Tiltakozom! [Sebastian Vettel]

3

A nap további része nyugisan ment. Christiannal azóta se beszéltem, Gerivel se sokat. Hat óra fele a szobámban telóztam amikor valaki kopogott.

-Szabad -adtam meg a jelet. -Christian...hát te? Attól még, hogy Gerivel szóba állok és gondolom tudod mit mondtam neki -bólintott- még nem azt jelenti, hogy nem haragszom.

-Egy óra múlva itt van Max. Készülj el addig -ezzel faképnél hagyott. Mi az, hogy itt van? Attól még,
hogy azt mondtam rendben még nem fogok a nyakába ugrani! Egyáltalán mit vegyek fel? Ajjj, annyira nincs kedvem ehhez.

Pár perc mérgelődés elteltével nekiálltam készülődni. A kedvenc szoknya-blúz kombinációm mellett
döntöttem, hozzá egy magassarkút vettem fel, a hajamat meg csak kivasaltam. Nem is értem minek
készülődtem ennyit, de így is maradt még tíz percem a végén. Gondoltam, lemegyek, ideje békét kötni, de lent csak egy cetli fogadott: „Elmentünk vendégségbe, sok sikert!" Hát nagyon jó. Ezeknek is ilyenkor kell elmenniük. Mivel már nagyon éhes voltam, a tegnapról megmaradt csokitorta
maradványai után kutattam, de megszólalt a csengő. Tehát itt van Max.

-Szia Ana, ezt neked hoztam -nyújtott át egy csokor virágot, aminek eléggé olyan hatása volt, mintha a szomszéd kertjéből szedték volna, de valószínűleg nem ezt történt, mert rajta volt az ára. Valószínűleg két utcával arrébb vette, ott van egy virágos, aki ilyen árut szokott eladni. Mindegy, a gesztus számít, szokták mondani.

-Szia, köszönöm, várj berakom vízbe, egy pillanat. Addig gyere be -nem kellett neki kétszer mondani, jött is utánam, míg én elmentem a konyhába valami vázát keresni, ő addig helyet foglalt a kanapén.

-Kérsz valamit? -még mindig nem tudom miért vagyok ilyen udvarias vele.

-Nem, kösz.

-És hova is megyünk?

-Jártál már Monacoban? -majdnem kiejtettem a vázát a kezemből. Monaco? Most?

-Ööö, még nem, de az nincs túl messze?

-Magángéppel? -nevetett.

-Öhm, én megvagyok akkor indulhatunk -míg ő kint várt azért, elcsomagoltam egy pár szelet tortát, hosszú lesz az út, na.

-Csak utánad -hamar kiértünk a repülőtérre, szerencsére a felszállás is zökkenőmentes volt.
Az úton kérdezgetett, néha én is, hogy meg ne sértődjön, de mindez nem tartott sokáig mert elaludt. Bedugtam a fülesem, ő úgyis aludt, és úgy döntöttem elérkezett a torta ideje. Az
utolsó fél órára őfelsége is felébredt és elkezdett nagyban a Monacoról mesélni. A leszállást követően egy csodaszép sportautó várt minket és hamar oda is értünk a lakáshoz. Amint kinyitotta előttem az ajtót egy szép, tágas, modern, igazán ízléses lakhely tárult a szemeim elé.

-Ez a sajátod? -kérdeztem.

-Igen, tetszik?

-Nagyon szép.

-Gyere, körbevezetlek -ahogy mentünk egyre tovább, annál szebb volt. Ám amikor a konyhához értünk nem bírtam tovább.

-Ugye lehet valamit enni? -kérdeztem kicsit félve.

-Persze, gyere -nevetett.

Miután mindketten jól laktunk még megmutatta a ''Verstappen rezidencia"
-ő kérte, hogy így mondjam, de remélem csak viccelt- többi részét is, aztán megkértem, hogy hadd menjek el fürödni, meg kértem tőle egy pólót, mert ruhákkal nem készültem. Fürdés után elfoglaltam az egyik vendégszobát. Kellemesen aludtam, kényelmes volt az ágy is, de mikor felébredtem golflabda méretűre nyíltak a szemeim. Mert Max ott volt mellettem.

-Jó reggelt! -meg se bírtam szólalni, ez meg, hogy kerül ide?