Ketté szakadva

Huszonöt

- És Sebastian komolyan leüvöltötte az apátokat? - Celine izgatottan szorította magához a kispárnáját, mikor vagy hetvenedjére tette fel ugyanezt a kérdést. Maggie válasza pedig most is, mint eddig az összes alkalommal, egy határozott igen volt. - Alig hiszem el. - rázta a fejét Celine. - Mindig azt hittem a bátyádról, hogy egy puhapöcs. 

- Miért lenne Sebastian puhapöcs? - kérdeztem értetlenül a szobatársamtól. Celine a szőnyegen lévő tál felé nyúlt, és letépett a fürtről egy szem szőlőt. 

- Ugyan. - csóválta a fejét Celine. - Hiszen majdnem három évig tűrte az akadémia megpróbáltatásait, ahelyett, hogy idejében a sarkába állt volna. Ezidáig tényleg azt hittem róla, hogy gyáva. Arról meg már nem is beszélve, hogy veled sem ment semmire. - mutatott felém Celine, a szőlőszemmel a kezében. Elpirultam, ezért a térdemre hajtottam a homlokomat. 

- Hát, most már mindegy. - vette át a szót Maggie. - Csak sima érettségije lesz, semmi sportigazolvány, vagy ilyesmi. - vonta meg a vállát. - És az olimpiai kvalifikációs versenyről is lemondott. Amikor megérkezett az értesítés arról, hogy a visszalépését elfogadták, kinyomtatta, lefényképezte, és beállította a telefonján háttérképnek. - Celine-ből kibuggyant a nevetés, én azonban a homlokomat ráncolva pillantottam Maggie-re. 

- Ennyire elege van? Azt hittem, a vívástól nem akar elszakadni. 

- Apával azonosítja. - felelte Maggie, bedobva a szájába három szőlőszemet egyszerre, ami hatására persze kettő a szőnyegen landolt. - Gazdasági egyetemre akar menni, vagy mi. 

- Te sem tudtad meggyőzni? Benett szerint különleges hatással vagy a bátyádra. - faggatóztam tovább. Maggie elvigyorodott, és hátát az ágyamnak döntve fürkészett engem.

- Nos, igen, valamiért éreztem, hogy ha neki szólok, hamarabb eljut hozzád az üzenetem. - az arcom épphogy visszavette a normál színt, máris megint pipacspirosban pompázott. Nem jó ez így. 

- Lapozzunk. - kértem. 

- Ne már. - Maggie felkapta az én párnámat, és hozzám vágta. - Részleteket akarok! - hű, még ha lenne is mit mesélnem...

- Nem történt köztünk semmi. - jelentettem ki határozottan. 

- És valószínűleg nem is fog, mert a puhapöcsnek hitt Sebastian Reynolds visszatér! - Celine a plafon felé emelte a karjait. Szúrós pillantást vetettem rá, és mikor ezt észrevette, beesett vállakkal kezdte csóválni a fejét. - Jaj, Milli, ne játszd már meg magad! Egyértelműen Sebastian a megfelelő pasi számodra. - úgy meredtem a szobatársamra, mintha legalábbis ufóvá változott volna. Miért olyan biztos benne, hogy Sebastian tudomást fog venni rólam, amikor visszajön ide? És egyáltalán honnan veszi, hogy nekem lesz kedvem jópofizni vele, amikor rendesen átejtett? Benett pedig... Nos, ő sem sokkal különb, de ő legalább helyrehozta, amit elcseszett. - Maggie! - szólt rá élesen Celine a mellettem ücsörgő barátnőmre, aki csak csendben eszegette a szőlőt.

- Mi van? - kapta fel a fejét. - Én pártatlan vagyok. Az egyik srác a bátyám, a másikat meg gyerekkorom óta ismerem a szüleink révén. Kizárt, hogy bármelyiküket is támogatnám. Maradjunk inkább annyiban, hogy mindkettő idióta, és zárjuk le a témát. - magyarázta. Tetszett az ötlete, de Celine láthatóan nem hagyta ennyiben.

- Benett az akadémia tanára. Nem járhatsz vele! - közölte szigorúan. Egy másodpercre teljesen úgy nézett ki, mint miss Schwartz. 

- Engem nem tanít. - ellenkeztem. - És.. hé! - mire leesett, hogy mit válaszoltam, késő volt. Celine szikrázó szemekkel meredt rám. - Ez nem jelenti azt, hogy járni akarnék vele!