Ketté szakadva

Huszonnégy

Valami nem stimmelt.

Miss Schwarz megkérte a lányokat, hogy rendeződjenek párokba. Mielőtt kereshetni kezdtem volna Nina-t, esetleg Sophia-t, abban a reményben, hogy nem találtak azon nyomban egymásra, Miss Schwarz éles hangja hasított a levegőbe.

- Miss Larson Miss Parks párja lesz! - értetlenül fordultam Celine irányába, aki morogva torpant meg mellettem. Csípőre tette a kezét, lila tütüje széle súrolta a derekamat. Pillanat. Celine mindig, minden páros feladat alkalmával Kat mellé volt beosztva! Körbenéztem. Sehol egy vihogó lánycsapat, sem egy utálkozó arc.

- Hol van Kat? - hajoltam oda Celine-hez.

- Honnan tudjam? - horkantott fel a barátnőm, aki láthatóan bal lábbal kelt fel. Ja, igen. A reggeli futóedzés során többször is megbotlott, biztosan nem indította neki túl jól a reggelét. - Nem vagyok a bébiszittere.

- Kat sosem hiányzik. - feszegettem a témát, mire Miss Schwarz szigorú hangja csendült mellettem.

- Törődjön inkább a maga dolgával, Miss Larson! Van belőle elég, ha jól sejtem, amiket képtelen megoldani. - szúrós pillantást vetett rám, majd tovább sétált Nina és Sophia párosa felé. Tessék. Kezdem azt hinni, hogy normalizálódott a kapcsolatom a tanárommal, de percről percre bebizonyítja, hogy csak pillanatnyi javulás tanúja lehetek. Belekapaszkodtam Celine vállába, és hagytam, hogy ő is ugyanígy tegyen. Állóspárgába kellett tornáznunk magunkat, úgy, hogy közben súlyt éreztünk a vállunkon. A feladat nem volt egyszerű, de tetszett, egyrészt, mert szerettem a kihívásokat, másrészt, mert Celine annyira profi volt, hogy klassz érzés volt az egyébként fájdalmas mozdulat. A tudat azonban, hogy Kat Reynolds hiányzik a balettóráról, nem hagyott nyugodni. Alig vártam, hogy kicsengessenek, és letámadhassam a drágalátos barátnőit. Tina, Marcela, és, Pepi, ha jól emlékszem a nevére (nem különösebben tartok észben olyan neveket, amire nagy valószínűséggel sosem lesz szükségem), gyorsan átcserélték a cipőjüket, és úgy, ahogy voltak, tütükben és spagettipántos felsőben vegyültek el a folyosói tömegben. Még a földön ülve kötöztem ki a bokám köré csavart selyemszalagot, amikor láttam őket távozni.

- Celine! - pisszegtem oda a mellettem öltözködő szobatársamnak. Felpillantott, de csak egy pillanatra, hogy jelezze, figyel rám. - Komolyan kérdeztem. Hol a frászban van Kat?

- Nem mondom el még egyszer, Milena, hogy nem vagyok sem a határidőnaplója, sem a bébiszittere. - biztosan erőt vett rajta a szomorúság, mert hiányzik neki a családja, vagy tudom is én. Normál esetben sosem ilyen kimért velem.

- Bocsánat. - motyogtam, majd felálltam, és anélkül, hogy bevártam volna őt, kivágtattam a próbateremből, egyenesen a földszint felé, ahol a matekunk lesz. Az osztály nagy része már a teremben ült, csak Josh toporgott az ajtóban, kezében a telefonjával, folyamatosan ellenőrizgetve rajta valamit. - Szia. - köszöntem oda neki, de már el is slisszoltam mellette, azzal a határozott céllal, hogy nem állok le vele dumálni. A múltkori kis próbálkozása megvékonyította a magam köré vont jégpáncélt, a Benett-tel való találkozgatásaink ráadásul annyira megszínesítették az életemet, hogy készen álltam megbocsájtani Josh-nak, még akkor is, hogy tudtam, a barátságunk soha többé nem lesz olyan felhőtlen, mint a vacak Évnyitó előtt.

Apropó, Benett.

Nem igazán tudnám meghatározni a kapcsolatunkat. Majdnem minden nap találkozunk este, de legtöbbször a szobájába kényszerülünk, mert nem szívesen tennénk ki magunkat még egyszer annak a pár héttel ezelőtti sajtós incidensnek. Az eredeti tervei szerint a londoni lakásából járna minden nap oktatni az akadémiára, de az iskolavezetés felajánlott neki egy önálló szobát a kollégium legfelső emeletén, ahová csak vendégeket szoktak fogadni, így gyakorlatilag egy teljes folyosót egyedül birtokol. Végül kénytelen volt elfogadni ezt, mert nem tudta tovább fizetni a luxuslakása költségeit. Az, hogy kirakták a klubcsapatából, nem csak megaláztatást hozott neki, de anyagi gondokat is. Én persze nem panaszkodom emiatt, sokkal egyszerűbb így az életem. Nem vagyok szerelmes belé, azt hiszem, még csak az afelé vezető útra sem léptem rá, de tény és való, hogy fantasztikusan érzem magam vele, és minden egyes alkalommal egyre inkább rádöbbent, mennyi mindent nem tudok még róla. Kicsit utálom is magam azért, mert olyan hamar elítéltem őt az első találkozásunk után. Nem hagytam, hogy rendesen kinyíljon előttem, és mielőtt én is megtettem volna ezt, régen mérgezett volt az egész dolog. Plusz jó pont ráadásként, hogy mellette alig jut eszembe akár Sebastian, akár Josh. Sebastian-ról már Maggie sem mond egyáltalán semmit, amikor rákérdezek, annyit felel, hogy "beszéljünk másról". Kat-et nyilvánvaló okokból nem faggathattam a testvéréről, más pedig nem igazán volt az akadémián, aki érdemi infóval szolgálhatott volna Sebastian Reynolds hogyléte felől.