Vékony jég

16. fejezet - Victor

16.

augusztus legvége

– Pénteken nem érek rá, elígérkeztem.

Victor felnéz a könyvéből, és én örülök, hogy végre sikerült megragadnom a figyelmét. Valami konzíliumra készül két hete, én meg már néha rendesen unatkozom mellette. Persze megértem, hogy fontos, de attól még idegesít, hogy ennyire a háttérbe szorulok.

– Merre mész? – kérdezi érdeklődve.

– Szerintem elmegyek kicsit táncolni a barátaimmal.

– Akiknek, gondolom, nem akarsz bemutatni – jegyzi meg morogva, én pedig meglepetten hagyom abba a pakolászást, és újra felé fordulok.

– Azt hittem, elfoglalt vagy – szabadkozom, mire elmosolyodik.

– Ha ráérnék, elhívnál?

Ezen elgondolkodom, és ez pont elegendő arra, hogy lehervadjon a mosolya. Azt hiszem, ideje lenne beavatnom az életem bonyolultabb részébe, mielőtt teljesen félreérti az indokaimat. Elvégre három hónapja tart, talán elkezdhetem komolyan venni azt, ami köztünk van.

– Nagyon gondterheltnek tűnsz – jegyzi meg Victor, és becsukja a könyvet. Felkel a székről, hozzám lép, végigsimít a karomon. – Megértem, ha esetleg korainak találod, csak nem esett jól.

– Nem az a bajom – nyögöm ki. Victor türelmesen vár, én meg sóhajtva kezdek bele a szokásos nótába. – Egyik barátom folyton rányomul az aktuális páromra.

Victor összevonja a szemöldökét, és bár nem szól semmit, a tekintetében ott a sürgetés, hogy folytassam.

– Jó, igazság szerint az összes kapcsolatomat tönkretette.

– Az összeset?

– Igen.

– De miért? – faggat Victor értetlenül, mire megrázom a fejem, jelezve, hogy fogalmam sincs. – Mit csinált?

– Elcsábította őket – mesélem nem túl lelkesen, Victor pedig egyre inkább megdöbben. – Eddig egyetlen egyszer fordult elő, hogy nem jött össze neki, akkor viszont aláásta a kapcsolatunkat.

– Aláásta?

– Erről nem szívesen mondanék többet – felelem, és visszafordulok a szekrény felé. Még mindig fáj beszélni róla, ami nevetséges ilyen sok idő után. Remélem, Victor beéri ennyivel, és nem bántom meg vele, hogy nem árulok el többet. Nem értem, miért vagyok még mindig a múltba ragadva ahelyett, hogy a jelennel foglalkoznék. Szánalmasan viselkedem

Kedvelem őt. Szerelmes nem vagyok ugyan, legalábbis nagyon mások az érzéseim, mint Lucas iránt voltak. Szeretek vele lenni, jókat beszélgetünk, az ágyban sincs probléma, bár hiányzik a másik oldal. Talán ha szóba hoznám, nem zárkózna el előle, de egyelőre halogatom.

– Aggódsz, hogy velem is tesz egy próbát?

– Meglepne, ha nem – felelem gondolkodás nélkül. Stephen fura madár, és hiába kértem meg, hogy ezúttal tényleg ne szóljon bele, nem vagyok biztos benne, hogy komolyan vette és tiszteletben tartja a kérésemet. Pedig nem vicceltem, tényleg kitekerem a nyakát, ha bármilyen módon beleavatkozik.

– Nincs miért aggódnod.

– Ha tudnád, hányszor hallottam ezt... – sóhajtom lemondóan, Victor tekintete viszont megkeményedik a szavaim hallatán. Szuper, sikerült belegázolnom a lelkébe a bizonytalanságommal. De ha egyszer tényleg ez az igazság...