A Rosszfiú

Utazás

Végre reggel van, boldogan ugrok ki az ágyból.
Szerencsére anya és apa már rég el mentek itthonról, szóval nyugodtan készülődhetek.
Ki sétáltam a konyhába ahol le főztem a reggeli kávémat.
Helyet foglaltam az egyik széken ahol nyugodtan és ráérősen meg ittam a kávém.
Rezgett egyet a telefonom, Dylan írt egy üzenetet.
Meg kérdezte hogy biztosan vele megyek e.
Gondolkodás nélkül rá vágtam hogy igen.
Dylannel megbeszéltük hogy hol és mikor találkozunk.
Boldog voltam, végre egy kis időt kettesben tölthetünk.
Szülők nélkül.. És a legfontosabb, Olivia nélkül.
Mikor be fejeztem a reggelimet a fürdőszoba felé vettem az irányt.
Egy jó forró zuhany most jót fog tenni.
Mosolyogva álltam be a zuhany alá, egyfolytában a mai nap járt az eszemben, hogy milyen jól fogunk szórakozni, hogy végre kikapcsolódunk egy kicsit.
Zuhanyozás után be sétáltam a szobámba, ki választottam egy egyszerű ruha szettet, semmi extra.
Majd el készítettem a szokásos sminkemet.
Még van legalább fél órám az indulásig, nem tudom le foglalni már magam semmivel.
Figyelem ahogy telnek a percek, nagyon lassan...
Még egyszer át néztem a bőröndömet hogy biztosra menjek, mindent alaposan be készítettem.

El érkezett az idő, a szívem vadul kalapált.
Ki léptem a hűvös időbe, be zártam a bejárati ajtót és már indultam is.
Egész úton zavarban voltam, nagyon izgulok.
Sietve szedtem a lábaimat hogy minél előbb oda érjek Dylanhez.
Dylannel nem messze fogunk találkozni, talán úgy két utcányira tőlünk.
Oda értem, Dylan viszont még nem.
Telefonomat kezdtem bámulni, nem e írt egy üzenetet, de eddig semmi.
Körülbelül öt percet várhattam.
Végre meg érkezett Dylan.
Egy hatalmas fekete bőröndöt húz maga után.
Ma egy farmernadrágot és egy fehér pólót visel amire rá vett egy fekete bőrdzsekit.
Kicsit hosszabb vöröses színű haja állandóan bele lóg a szemébe.
Annyira jól néz ki...
-Ne haragudj hogy késtem. - jött oda hozzám Dylan és meg ölelt.
-Semmi baj, én is nem rég értem ide. - feleltem és viszonoztam ölelését.
-Indulhatunk? - kérdezte Dylan.
-Igen. - mosolyogtam rá.
Dylannel el indultunk a reptér felé.
Elég messze volt, így Dylan úgy döntött hogy hív inkább egy taxit.
Nem is kellett sokat várni, a taxi körülbelül tíz perc alatt meg is érkezett.
Dylan ki nyitotta nekem az ajtót, majd a csomagokat be pakolta a csomagtartóba.
Dylan át sétált az autó másik oldalára és be ült mellém.
Az út elég unalmasan telt.
Dylan meg kérdezte hogy anyukám mit szólt ehhez az egészhez.
El mondtam neki az igazat aminek persze Dylan nem örült.
Egy kis autózás után meg érkeztünk a reptérre.
Rengeteg ember utazott ma.
Dylannel oda sétáltunk az egyik táblához ahol az időpontok voltak ki írva.
-Az lesz az. - mutatott Dylan a tábla felé.
-San Francisco? - kérdeztem.
-Igen, gyere meg vesszük a jegyeket. - mondta Dylan.
Oda sétáltunk az egyik pénztárhoz, szerencsére nem voltak sokan előttünk.
Dylan meg vette a jegyeket, majd helyet foglaltunk a váróban.
Úgy is van még egy kis időnk.
-Nem vagy éhes? - kérdezte Dylan.
-De egy kicsit - feleltem.
-Gyere, veszünk enni. - mondta Dylan és fel állt.
Követtem a példáját és oda sétáltunk az egyik kis büféhez.
-Mit kérsz? - kérdezte Dylan miközben a péksüteményeket nézegette.
-Egy pizzás csigát. - mutattam rá a péksüteményre.
Dylan is ki választott magának egy süteményt, aztán vissza sétáltunk a váróba ahol meg tudtunk reggelizni.
-Talán még belefér egy cigi. - mondta Dylan mikor az időt nézte.
-Ki menjünk? - kérdeztem.
-Aha.- mondta Dylan és fel állt a helyéről.
Ki sétáltunk a reptér elé, ott rágyújtottunk az indulás előtt.
-Anyukád meg fog ölni. - vigyorgott rám Dylan.
-Megéri. - feleltem szintén vigyorogva.
-Főleg ha megtudja hogy velem lógsz. - mondta Dylan és bele szívott egyet a cigarettájába.
-Az lehet.. - motyogtam.
-Induljunk. - mondta Dylan és rá taposott a cigaretta csikkjére.
Együtt vissza sétáltunk a váróba ahol már be is mondták a mi járatunkat.
Sietős léptekkel el indultunk a repülő felé, szerencsére ezen a repülőn nem utaznak ma túl sokan.
A repülőn meg kerestük a helyünket és helyet foglaltunk.
-Ültél már repülőn? - kérdezte Dylan.
-Igen, de nem igazán szeretek repülni. - feleltem.
-Ne aggódj, mindössze két órás az út. - mondta Dylan mosolyogva.
Pár perc múlva fel szállt a gépünk.
Eléggé izgultam, félek az apukája reakciójától, mi van akkor ha nem fog engem kedvelni?
-Minden rendben? - kérdezte Dylan mikor észre vette hogy idegesen az ujjaimat csavargatom.
-Igen, csak izgulok egy kicsit. - feleltem.
-Nem lesz semmi baj, ne aggódj. - felelte Dylan és rám mosolygott.

