Vékony jég

1. fejezet

Megint nem veszi fel azt a rohadt telefont. Fogalmam sincs, egyáltalán minek neki, mikor néha órákig kell hívogatnom, mire méltóztat reagálni. Tegnap megbeszéltük, hogy együtt futunk, de ezek szerint arra is lusta, hogy lemondja a közös programot.

A kulcsom gond nélkül fordul a zárban, de amint az előszobába lépek, ledermedek. Ismeretlen, mégis ismerős cipő látványa fogad, én pedig idegesen fújtatva dobom le a táskámat a földre. Lehet, hogy jobb lenne egyszerűen elfelejteni az egészet, és kifelé indulni, de tudnom kell. Végigcsörtetek a lakáson, benyitok a hálóba. Pont az van, amit sejtettem. A kezem a kilincsen, miközben magamban vívódom, hogy kezdjek el üvölteni, vagy hagyjam a fenébe.

– Jó reggelt! – szólalok meg végül hangosan, mire az ágyban fekvő egyik alak riadtan ugrik meg.

– Ú, basszus, Matt... – suttogja, én viszont már el is fordítom a tekintetemet.

– Hagyd, nem kell a szöveg! – állítom le, és addig szuggerálom a páros másik tagját, míg kegyeskedik megmozdulni. – Stephen?

– Mi van? – motyogja félálomban, bennem meg felmegy a pumpa.

– A helyzet melyik részével kezdjem?

Nagyot szusszanva kinyitja a szemét, és kómásan felül az ágyban. A takaró a derekára hullik, és ha tippelhetem, alatta pont semmit nem visel. Kérdőn rám néz, aztán oldalra pillant.

– Ja, bocs – rántja meg a vállát.

– Ugye tudod, hogy kurvára elegem van belőled? – kérdezem dühösen, pedig tudom, hogy úgysem hatja meg a mérgem. Most is csak visszadől a párnára, és magára rángatja az ágyneműt.

– Mondtam, hogy bocs.

– El tudom képzelni, mennyire bánod – vágom rá, és nem is törődöm a szobában rohamtempóban öltöző másik pasival. Egy hónapja randizok vele, de úgy tűnik, ez egyedül engem izgat. Komolyan nem hiszem el!

Veszek egy mély lélegzetet.

– Gondolom, egyedül futok – mondom, Stephen pedig csak morog valamit a párnába, amit szerintem jobb is, hogy nem hallok. – Baszd meg, mellesleg!

– Megtörtént – dünnyögi, én pedig ezt a pillanatot választom, hogy üvöltés helyett kifelé vegyem az irányt. Útközben felkapom a farmerját, és erővel hozzávágom, mire fájdalmasan nyög fel.

– Mielőtt elviharzol, feldobsz egy kávét?

– Menj a picsába! – dohogok, mégis a konyhába megyek. Elindítom a kávéfőzőt, aztán becsapom magam után a bejárati ajtót. Úgyis tudja, hogy egy kör után visszamegyek, mert minden durva pofátlansága ellenére, képtelen vagyok haragudni rá. Akkor se, ha mocsok módon megint lenyúlta a fiúmat. Akiért, mellesleg, ezek után úgy érzem, baromira nem kár. De akkor is!

A konditerembe sietek, hogy kimozogjam magamból az idegbajt. Kicsit nagyobb erővel esek a futópadnak, így hamar kifulladok, és a fal mellé ülve lihegem ki magam.

Szívesen mondanám, hogy már nem hat meg ez az egész, de igenis bosszant. Szerintem ez Stephennél valami perverzió, hogy mindig arra mozdul rá, akire én. Még az sem lehet, hogy egyezik az ízlésünk, mert már próbáltam olyat felszedni, akiről tudtam, hogy rohadtul nem jön be neki, és láss csodát, rögtön érdekessé vált. Ha meg kérdőre vonom, kiröhög és nem hajlandó foglalkozni a dologgal, a végén pedig én érzem úgy, hogy hisztizek. Fogalmam sincs, hogyan éri el, hogy ne akarjam beverni a képét, de eddig eszembe se jutott még soha komolyan elküldeni a fenébe. Ezt tudja, sőt csúnyán ki is használja, és persze mindenki engem tart baleknak. Lehet benne valami.