Ketté szakadva

Nyolc

- Remélem, van nálad esőkabát. - morogta Celine, miközben kilökte előttem az akadémia ajtaját. Az osztályunk már a járdaszegély melletti busznál sorakozott, csupán mi hiányoztunk közülük. Az időjárás borzasztó volt, a felhők szürkén éktelenkedtek felettünk, az eső pedig úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Josh hátrább sorolt, ahogy észrevett minket, emiatt Celine rögtön csatlakozott az elől álló Sophie-hoz és Nina-hoz. Valamiért továbbra sem jön ki túl jól a szobatársam és a táncpartnerem. Miss Schwartz egyesével terelt fel mindenkit a buszra, a nevét a kék mappájában ellenőrizve. Mivel Josh és én az utolsóak voltunk, bőrig áztunk, mire az ajtóhoz jutottunk. Miss Schwartz gúnyosan vezette végig rajtunk a tekintetét, majd húzott két vonalat a papírján, és biccentett, hogy felszállhatunk. Már csak Kat és az egyik barátnője mögött maradt hely, ezért kénytelenek voltunk odaülni. Én kibújtam az átázott kabátomból, míg Josh a hajából kezdte kirázni a vizet.

- Mi vagy te, kutya? - fordult hátra ellenségesen Kat.

- Nem igazán, de azért sok mindenben hasonlítok rájuk. - kacsintott egyet Josh.

- Valóban. - vigyorodott el Kat. - Te is szőrös vagy, büdös, és idegesítő.

- És ennek ellenére engem még mindig többen szeretnek, mint téged. - dőlt hátra angyali mosollyal Josh. Kat vágott egy grimaszt, majd előrefordult. Josh némán utánozni kezdte Kat-et, mire kitört belőlem a röhögés.

- Megtudhatnám, hogy mi olyan vicces ott hátul? - nyújtogatta a nyakát Miss Schwartz, miközben a busz elindult a Királyi Operaház felé.

- Miss Schwartz, Josh és Milena nem bírnak magukkal! - kiabált előre Kat. Lejátszottam magamban azt a csodás jelenetet, hogy előrenyúlok, megragadom a nyakát, és addig szorítom, amíg a bocsánatomért nem esedezik.

- Mily meglepő. - forgatta a szemeit Miss Schwartz. - Miss Larson, Mr. Bart, amennyiben szeretnének velünk tartani az előadásra, visszafogják magukat.

- Semmit sem csináltunk! - ordította előre Josh.

- Miss Schwartz! - köszörülte meg a torkát néhány székkel odébb Celine. - Tényleg Kat kötött beléjük. - biccentett felénk.

- Nem kérdeztem a véleményét. - vetett Celine-re egy elhallgattató pillantást Miss Schwartz. Habár próbálkozása kudarcba fulladt, én azért küldtem egy hálás mosolyt Celine felé. - Tehát. A menetrend. Az előadás fél nyolckor kezdődik, mi körülbelül hét órakor leszünk a Királyi Operaháznál. - az órámra pillantottam. Háromnegyed hét, és a belvárosi forgalom téboly. Lehet, hogy lesz abból az érkezésből negyed nyolc is..- Mindenki kap nagyjából tíz percnyi szabadidőt.

- Az nem is szabadidő. - suttogta Josh. Egyetértően bólintottam, de meg is löktem a térdét, hogy fogja be, mielőtt kiszúr minket Miss Schwartz.

- Negyed nyolckor aztán szépen bemegyünk az előadóterembe,és mindenki elfoglalja a helyét. Végignézzük a darabot, majd lehetőséget kaptok, hogy találkozzatok a táncosokkal. Kérdés? - na egy pillanat. Találkozhatunk a táncosokkal? Erről nem tudtam. Kinyitottam a táskámat, és kiszedtem belőle a prospektust, amit Miss Schwartz osztott nekünk. Benne voltak a szereplők, fotóval, rövid életrajzzal, felsorolva minden korábbi szerepük. A húsz táncos közül nyolc a Nemzeti Sportakadémia tánc szakján végeztek. Miss Schwartz leült, és mindenki izgatottan kezdett mocorogni a székén. A legtöbben, Kat és Celine legalábbis biztosan, milliószor voltak már ilyen helyen. Találkozhattak már a legnagyobb táncosokkal és megnézhették a legnívósabb előadásokat. Számomra ez azonban merőben új volt. Ahogy minden itt, Londonban. Mosolyogva bámultam ki az ablakon. Az üvegen lassan folytak végig az esőcseppek, az emberek esernyőt a fejük fölé tartva rohangáltak eszeveszetten. Josh közelebb hajolt hozzám.