőrődve vettem célba Taet aki egy bögre kávéval a kezében ült a székén majd mikor meglátott egyből rám mosolygott. De hiányzott már a mosolya... Már nem mintha olyan régóta nem láttam volna... Túlságosan szeretem igaz?

-Mi az süti? Kérdezte mikor hozzá bújtam a fejemet pedig a nyakába nyomtam. Annyira zavart minden illat. Egyedül Tae illata nem zavart, szinte már vonzott magához igy nagy levegőket vettem hogy minnél jobban érezhessem.

-Nem érzem jól magam. Válaszoltam halkan jobban ölelve magamhoz.

-Mi a baj picur? Húzott ölébe igy vele szemben a combjain helyezkedtem el.

-Nem tudom. Olyan mintha beteg lennék. Válaszom után 3értetlen fejet láttam meg magam előtt. Anyáék Tae mögött helyezkedtek el.

-Az hogy lehetséges hisz a farkasok nem fázhatnak meg nem? Kérdezte Tae aggódóan szüleinktől.

-Igen ez igy van viszont Kooknak csak nemrég volt az első làza igy ilyenkor legyengül az immunrendszere ezáltal meg is tud fázni ami ahogy látom meg is történt. Válaszolt anyánk aggódóan. Tae miközben anyánk beszélt végig fészkelődött a székben.

-Az első tűzelése volt igaz? Szólt egy ismeretlen mégis ismerős hang a hátam mögül mikor hátra néztem egyből tudtam ki is volt aki megszólalt. A drága Kim család ült az asztalnál köztük Jennievel aki értetlenül egyben dühösen nézte a történéseket. Már csak ő hiányzott de tényleg... De miért is nem vettem észre hogy itt vannak? Igaz Taevel voltam elfoglalva de akkor is kellett volna éreznem az illatukat. Mondjuk valami nagyon zavarta az orrom és mikor megláttam Jenniet rájöttem mi volt az az illat... A barack...

-Igen. Igy még az immunrendszere nem elég erős ahoz hogy utána egyből vissza álljon az eredeti állapotába. Húzta el a száját anyánk.

-Kook.... Szólitott meg egy nagy levegő vétel után. Én pedig érdeklődve néztem rá.
-Bevetted már a gyógyszered? Kérdezte miközben a derekamra fogott és lehunyta egy pillanatra a szemeit.

-Öhm nem, elfelejtettem. Miért van valami baj? Kérdeztem most én aggódva. Mi lehet a baja? Annyira furcsán viselkedik.

-Nem szedhetsz ilyenkor szagelnyomott fiam. Szólt közbe apánk is miközben a bögre kávéját iszogatta.

-Mi? Miért nem? Kérdeztük egyszerre Taevel.

-Mivel ilyenkor csak jobban összezavarná az immunrendszerét. Nem tenne jót neki most. Megkell várni mig meggyógyul. Mondta apánk aggódóan. Mi miatt aggódik most ennyire? Hisz gyorsan gyógyulok. De mikor Taere néztem ő is aggódva figyelt engem. Sőt az arcáról a kéttségbeesést is lelehetett olvasni.