A Rosszfiú

Elhagyatott Pláza

Esther még mindig nálunk volt, elég jól elbeszélgetett anyával.
Örülök neki, hogy anya végre kedveli az egyik barátnőmet.
Az előző városunkban nem igazán szerette a barátnőimet, mindig azt mondta hogy ők csak bele akarnak vinni a rosszba.
Szóval örülök neki, hogy végre sikerült egy olyan lánnyal megismerkednem akit anya szeret.
Még egy kis ideig anya és Esther beszélgettek, majd Esthernek megmutattam a szobámat.
Esther mondta, hogy lassan indulnia kéne, mondtam anyának hogy egy darabig elkísérem.
Újra útnak indultunk.
Kint egyre hűvösebb az idő, még szerencse hogy találtam magamnak egy jó kis téli kabátot.
Esthert el kistértem egy darabig, majd közölte velem Esther, hogy innen már tudja az utat.
Meg köszönte a mai napot. Mondta, hogy nagyon jól érezte magát.
Hosszú ölelés után már Esther el is indult.
El indultam a haza vezető úton.
El haladtam egy kisebb bár mellett, hangos kiabálásra lettem figyelmes.
Oda pillantottam, nem mertem közelebb menni.
Láttam amint az emberek körbe állnak valamit vagy valakit.
Amint a tömeg elkezdett szét oszlani kitisztult a kép.
Dylan verekszik éppen valakivel.
Kicsit közelebb lépkedtem, Dylan teljes erejéből verekedett valakivel, a másik srác számomra egyenlőre ismeretlen volt.
Mikor Dylan befejezte a tevékenységét, lassan felállt és a földön fekvő embert figyelte.
Kis idő múlva Dylan felemelte a fejét, egyenesen a szemembe nézett.
Dylan sietős léptekkel elindult felém.
-Mit keresel te itt? - kérdezte Dylan.
-És te?.. - akadt el a szavam.
Dylan nem szólt semmit csak megfogta a vállam és el vitt a helyszínről.
-Mit művelsz? - kérdeztem Dylantol.
-Bonyolult... - motyogta.
-Miért bántottad azt a srácot? - kérdeztem és vissza mutattam a még mindig földön fekvő srácra.
-Kissé be rúgott és nekem jött.. - felelte Dylan.
-És te egyáltalán mit kerestél itt? - kérdeztem.
-Fiatal vagyok, csak nem fogok egész nap otthon ülni. - felelte Dylan és meg vonta a vállát.
Ebben viszont van valami...
-És te merre mész? - kérdezte Dylan.
-Estherrel voltam. - feleltem.
-Jól néz ki ez a kabát. - mondta Dylan és szemét alaposan végig vezette rajtam.
-Köszönöm... - motyogtam.
Sétálgattunk egy kicsit, nem tudom merre mentünk.
-Lassan indulnom kéne haza.. - motyogtam.
Dylan meg állt és tekintetét rám szegezte.
-Máris?
-Igen, csak Esthert kísértem haza.. - feleltem.
-Nincs kedved szórakozni egy kicsit? - kérdezte Dylan és arcán egy széles vigyor keletkezett.
-Mire gondolsz? - kérdeztem.
-Majd meglátod, gyere. - mondta Dylan és meg ragadta a csuklómat.
-Miért futunk mi mindig össze? - kérdeztem egy kis idő után.
-Egy városban élünk, ráadásul egy iskolába járunk, úgyse tudnánk egymást elkerülni. - mosolygott rám Dylan.
-Nem úgy értettem.. Hanem hogy akárhová megyek te mindenhol ott vagy...
-Én csak élem az életem, nem tehetek róla hogy folyton belém botlasz. - felelte Dylan.