Már körülbelül fél órája úton vagyunk.
Dylanre néztem, be van csukva a szeme, vajon alszik?..
Óvatosan meg löktem a vállát.
Dylannek ekkor ki pattant a szeme és ijedten rám nézett.
-Baj van? - kérdezte.
Közel hajoltam a füléhez.
-Pisilnem kell.. - suttogtam.
Dylan el vigyorodott.
-Gyere ki kísérlek. - mondta Dylan és fel állt a helyéről.
Követtem a példáját, nagy nehezen ki szálltam az ülésemből és meg kerestük a mellékhelységet.
Dylan azt mondta hogy az ajtó előtt meg vár.
-Dylan.. - suttogtam amikor résnyire kinyitottam a mellékhelység ajtaját.
-Baj van? - kérdezte Dylan.
-Van nálad zsebkendő? - kérdeztem még mindig suttogva.
Dylan nevetett egy halkat majd a zsebében kezdett keresgélni.
-Tessék. - nyújtott felém egy zsebkendőt.
-Köszönöm.. - motyogtam.
-Azt nem szeretnéd esetleg hogy fogjam közben a kezed? - kérdezte Dylan nevetve.
-Nagyon vicces.. - mondtam szarkasztikusan.

Meg érkezett a gépünk, éppen a leszállásra készülünk.
Dylannel a kijárat felé kezdtünk sétálni.
Óvatosan le léptünk az utolsó lépcsőfokról és a csomagjaink felé vettük az irányt.
Kis keresgélés után meg is találtuk a két hatalmas bőröndöt.
Dylan azt mondta hív egy taxit mert nem igazán tudja hogy merre kell menni.
-Nem kérsz valamit? Enni vagy inni? - kérdezte Dylan mikor el rakta a telefonját.
-Nem most nem.- mosolyogtam rá.
Dylan ekkor bólintott egyet és elő vett egy doboz cigarettát.
-És egy szálat? - kérdezte Dylan miközben a cigis dobozt felém nyújtotta.
Ki vettem belőle egy szálat és egy kicsit arrébb sétáltunk.
Ez idő alatt Dylannel nagyon sokat beszélgettünk, főleg az apukájáról.
El mondta hogy amikor még kicsi volt, az apukája elhagyta őket egy másik nőért.
Nagyon megsajnáltam Dylant hiszen biztos szörnyű lehetett így felnőni.
-Remélem apa normális lesz. - motyogta Dylan.
-Már miért ne lenne normális? - kérdeztem.
-Évek óta nem láttuk egymást, nem tudom hogy fogunk egymáshoz viszonyulni. - mondta Dylan és kissé lehajtotta a fejét.
Közelebb léptem hozzá és szorosan át öleltem.
-Biztos minden rendben lesz. - suttogtam Dylan fülébe.
Dylan óvatosan a hátamra helyezte a kezét és gyengéden megsimogatott.
Annyira jól esik az érintése..

Meg érkezett a taxink, Dylannel el nyomtuk a cigaretta csikket és be szálltunk.
Körülbelül húsz perc elteltével meg érkeztünk egy  házhoz.
Tátva maradt a szám, nagyon modern és hatalmas volt.
-Itt lakik apukád? - kérdeztem még mindig tátott szájjal.
-Nagyon úgy tűnik. - vigyorodott el Dylan.
Ki szálltunk a taxiból majd Dylan ki vette a bőröndöket a csomagtartóból.
El indultunk a hatalmas ház felé.
Dylan kopogott egyet az ajtón.
Kis idő múlva ki is nyílt az ajtó, egy idősebb férfi nyitott ajtót, szemüveget viselt, egy farmernadrág és egy egyszerű szürke galléros póló borította testét.
-Szia apa. - köszönt Dylan.
Dylan apukája szélesen el vigyorodott és magához húzta fiát.
Dylan apukája abba hagyta az ölelést és szeme át vándorolt rám.
Alaposan szemügyre vett, tetőtől talpig.
-Szép a barátnőd. - mosolygott Dylan apukája Dylanre.
-Tudom. - nézett rám Dylan mosolyogva.