Ketté szakadva

Egy

Úgy éreztem magam, mint egy kukkoló. De komolyan. A táncterem ajtaja résnyire nyitva volt, én pedig percek óta figyeltem a bent lévő három lányt. Az egyikük, a fekete tütüvel Celine volt, a szobatársam, akivel eddig csupán egyetlen mondatot sikerült váltanom, mert nagyon sietett. Egy rózsaszín és egy sárga ruhás lány volt vele, akik legalább annyira voltak tehetségesek, mint amennyire kifinomult technikával dolgoztak. Valami koreográfiát gyakoroltak, amit sosem láttam korábban, és a zene sem volt ismerős. A mozdulataik láttán azonban nekem is viszketni kezdett a lábam, hogy álljak már spiccbe, és rohanjak be közéjük táncolni. A nyakamat nyújtogatva hallgatóztam, mikor Celine leállította a zenét, és beállt a két lány közé.

- Oké, szerintem innen jöhente egy allegró. - javasolta. - Ki vállalja? - nézett felváltva a lányokra, akik csípőre tett kezekkel lihegtek. Nem is csoda, amit az előbb végignyomtak, igencsak kimeríti az ember tüdejét. 

- Cel, tudod, hogy azt nem bírom. - emelte fel védekezőn a kezeit a sárga ruhás lány, majd a terem végébe sétált egy törölközőért.

- Francokat nem bírod, Sophia, különben nem is lehetnél itt. - röhögte ki a rózsaszín ruhás. - De én megcsinálom. - vállalta el végül rózsaszínke. Észre sem vettem a körülöttem lévő zajokat. Ezen a folyosón úgy sorakoztak a különböző tornatermek, mint más iskolákban az osztályok. Idefele jövet rájöttem, hogy a táncterem mellett balról egy konditerem van, jobbról pedig egy vívóterem. Őszintén szólva, nem igazán hallottam még a vívásról. Oké, azzal tisztában vagyok, hogy egy fegyverrel hadonásznak, de hogy ennek mi értelme van, azt nem tudom. Mindegy. A fura csattogások is biztosan onnan szűrődnek ki. Beszélgetést hallottam magam mögül. Megperdültem, és egy csapat lánnyal találtam szembe magam. Nem tütüben voltak, mind az öten egyszerű harisnyát, lenge szoknyát és topot viseltek. Hosszú hajuk a fejük tetejére volt felkontyozva. 

- Biztosan te vagy az új kislány. Hogy is hívnak? Mirtill..? - mért végig tetőtől talpig az egyikük. 

- Milena. - feleltem szégyenlősen. Elnevették magukat. 

- Hogyne. - bólogatott. - Elmondanád, hogy mégis miért leskelődsz? - ahelyett, hogy megvárta volna a válaszomat, félretolt az útból, és bekukucskált. Percekig figyelte a szobatársamat és két barátnőjét, majd gúnyosan elvigyorodott. - Jaj, csak nem az Évadnyitóra gyakorolnak? Azt hiszik, nyerhetnek! Milyen édi! - tette a szívére a kezét a lány. 

- Évadnyitó? - kapkodtam a fejem közöttük, abban reménykedve, hogy legalább az egyikük normális, és elmagyarázza, mi folyik itt. 

- Zöldfülü vagy, tényleg. - legyintett ugyanaz a lány. - Minden tanév első hetében megrendezik az Évadnyitót, ahol minden osztályon belül lebonyolítanak egy versenyt. Aki nyer, egész évben külön edzéseket vehet. Aki legalább egyszer nem nyer az iskolai évek alatt, jó eséllyel megy a levesbe. - magyarázta. Hát, jobb lett volna, ha csendben marad. Én alapból hátránnyal indulok, elvégre csak két évig fogok ide járni! Ez is számít, nem? - Két éve folyamatosan mi nyerünk. - mutatott a háta mögötti csapatra. - Ők pedig - biccentett a terem felé - örök másodikok. Képtelenek elfogadni. - húzta fel az orrát. Határozottan nem kedvelem ezt a lányt. Hirtelen kivágódott a mellettünk lévő terem ajtaja, és egy izzadt lány esett ki onnan. Vastag, fehér ruha volt rajta, aminek a karjából és a hátuljából hosszú, piros vezetékek lógtak. Haja a homlokára tapadt az izzadságtól, jobb kezén egy fehér kesztyű volt. És...Kísértetiesen hasonlított az imént megutált csajszira. 

- Hűha, Kat, csak nem kezded máris a kapcsolatteremtést? - torpant meg mellettünk a fehér ruhás. Nem szokványos viselet volt a vezetékekkel és a megvastagított anyaggal. 

- Én így teszem, te meg úgy, hogy leszúrod azt, aki szembejön veled. - vonogatta a vállát a lány.

- Mi vágunk, Kat. Vágunk, nem szúrunk. - sóhajtotta, az ég felé emelve a tekintetét.

- Kit érdekel? - horkantott fel, ezek szerint Kat, majd a csapatával együtt elvonult. 

- Bocs mindenért, amit mondott. - fordult felém, az egyelőre még ismeretlen lány. - Maggie vagyok. - nyújtotta felém kesztyűtlen kezét. - Harmadéves kardvívó. Te? - mosolygott. Szinte még mindig nem tértem észhez az előbbiektől. Az Évadnyitón és az odabent táncolókon járt az agyam.

- Milena, harmadéves táncos. De ez az első évem...- mondtam. 

- Juj. - húzta el a száját Maggie. - Akkor Kat osztálytársa vagy. 

- Ti... - mutattam először rá, majd a folyosón már alig látszó lány felé. Maggie elnevette magát.

- Mindenki megdöbben. Ikrek vagyunk. - nekidőlt a táncterem ajtaja melletti falnak. - Csak míg ő a tütüvel nőtt fel, én a karddal. - paskolta meg bal kezével a kesztyűjét. Váratlanul kivágódott a tornaterem ajtaja, és a csattogások zaja felerősödött. Egy pocakos, alacsony pasas dugta ki kopasz fejét rajta.

- Maghan! Hol a halálban vagy már? Nem cseverészni engedtelek ki, az edzés még tart! - ripakodott rá Maggie-re, gondolom, az edzője.

- Bocsánat. - húzta be a nyakát Maggie. Az edző szélesebbre tárta az ajtót, hogy Maggie befáradjon. - Kollégista vagy, ugye? - bizonytalanul bólintottam. Hogy lehet, hogy egy olyan közvetlen, vagány lány, mint Maggie, rokona legyen egy olyan bunkónak, mint Kat? - Klassz. Estére szervezett a bátyám egy évnyitó bulit a pályán. Ő idén végzős, szintén kardvívó. - ó, alig vagyok itt egy órája, és máris meghívnak egy buliba. Mi ez, ha nem szerencse? - Ott találkozunk! - és már vissza is slisszolt az edzésére.