Éppen egy vasúti sínen sétálunk, Dylan azt mondta nem kell félnem, ezen a sínen már évek óta nem jár vonat.
Amint bentebb értünk megpillantottunk egy régi elhagyatott plázát.
Jó rég nem járhatott már itt senki.
Az üvegei be vannak törve, mindenhol graffiti látható.
A vakolat már évek óta rohad le róla.
-Te most oda be akarsz menni? - kérdeztem Dylant és hirtelen megálltam.
-Azért vagyunk itt.. Nem? - kérdezte, majd újra megfogta a kezemet és elkezdett befelé húzni az épületbe.
Bevallom kissé féltem, de valamilyen szinten biztonságban éreztem magam, hogy Dylan mellettem van.
-Hahó! - kiáltotta el magát Dylan.
Semmi válasz, biztosan csak ketten vagyunk itt.
Dylan bele rúgott az egyik földön heverő kavicsba, ami hangos visszhangal ért földet.
-Mit szeretnél itt csinálni? - kérdeztem.
-Nézzünk körül. - mondta Dylan és el indult.
Hatalmas volt ez az épület, alig lehetett körbe járni.
-Most már tényleg ideje lenne haza menni.. - motyogtam és még jobban megszorítottam Dylan kezét.
-Ne félj már, nincs itt semmi. - mondta Dylan.
-Tudom de... Késő van... És anyáék már biztos várnak.. - mondtam.
-Ugyan már, el szórakozunk egy kicsit, utána ígérem megyünk. - mondta Dylan majd felemelt egy kis kavicsot amit neki dobott az egyik üveg ablaknak.
A kavics hatalmasat csattant az üvegen, mire az üveg millió kis darabra robbant szét.
-Ez neked szórakozás? - kérdeztem flegmán.
-Ha lenne nálam festékszóró jobban szórakoznánk.. - mondta Dylan.
Nem szóltam semmit, csak lassan körbe néztem.
-Dylan.. Most már tényleg ideje lenne menni.. - motyogtam.
-Miért félsz ennyire? - kérdezte.
-Nem félek.. - vágtam rá egyből.
-Nem úgy veszem észre.. - mondta Dylan, majd egyre közelebb kezdett hozzám jönni. Kezeit ismét a derekamra helyezte.
-Tényleg nem félek. - suttogtam.
-Akkor miért remegsz?- kérdezte.
-Ez miattad van.. - motyogtam.
-Tőlem félsz? - kérdezte, majd szemembe lógó hajamat a fülem mögé tűrte.
Hirtelen lámpa fényre lettünk figyelmesek, láttuk ahogy a fény közeledett felénk.
Majd hirtelen valaki a szemünkbe világított.
-Mit keresnek maguk itt? - kiáltotta el magát valaki.
Dylan meg ragadta a csuklómat és el kezdtünk együtt rohanni.
Hallottuk ahogy az ismeretlen ember is utánunk szalad.
Dylan nevetésben tört ki, én azért ennyire nem voltam boldog...
El értük a kijáratot, Dylan egyre jobban szaladt maga után húzva engem.
El értünk egy régi rakományt szállító vonathoz, Dylan meg fogott és fel segített rá.
Majd nem sokra rá ő is fel ugrott mellém.
Dylan ismét meg fogta a kezemet majd elkezdett bentebb húzni.
El bújtunk egy régi doboz mellé és térdre ereszkedtünk.
Dylan mutatóujját szája elé helyezte, jelezve ezzel hogy maradjak csendben.
Láttuk a lámpa fényét, ahogy fokozatosan távolodik el tőlünk.
-Mi volt ez?- kérdeztem halkan.
-Biztonsági őr.. - suttogta Dylan.
-Azt mondtad nincs itt senki. - suttogtam idegesen Dylan felé.
-Úgy tűnik tévedtem. - mosolygott rám Dylan.
-Te hülye vagy! - suttogtam majd kissé oldalba vertem Dylant.
Dylan nevetett egy halkat, majd tovább figyelte hogy az alak itt van e még.
-Azt hiszem el ment.. - suttogta.
Meg fogta a kezemet és lassú léptekkel el indultunk.
Először Dylan mászott le, aztán segített nekem is le szállni.
Dylan alaposan körbe nézett, majd amikor úgy tűnt nincs itt senki lassan el indultunk.
Sietős de halk léptekkel hagytuk el a vasút területét.
Vissza értünk abba a kis utcába ahonnan jöttünk és Dylan hangosan fel nevetett.
-Ez nem vicces. - förmedtem rá Dylanra.
-Én jól szórakoztam. - nevetett tovább Dylan.
-El is kaphatott volna.. - feleltem.
-De nem kapott el. - mosolygott rám Dylan.
Vissza mosolyogtam rá, és sétáltunk tovább a városba vezető úton.

Kis idő múlva már meg is érkeztünk az utcám sarkára.
-Hát.. Ez király volt. - mondta Dylan.
-Nem volt rossz. - mondtam, majd kis idő múlva nevetésben törtem ki.
-Azt hiszem, holnap találkozunk a suliban. - mondta.
-Ismét elém jössz? - kérdeztem vigyorogva.
-Ha nem alszok el akkor valószínűleg igen. - mosolygott rám Dylan.
Meg öleltem Dylant.
-Aludj jól. - felelte, és már vissza is indult.
Még néztem egy darabig Dylan távolodó alakját, majd én is el indultam a házunk irányába.