Ketté szakadva

Prológus

Az első esőcseppek lassan folytak végig a szélvédőn, belerondítva ezzel a kilátásomba. Tátott szájjal követtem a híd alatt hömpölygő folyót, és a körülötte elterülő várost. Először akkor jártam Londonban, amikor a tizenkettedik születésnapomon eljöttünk ide megnézni a Diótörőt. Azóta egyszer sem. Nem is gondoltam rá, hogy bekerülhetek az ország legjobb akadémiájára, sőt, hogy egyenes utam lehet a Royal Balett-be, ha szépen teljesítek az évek során. 

Az előző sulimban nem igazán tartoztam a népszerű arcok közé. Talán azért, mert három lány közül én vagyok a középső, és mindenki vagy a nővéremhez, Rosie-hoz hasonlít, akiért mindenki totál odavan, vagy a húgomhoz, Claire-hez, aki meg még csak 14, de máris több pasija volt, mint nekem összesen. Vagy csak azért, mert a balett annyira lefoglal négyéves korom óta, hogy egyetlen normális buliba sem tudtam elmenni. Szünetekben a tornateremben lógtam, hogy a rúdnál tökéletesítsem a technikámat, vagy rövid koreográfiákat rajzolgattam a matekfüzetembe. Anya és apa valószínűleg ezért látták jónak, hogy kivettek abból a gimiből, épp idejében, a Nemzeti Sportakadémia tánc szakjának utolsó két éve szól ugyanis kimondottan a táncról. Első és második osztályban alapozás és elméleti tanulás folyik, amit én egy szintvizsgával behoztam augusztusban. 

Alig vártam, hogy elinduljunk otthonról. Nem zavart, hogy senki sem jött elbúcsúzni tőlem, nem érdekelt, hogy egyetlen ember sem integetett a kocsi után sírva...Egyszerűen el akartam jönni onnan, ahol mindenki magasról tojt a fejemre. Ez az egész beárnyékolta az elmúlt két évemet, ami leginkább azzal telt, hogy valahogy kizárom magamból a furcsa pillantásokat, és a hátam mögötti sutyorgásokat. 

- Édesem, beraktál mindent a táskádba? - fordult hátra anya az első ülésről, miközben apa leállította a motort. - Edzőruha, táncosruha...- mikor folyamatosan bólogattam, csettintett egyet, jelezve, hogy most bizony olyasmi jutott eszébe, amit én biztosan elfelejtettem. - A tartalék cipők is megvannak?

- Anya, mindent elraktam. - kászálódtam ki a kocsiból. Apa már kivette a csomagtartóból a bőröndömet. Túl messze van a főváros a mi kis falunktól, így valószínűleg nem fogok tudni hazajárni, csak néhány havonta. De nem számít. Az álmomért jöttem ide, amit valóra fogok váltani. A szüleimmel együtt sétáltam be az akadémia fő épületébe, egyenesen a recepcióhoz. Egy unott arcú, fiatal lány ült a pult mögött, egy spicc cipőt tisztogatva. - Helló. - léptem oda hozzá. A lány felnézett rám, de továbbra is a hihetetlen közönségesség látszódott az arcán. - A nevem Milena Larson, és ma kell beköltöznöm a kollégiumba. - kiraktam elé a papírt, amit a felvételi értesítővel együtt kaptam meg, még a nyár elején. A recepciós lány csattintott egyet a rágójával, elvette tőlem a nyomtatványt, és beütött valamit a számítógépbe. 

- "A" szárny, második emelet huszonhetes. - tolta vissza elém a lapot egy kulccsal a tetején. 

- Köszönöm. - mosolyogtam rá. A kulcsot magamhoz szorítottam, és a bőrönddel együtt a lépcső felé indultam, a szüleimmel a nyomomban. Az épület hatalmas volt, legalább nyolc emelet,  üvegablakokkal kirakva. Az egész négyzet alakú volt, középen hely hagyva az udvarnak. A folyóval szemközti oldal a "C" szárny, ahol csak próba. és edzőtermek vannak, a tőle balra lévő "B" szárnyban folyik az oktatás, jobbra, az "A" szárnyban a szobák kaptak helyet, hátul pedig, a "D" szárnyban a színházterem, a büfé, az étkezde, és a társalgó található. Ezt még a felvételi idején sikerült felfedeznem, és memorizáltam, annak reményében, hogy a következő két évemet itt kell majd eltöltenem. Felmentünk a második emeletre, ahol síri csend uralkodott. 

- Vasárnap dél van. A legtöbben még nem érkeztek vissza. - hajolt oda hozzám anya. Hogy miért suttogott a kihalt folyosón? Gőzöm sincs. 

- Elnézést, bocsánat. - tipegett el mellettünk egy fekete tütübe öltözött, felkontyozott hajú, vékony lány, fehér harisnyában és spicc cipőben. Megállt az egyik szobaajtónál, benyitott, és be is csukta maga mögött. Ezek szerint van, aki vasárnap délben próbál. Megálltam az ajtó előtt, ahová a lány beviharzott, majd gyorsan a kulcsomra sandítottam. Huszonhetes. Ez az én szobám! Anya örömében tapsikolni kezdett. 

- Kicsim, máris van egy udvarias szobatársad! - ölelt magához. Aha, hogyne.

- Anya. - köszörültem meg a torkom. Anya elengedett, és visszalépett apa mellé, aki gyanakodva nézegette az ajtók mellé szerelt kis táblákat, amik a szoba lakóinak nevét jelezték. Az én szobám táblája két nevet mutatott: az enyémet, és egy Celine Parks-ot. Valószínűleg a fekete tütüs lányét. - Innen boldogulok. - markoltam meg a bőröndöm fülét.

- Tudjuk. - húzott magához apa is. Nyomott egy puszit a homlokomra, majd a fülembe súgta: - Vigyázz magadra, Milli.

- Úgy lesz. - biztosítottam. Elbúcsúztam anyától is, majd megvártam, míg eltűnnek a lépcsőnél. Vettem egy mély levegőt. Kettőt. És benyitottam. A szobatársam épp egy lila színű balettruhát hajtogatott össze az ágyon, tökéletes spiccben állva közben. Azonnal felém fordult, ahogy beléptem. - Szia. Milli vagyok, az új lakó.