Lélektükör - novelláim

1848 karácsonya

Fény gyúlik a sötétségben. Egy fáklya tüze lobban fel. Lángja egy fiatal, férfit világít meg, kinek sötét szemében szenvedély ég. Erős karjával kiemeli a fényforrást a falra rögzített vaskarikából, majd maga elé tartja. Ezúttal a körülötte álló, szedett-vedett csoport kerül a világosságba.

- Társaim! - a férfi megszólal. Hangja mély, de kellemes. - Azért gyűltünk itt össze, hogy méltóan lerójuk tiszteletünket a karácsony szent ünnepe előtt. Nem számít a szabadságharc. Semmi sem veheti el tőlünk a szeretet napját. És bár szeretteink odahaza vannak, minden hozzájuk fűző kötelék erősebb ma. Boldog karácsonyt!

- Boldog karácsonyt! - susogja utána a tömeg, mint egy engedelmes birkanyáj.

- Éljen Petőfi Sándor! - kiabálja be egy hang. Mindenki éljenezni kezd, és a költő mosolyogva lelép a kőről, amelyen eddig állt. Örömmel tölti el, hogy boldogságot, reményt adhat a katonáknak ezekben a kilátástalan időkben.

A sziklába vájt, szűk ablakhoz lép, és kitekint.

Buda-Pestet látja maga előtt. A Duna befagyott vizét a Lánchíd kőoszlopaira fektetett, ideiglenes deszka pallók szelik át. Pesten rombolás nyoma látszik, a város egy részét teljesen letarolta az ellenség. Nyoma sincs a korábbi évekre jellemző karácsonyi hangulatnak.

Régebben mindenki, aki megtehette, lámpást akasztott az otthona elé, így a város úgy nézett ki távolról, mint a csillagos égbolt. Pest egyik nagy terén egy hatalmas fenyőt állítottak fel, s a december 1-jei napot mindig azzal töltötték, hogy szebbnél szebb díszeket aggattak az örökzöld ágakra. A környéken folyamatosan érezni lehetett a friss faillatot. A december 10-étől folyamatosan nyitva álló ünnepi vásár igen népszerű volt a maga nemében. Mindenfélét árultak ott: mézeskalácsot, takaros kis játékokat, kötött kesztyűt, sálat, és amit még az ember megkíván. Petőfi gyakran eljárt oda, és ez a piac szülőhelye volt számos költeményének is.

A múlt lebegő képe elillan, és újra jelent látja. Szívét bánat szorítja össze. Miért, ó, miért nem lehet a magyar nép egyszerűen szabad?

Miközben a szürke utcákat bámulja, egy ködkép villan elé. Buda-Pestet látja, azonban ez más, mint 1848 Buda-Pestje: nincs háború, az utcákat fehér fénypontok ezrei világítják meg, a Dunán pedig csendes méltósággal 13 híd ível át, mind kivilágítva csillagokként ragyogó pontokkal. Majd három szín tűnik fel... piros, fehér és zöld...

Fény gyúlik a sötétségben, s remény a reménytelenségben. Magyarország nincs elveszve.

2021. december  14.