Ketté szakadva

Hat

Egy üres pizzás doboz a földön, vagy egy kartonnyi narancsleves üveg, és három telezabált tinilány. Ez volt a koleszszobánk tartalma este. Celine az ágyán feküdt hanyatt, és nagy levegőket vett - nem hitt nekünk, amikor le akartuk beszélni a negyedik szelet pizzáról. Maggie az utolsó korty narancslevet itta ki az üvegből a földön ülve, hátával az ágyam szélének támaszkodva. Én, Celine-hez hasonlóan az ágyon hevertem.

- Tartozom egy bocsánatkéréssel, Meghan. - könyökölt fel Celine.

- Elfogadom, csak kérlek, hívj Maggie-nek. - emelte a plafon felé a tekintetét Maggie.

- Még azt sem tudod, miért akarok bocsánatot kérni. - ráncolta a homlokát Celine.

- Nem, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan elmondod. - sóhajtotta Maggie.

- Az alapján ítéltelek meg, amilyennek a testvéreidet ismerem, pedig közel sem vagy akkora tuskó, mint a bátyád, vagy olyan ribanc, mint a húgod. Ne haragudj. - mondta Celine.

- Nem kell túlragozni. - Maggie feltápászkodott a földről, felvette a kiürült pizzás dobozt, összehajtogatta, és a sarokban lévő kukába dobta. - Mindenki így gondolkodik a családunkról. - vonta meg a vállát.

- Azért valljuk be, van némi alapjuk. - ereszkedett vissza hanyatt fekvésbe Celine. - A tesóid legendásak, és nem feltétlenül pozitív értelemben.

- Nem a tesóim miatt vagyok itt, hanem a vívás miatt. Sem Sebastian, sem Kat nem befolyásol, az egyetlen közös bennünk a vezetéknevünk. Főleg Kat-tel. - magyarázta Maggie.

- Mindegy, csak azt akartam, hogy tudd, sajnálom, amiért előítéletes voltam veled szemben. - zárta le a bocsánatkérést Celine.

- Nem haragszom. - mosolyodott el Maggie, majd az ajtó felé fordult, de mielőtt kiment volna, visszaszólt. - Ó, Milli! Sebastian kérte a számodat...Ugye nem baj, hogy megadtam neki? - ójaj. Jajjajjaj. Felültem, és egy kíváncsi, valamint egy gyanakvó szempárral találtam szembe magam.

- Nem, dehogy. - ráztam a fejem.

- Akkor jó éjt. - intett Maggie, majd magunkra hagyott minket. Percekig csend volt a szobánkban, de Celine nem bírta sokáig.

- Sebastian Reynolds elkérte a számodat a húgától? - tátotta el a száját.

- Ezek szerint. - vörösödtem el teljesen. A kis szekrényből kivettem a pizsamámat és a fürdéshez szükséges dolgaimat, majd a szobánkhoz tartozó apró mosdóba indultam. Épp becsuktam volna magam mögött az ajtót, amikor Celine megjelent a küszöbön, és nem hagyta ezt. Maga előtt összefont karokkal támaszkodott neki az ajtófélfának, és gyanakodva méregetett.

- Had halljam.

- Nem történt semmi. - pakoltam el a holmijaimat a WC-tetejére.

- Sebastian Reynolds nem kéri el csak úgy egy lány számát. - csóválta a fejét. - Nyilván történt valami.

- Semmi olyan, ami rendkívüli lenne. - vonogattam a vállam. Már, azon kívül, hogy a suli legcsodásabb fickója elhívott egy buliba. Nem, ezen kívül tényleg nem történt semmi.

- Oké, amint úgy gondolod, hogy szükséged van egy barátra, itt leszek. Tudod. A szomszéd ágyban. - hátrált ki a fürdőből Celine. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy ezt azért mondja, mert Sebastian összetöri majd a szívemet, és kell valaki, akinek a vállán kisírhatom magam, vagy mert Celine a barátjának tart.

- Talán meggondolta magát. - ötletelt Josh. - Vagy talált egy másik cicababát, aki örömmel kielégíti minden szempontból. - a Nemzeti Sportakadémia folyosóit róva igyekeztünk eltalálni a bioszlaborhoz, ami számomra teljesen új feladatnak bizonyult, ellenben Josh-sal, aki már harmadik éve jár ide. Celine nem tartott velünk, ő nem igazán kedvelte Josh-t, és az idejét inkább Sophie-val és Nina-val töltötte, akik, állítása szerint "csak a csapattársai". - Jut eszembe. - csettintett egyet Josh, miután kikerültünk egy csapat másodikos focistát. - Gondolkodtál már az Évnyitón? - igazából sokszor gondoltam rá. Kat az első találkozásunkkor említette, hogy minden év elején tartanak egy versenyt minden sportágból a növendékek között, és aki nyer, egész évben különórákat kap az edzőjétől.