Vékony jég

10. fejezet - Lucas

február közepe

Beleakad a kezem a hajgumiba. Legszívesebben kitépném a hajából, de tudom, mennyire utálja, ha szex közben szabadon vannak a tincsei. Összekapcsolódik a pillantásunk, megrészegít a tekintetében csillogó izzás, le kell hunynom a szemem, mielőtt porrá égetne. Az ujjai kutakodón csúsznak lejjebb, a párnába nyomom a tarkóm, amint megtalálják az utat a testembe. Tudtam, mit akar, már a csókjából éreztem, mennyire vágyik rám, nekem pedig eszembe sem jutott tiltakozni. Feljebb mászik, az ajkát az enyémre tapasztja, és én kérés nélkül fordítok neki hátat, amint véget ér a csók. Újra csak az ujjait érzem, mostanában ezt csinálja, addig húzza az előjátékot, míg könyörögni támad kedvem, hogy végre őt akarom.

Lassú, végtelenül elnyújtott a mozgása, csak akkor gyorsít, mikor a körmeim a combjába mélyednek, úgy próbálom mélyebben magamba húzni. Kitapasztalta a testemet, és mintha eltökélte volna, hogy tökéletes élményben részesít. Igaza van, egyre könnyebben és szívesebben adom át magam neki...

Zihálva csókolja a vállamat, ahogy próbál lenyugodni. A hasamra fordulok, végigsimítok a karján, mielőtt felkelnék, hogy a fürdőbe menjek. Később jön csak utánam, hagy egy kis időt egyedül, én pedig a zuhanykabin falának dőlve igyekszem felfrissülni.

Érdekes az élet. Szerelmi téren végre minden rendben van, erre a barátaimmal bonyolódik meg a kapcsolatom. Craig bepasizott, és bár ennek örülök, az elmúlt három hétben a hangját is alig hallottam. Stephen meg...

Na, igen. Nem tudom, mit kellene csinálnom, hogy rendeződjenek köztünk a dolgok. Az ünnepek jól teltek, de tisztán érzem, hogy neheztel, és ezt nehezen viselem. Azóta fúj rám, hogy saját akaratomból nyúltam droghoz. Lucasra még inkább, a pillantásával meg tudná ölni. Pedig tényleg nem volt több alkalom, másfél hónapja egyáltalán szóba sem került. Azért is ütött ki ennyire a dolog, mert nem volt semmi előjele, hogy élne ilyesmivel. A karácsonyt meg hiába töltöttem Stephennel, valahogy még mindig meg van sértődve rám. Bár a szilveszterünk jól telt együtt, érezhetően vibrált Lucas és közte a feszültség, úgy is, hogy a kedvemért visszafogták magukat. Hiába örülök, hogy az elmúlt egy hónapban Lucasszal sikerült mindent tisztáznunk, fájdítja a szívemet, hogy ezt nem tudom megosztani Stephennel...

Idáig jutok, mert Lucas belép mellém, kiszakít a gondolataimból. Arrébb húzódok, hogy elférjen.

– Reggel hamarabb kell bemennem – szólal meg, nem túl lelkes a hangja. – Adminisztráció.

– Menjek haza inkább?

– Nem azért mondtam – rázza meg a fejét. – Ha akarsz, nyugodtan maradj tovább, tudod, hol a pótkulcs.

Pár hete szabad bejárásom van a lakásába, de nem igazán élek vele, pedig eszméletlenül boldoggá tesz, hogy ennyire az élete részének tekint. Ha végre alkalmam adódik, én is megteszem felé ezt a lépést, de amióta rászántam magam, valahogy sosem úgy alakul.

– Meglátom, hogy kelek.

Megtörölközöm, már a fogamat mosom, mire végez. Mivel magamon érzem a tekintetét, kérdőn fordulok felé.

– Mi az?

– Jövő hétvégén programom van – mondja, a zavart viselkedését pedig nem tudom hová tenni. – Látogatóba jön az édesanyám.

Irigylem őt a családja miatt. Rengeteget beszél róluk, és én mindig arra gondolok, milyen szerencsés. Minden pénzemet odaadnám, ha nekem is ilyen lehetne...

– Értem. Akkor gondolom, nem találkozunk.

– Igazság szerint szeretnélek bemutatni neki, ha nem bánod.