Vékony jég

21. fejezet

21.

Már bőven lement a nap, Lucas viszont még sehol. Aggódom, mert a mobilja is ki van kapcsolva. Biztos vagyok benne, hogy azt mondta, ma jön vissza, és tegnap is ezt írta üzenetben, most viszont teljesen eltűnt. Ráadásul havazott, így duplán tartok tőle, hogy valami baj történt. Csak akkor nyugszom meg, amikor végre felhív.

– Merre vagy?

– Lerobbant ez a tragacs. Bocs, de a telefonom lassan lemerül, inkább kikapcsoltam.

Érzem a hangján, mennyire ideges. Gondolom, át is fagyott, ha az autópályán vesztegel órák óta.

– Menjek érted?

– Nem, sikerült megoldani, de nagyon későn érek a városba, úgyhogy inkább már nem megyek át – feleli, de azonnal tiltakozom. Hiányzik, nem szeretném, ha csak holnap találkoznánk.

– Attól jöhetsz nyugodtan.

– Kell pár dolog otthonról...

– Elhozzam? – ajánlom. Pár másodpercig csend honol a vonalban, és remélem, nem kifogásokat keres épp.

– Nem szívesen ugráltatnálak.

– Lerázol? – kérdezek rá, mire azonnal mentegetőzni kezd, amivel viszont felbosszant.

– Nem erről van szó, csak így is sokat segítesz...

– Lucas.

Belesóhajt a telefonba. Tudom, hogy nyertem, és azt is, hogy tényleg nem távol tartani akar. Az eddigiekből kiindulva pont arra lenne szüksége, hogy ne legyen egyedül.

– Jó, mondom, mit hol találsz.

Lediktálja, mire van szüksége, én meg inkább felírom. Munkahelyi iratok, ha megveszek, sem jegyzem meg őket. Miután letettük, átmegyek hozzá, és morcosan jövök rá, hogy még mindig nincs áram. Kész élmény a kintről beszűrődő gyatra fényben keresgélni, úgyhogy a mobilom zseblámpáját hívom segítségül. Gondolhattam volna, hogy nem volt ideje elintézni a visszakapcsolást, úgyhogy addig szerintem haza sem engedem. A megkérdezése nélkül pakolok neki pár váltás ruhát, legfeljebb leszedi a fejem érte.

Elég régen hazaérek, mire Lucas befut, koszosan és átázva.

– Meg akartad szerelni? – kérdezek rá döbbenten, ő meg mogorván vállat von.

– Egy próbát megért, de mindössze annyit sikerült elérnem, hogy bőrig áztam, és csupa olaj vagyok.

– Ülj be a kádba, mielőtt megfázol!

– Esélytelen, hogy ne kapjak tüdőgyulladást, már most érzem, hogy beteg leszek – legyint, de azért megfogadja a tanácsomat. – Maradj! – kéri, amikor egy pillanatra bemegyek hozzá. Leülök a kád szélére, és a víz alól felsejlő bőrét figyelem. Magához képest rémesen le van fogyva, pedig alapból vékony.

– Az autód?

– Nagyszervíz... – sóhajtja, és hátradönti a fejét a kád szélére. Épp szólásra nyitnám a számat, amikor megelőz. – Meg se kérdezd! Nem, nem volt bekalkulálva, de már nem is érdekel, túlságosan felhúztam magam. És nem, ne költs többet rám!

Elmosolyodom azon, mennyire tudja, mi járhat a fejemben. Lenyelem az ezzel kapcsolatos megjegyzéseimet, ismerem annyira, hogy úgyis esélytelenül próbálnám meggyőzni, szóval taktikát váltok.

– Akkor addig használod az enyémet.

– Melyiket? – csillan fel a szeme, én meg felröhögök. Nem gondolhatja komolyan, hogy odaadom neki a kedvenc autómat. Én is ritkán használom, pedig szeretem, de túlságosan felvágós azzal járni.