Mikaelsont karácsonyra [✓]

December 27. Hétfő

Christmas time is here
Happiness and cheer
Fun for all that children call
Their favorite time of year

Liv még békésen szuszogott mellettem, mikor felkeltem, úgyhogy óvatosan kiszálltam mellőle és gondoltam meglepem egy utolsó reggelivel.
Mielőtt bármihez is neki kezdtem volna, gyorsan felöltöztem és rendbe szedtem magam, hogy később ne kelljen ezzel foglalkoznom. Egy egyszerű fekete farmert és hosszú ujjú fehér pólót vettem fel. A hajamat begöndörítettem és egy visszafogottabb sminket tettem fel.
Gyorsan kevertem be palacsinta tésztát, ezúttal került bele egy kevés csoki pasztilla is. Főztem le kávét, amibe raktam mézeskalács fűszerkeveréket is, így még egy kicsit azért megmaradt a karácsonyi hangulat.
Hangos ásítással jelezte, hogy felébredt és morcosan ült az asztalhoz. Az órára pillantottam, fél 9 volt.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá.
- Ahh... Jobb is lehetne. - morogta és idegesen megszorította az orrnyergét. - a seggfej főnököm képes felhívni 8-kor azért, hogy berendeljen ma éjszakára - fújtatott mérgesen.
- Carter?
- Nem, az osztályvezető főorvos...
- Sajnálom. - mondtam szomorúan. Akkor ez azt jelenti, hogy korán mész?
- Bólintott. Már foglaltam jegyet a 11 órási gépre... - nézett fel rám a könnyeivel küszködve.
Azonnal odamentem hozzá és megöleltem.
- Januárban meglátogatlak, jó? - kérdeztem halkan, mire bólintott és szorosan hozzám bújt. - megkérjem Elijah-t, hogy vigyen ki a reptérre?
- Az jó lenne - mosolygott rám.
Szedtem ki neki a tányerjára reggelit, aztán felhívtam Elijah-t.
- Jó reggelt, kedvesem. - szólt bele, mikor felvette, mire elpirultam.
- Neked is. Remélem nem zavarok.
- Te sosem.
Ismét elpirultam.
- Befejeznéd, hogy folyton zavarba hozol? - nevettem el magam.
- Azt ne várd el. - hallottam, hogy vigyorogva beszélt.
Rosszallóan sóhajtottam.
- Mázlid van, hogy kedvellek.
- Csak kedvelsz?! - kérdezte felháborodva, mire felnevettem.
- Na jó, egy kicsit azért több annál.
- Hát ez sem kielégítő válasz, de legyen. Elfogadom. - kuncogott.
- Figyelj csak kérni szeretnék valamit.
- Mondd csak.
- Nem vinnél ki minket a reptérre?
- De, persze, mikor?
- 11-kor megy Liv gépe.
- Akkor átmegyek mindjárt.
- Köszönöm.
- Majd várom a fizetségem érte. - kuncogott megint.
Megforgattam a szemeim.
- Jól van. Várd csak. - vigyorodtam el, ő pedig felnevetett és kinyomott.

Snowflakes in the air
Carols everywhere
Olden times and ancient rhymes
Of love and dreams to share

Hamarosan megérkezett, addig mi bepakoltunk Liv bőröndjébe. Szerencsére a festmény is amit karácsonyra kapott, pont belefért a bőröndbe.
- Mindened megvan? - kérdeztem az ajtóban, miközben öltöztünk fel.
Szótlanul bólintott.
Nem húztuk az időt búcsúzkodással, hiszen a repülőtéren még lesz rá időnk.
Elijah hozta a bőröndöt és lementünk a kocsijához. Liv megtorpant a jármű előtt.
- Ez a te kocsid? - hüledezett.
- Igen. - válaszolt Elijah és bepakolta a bőröndöt a csomagtartóba és lecsukta azt, majd kinyitotta a hátsó ajtót és rámosolygott. Liv beszállt, majd mi is beültünk.
Elindultunk a repülőtérre.
- Na jó ezt nem bírom tovább, baszki ez a kocsi többet ér, mint a házam. - mondta még mindig döbbenten Liv.
Elijah elnevette magát.
- Akarod vezetni? - pillantott rá a tükörben.
- Ahh nem, nincs jogsim.
- Hogy hogy? - fordultam hátra.
- Chicagoban jó a tömegközlekedés, nem éreztem szükségét. - rántotta meg a vállát.
Egész úton alig beszélgettünk. Folytogató volt ez a csend. Nagyon nagyon kevés volt ez a pár nap, amit együtt töltöttünk. Legszívesebben marasztaltam volna, de tudom, hogy a kórházi dolgozók élete nem így működik sajnos. Ha menni kell, akkor menni kell. Mégis ki akart szakadni a szívem a helyéről. Végre visszakaptam a kislányom és annyi minden lenne még, amit meg kellene beszélnünk, vagy amit át kellene élnünk. Egyszerűen szomorú voltam. Ezt a kis időt is ki kellene használnunk, amit a kocsiban töltünk, de nem ment. Tudtam, hogyha kinyitnám a szám, akkor szavak helyett csak zokogás törne ki belőlem és hátrapillantva a tükörben rajta is ezt láttam. Megszakadt a szívem érte.