Vége van az iskolának, éppen az iskola előtt állok.
Dylant keresem szemeimmel, idegesen a telefonomat nézem, hol van már??
Olivia tipeg ki az iskola bejárati ajtaján.
Arcán egy gonosz vigyor jelenik meg.
Iszonyatosan idegesít már ez a lány...
Kis idő múlva megpillantottam Dylant..
Talán együtt volt Oliviaval?
-Te miért vagy még itt? - kérdezte Dylan amikor oda ért hozzám.
-Téged vártalak...-motyogtam.
Dylan arcomat kezdte fürkészni.
-Van valami baj? - kérdezte egy kis aggodalommal a szemében.
-Nem.. Nincs.. - feleltem és kissé lehajtottam a fejem.
Dylan tovább nézte az arcomat, mintha valahogy próbálna a gondolataimba látni.
-Akkor mehetünk? - kérdezte egy kis szünet után.
Bólintottam egyet és már el is indultunk.
Út közben nem sokat beszélgettünk egymással.
-Dylan.. - szólítottam meg.
Dylan felém nézett.
-Beszélhetnénk? - kérdeztem.
Dylan bólintott egyet, majd megállt velem szemben.
-Te kerülsz engem? - kérdeztem.
-Miért kerülnélek? - kérdezett vissza.
-A bál óta nem igazán beszélünk.. - mondtam.
-Nem erről van szó... Figyelj, az a helyzet hogy most nem igazán van jó kedvem. - mondta.
-Miért?
-Holnap el utazok.. - felelte.
-Mi? - kérdeztem egy kissé kiakadva.
-Meg látogatom az apámat.. - folytatta, és kissé lehajtotta a fejét.
-Meddig leszel távol? - kérdeztem.
-Körülbelül két hétig. - mondta.
Le hajtottam a fejem, az aszfaltot kezdtem figyelni.
Dylan közelebb jött és egy hajtincset ami az arcomba lógott a fülem mögé tűrte.
-Ha.. Meg tudod beszélni anyukádékkal... El jöhetsz velem.. - motyogta.
-Komolyan? - kérdeztem és kissé felcsillant a szemem.
Dylan bólintott egyet.
-Nem szeretnék a terhedre lenni.. - motyogtam.
-Te sosem vagy a terhemre. - mosolygott rám Dylan.
Már itthon vagyok, Dylan egy darabig el kísért.
Éppen a ruháimat pakolom be a bőröndömbe.
Kopogott valaki az ajtómon.
-Gyere! - kiáltottam el magam.
Hallottam ahogy az ajtó lassan ki nyílt, oda pillantottam és meg láttam anyát.
-Hová mész? - kérdezte anya.
-Anya... El utazom.. - motyogtam és közben kezem meg állt a pakolás közepette.
-Kivel? És hová? - kérdezte anya kissé ingerülten.
Hazudnom kell... Nem mondhatom el neki az igazat.
-Estherrel. - feleltem.
-De hiszen iskola van! - mondta anya.
-Tudom anya, ígérem be fogom pótolni az elmaradásokat. - mondtam és közben fel álltam hogy anya szemébe tudjak nézni.
-Rachel ilyet nem lehet csinálni! - folytatta tovább anya.
-Anya most az egyszer értsd meg hogy ez nagyon fontos számomra. - mondtam.
-Az iskola nem fontos? Most hogy lett egy barátnőd már egyből el szöksz? - kiabált rám anya.
-Nem szökök el! - kiáltottam rá vissza.
Anya sóhajtott egy nagyot.
-Menj.. - mondta és ki viharzott a szobámból.
Ez hiányzott még nekem...
Egy hamar nem fog nekem anya megbocsátani..
Már egy ideje a szobámban ülök, nem szeretnék anyával és apával sem találkozni.
Gondosan be pakoltam mindent a bőröndömbe amire csak szükségem lehet.
Két hétig távol...
Tudom hogy most anya ez miatt nagyon ki akadt, és lehet hogy nem így kellett volna a helyzetet kezelem, de most jelenleg nem tudok másra koncentrálni csak Dylanre.
Tudom hogy ő csak barátként tekint rám, és nekem is így kéne rá, de a bál óta úgy érzem minden megváltozott részemről.
Lehet hogy ez rossz dolog, lehet hogy nem kéne iránta többet éreznem mint barátság.
De olyan nagy a kísértés.. Valami iszonyatosan vonz benne, és ezt nem tudom meg magyarázni hogy mi.
Szóval ilyen érzés a viszonzatlan "szerelem"?
CITEȘTI
A Rosszfiú
Dragoste"Tetőtől talpig tetoválás borította testét, az orrában és a szájában piercingek helyezkedtek el, kissé hosszabb haja állandóan bele lógott a szemébe, soha nem gondoltam volna hogy pont egy ilyen srácba szeretek bele.. Egy rosszfiúba."
