Ketté szakadva

Tizennégy

A Nemzeti Sportakadémia nem spórol, ha az Évnyitóról van szó.

A sulink kibérelte ugyanis a londoni olimpiai stadiont, ahol az összes sportág versenye megrendezésre kerül, a táncról már nem is beszélve, ami a Royal Opera Hous-ban kapott helyet. A zsűri elnöke Miss Schwartz volt, de ott ült mellette egy Royal Balett-es szakértő, és a fiúk tánctanára is. 

Josh nem engedte el a kezemet, amíg arra vártunk, hogy színpadra lépjünk. Celine segített kiválasztani a ruhát, és elkészíteni a sminket, de érezte rajtam, mennyire ideges vagyok. Tudta jól, hogy nem a fellépés miatt aggódom, sokkal inkább a következmények miatt. 

- Ne felejtsd el a végén az arabeszket. - súgta oda Josh, mire bólintottam. Fejben folyamatosan a koreográfiánkat táncoltam, és játszottam hozzá a zenét is. Amikor az előttünk lévő osztálytársunk levonult a színpadról, bemondták, hogy a mi produkciónk következik. Mivel én kezdem a táncot, megszorítottam Josh kezét, vetettem rá egy biztató mosolyt, és bevonultam. Felvettem a kezdőpozíciót, és vártam, hogy a fények kialudjanak, és a zene felcsendüljön. Óvatosan a színpaddal szembeni zsűriasztal felé pillantottam. Miss Schwartz kritikus arccal várt, én pedig elhatároztam, hogy most életem legjobb teljesítményét kell nyújtanom. Nem azért, hogy nyerjünk, vagy hogy Josh ne csalódjon bennem. Azért, hogy megmutassam a tánctanáromnak, igenis alkalmas vagyok arra, hogy az akadémián tanuljak. A koreográfia első negyede tökéletesre sikeredett, nem rontottam el egyetlen mozdulatot sem. Amikor felvettem az első arabeszket, és vártam, hogy Josh belépjen, nyugalom árasztott el. Valahogy a jelenléte biztonságot adott, azt éreztem, hogy most már nem történhet semmi. Josh eltáncolta a szóló részét, és kitárta a karjait, hogy odatipegjek, és felemeljen. Amikor szembe kerültünk egymással, mosolygott. Megfogta a derekamat, magához húzott, és olyan könnyedséggel, olyan magabiztossággal emelt a levegőbe, hogy egy cseppnyi kétségem sem volt afelől, mennyire hibátlanra sikeredett a mozdulat. Josh óvatosan visszaeresztett a földre, én pedig hátrahajoltam, úgy, hogy a kezem megérintse a padlót. Kinyitottam a szemem, és bár minden fejjel lefelé volt, kiszúrtam, hogy Maggie és Sebastian egymás mellett ülnek az első sorban. Míg a barátnőm a kezeit tördelve szurkolt értünk, vidám vigyorral az arcán, addig a bátyja teljesen összezavarva bámult minket. Arckifejezésén keveredett a csodálkozás, az utálat, és, azt hiszem, az elvarázsoltság is. Napok óta nem volt sem időm, sem kedvem Sebastian-nal foglalkozni, még Maggie-vel sem beszéltem róla, és, őszintén szólva, nem hiányzott az életemből még egy kérdőjel. Valamennyire sikerült tisztáznom a dolgokat saját magamban, és elhatároztam, hogy ezentúl csakis a táncnak fogok élni. Elvégzem az akadémiát, és keresek valami élhető munkát ezzel kapcsolatban. Nem szabad, hogy bárki vagy bármi elvonja a figyelmemet, Miss Schwartz pedig megpukkadhat, ha azt hiszi, az ostoba kis játékaival bárkinek is jót tesz. 

Josh kivonult, megcsináltam a fouette-et, ami a szám lassú részénél jön, majd vártam, hogy Josh azzal a bizonyos ballonnal visszatérjen. A térdem remegett, annyira izgultam, hogy sikerüljön. Egy tonnányi kő gördült le a szívemről, amikor Josh tökéletesen, pontosan, profikat meghazudtolón hajtotta végre a mozdulatot, mögém lépett, megfogta a kezemet, és szép lassan elhalkult a zene. A fények lekapcsolódtak, és a nézők tapsviharban törtek ki. 

- Megcsináltuk. - suttogta a fülembe lihegve. Megszorítottam a kezét, meghajoltunk, és kivonultunk a színpadról. Boldogan ugrottam a párom nyakába a színfalak mögött.

- Túl vagyunk rajta, Josh, el sem hiszem! - fúrtam a fejem a vállába. Josh felkapott, megpörgetett a levegőben, majd óvatosan letett. 

- Fantasztikusak voltatok! - rohant oda hozzánk Maggie. Egyszerre ölelt át mindkettőnket. Josh megveregette a vállát, én azonban magamhoz szorítottam a barátnőmet. Amint eltávolodtunk egymástól, észrevettem Sebastian-t, ahogy a falat támasztja, pár lépéssel odébb. Mint mindig, most sem volt panasz a külsejére. A haja kifogástalanul volt beállítva, a szürke pulóver pedig kiemelte szemei szépségét. A tekintetünk találkozott, amit Maggie konstatált is. Kézen ragadta Josh-t, és a folyosó másik irányába cipelte, olyan hülye indokkal, hogy "mutassa meg a WC-t". Pár percig álltunk ott némán, méterekre egymástól. Mindketten zavarban voltunk, és bár nekem kedvem lett volna rendesen kiosztani őt, vagy csak úgy ott hagyni, valahogy nem ment. Nem tudom, hogy a felfokozott idegi állapotom, vagy a túltermelődő adrenalin okozta-e ezt, de az biztos, hogy Sebastian jelnek vette, mert ő volt az, aki megtörte a csendet.