Vékony jég

22. fejezet

22.
március eleje

– Csak este jövök, konditermezek.

Lucas felnéz rám a reggelijéből, aztán eltolja maga elől a tányért, és felkel. Most vagy nem éhes, vagy berágott rám, mert szinte az egészet meghagyta.

– Stephennel?

– Igen.

– Értem.

Van valami ebben az egy szóban, valami fagyos erő, azonnal magyarázkodni kezdek, pedig nincs miért. Nem követtem el semmit...

– Csak edzünk, tényleg.

– Nem kérlek számon, ha mégsem – közli halkan, a szavaitól bennem reked a maradék mentség.

– Tessék? – kérdezem döbbenten. Lucas hátat fordít nekem, pakolászni kezd, én meg állok ostobán, és nem fogom fel, mi ütött belé.

– Értsd úgy, ahogy hangzott.

– Nem akartalak megcsalni.

– Nem vagyunk együtt, nem megcsalás.

Megzuhanok. Az elkeseredettséggel egy időben a harag is fellángol bennem, aztán eszembe jut, hogy számíthattam volna erre. Sejtettem, hogy megpróbál majd elmarni magától, bár végtelen ostobaságnak tartom.

– Akkor majd meglátom – felelem élesen, mire visszafordul felém. Kiesik a szerepéből, nem várt tőlem közömbös reakciót, egyetlen pillanatra megrándul az arca, és ez pont eléggé elárulja. Aztán villámgyorsan visszavált.

– Ma visszakapcsolják az áramot, úgyhogy otthon alszom.

– Átmenjek?

– Ha nincs jobb dolgod.

Azóta folyik ez a furcsa játék, mióta hétfőn visszajött. Teljesen bezárkózott, és hiába faggatom, félszavas válaszokat ad vagy kitér. Nálam sem akart aludni, csak itt hagyott valamit, és be kellett ugrania érte.

– Megyek.

Elkapom a karját, amikor elhalad mellettem, és legalább egy csókot kiharcolok. Szinte rögtön elhúzódik, én pedig csalódottan engedem el. Ki kell találnom valamit estig, hogy kibillentsem magunkat ebből a hangulatból.

Kész élmény így dolgozni, hogy egész nap Lucason jár az eszem, munka után meg Stephennel találkozom, ami alapból feszültté tesz. Nem is bírok koncentrálni rá, folyamatosan elterelődik a figyelmem, míg végül megunja, és szóvá teszi.

– Értékelném, ha legalább úgy tennél, mint akit érdekel.

– Ne haragudj!

– A te céged, és ez fontos döntés.

– Azért bíztam rád, hogy ne nekem kelljen ilyesmivel foglalkoznom.

– De most kikérem a tanácsodat.

Nem értek hozzá. Ahogy korábban többször is rávilágítottak, magához az üzleti részéhez egyáltalán nem konyítok, egyedül ahhoz van érzékem, hogy mibe fektessek vagy kire bízzam a vezetést. Amikor én próbáltam irányítani, egy év alatt becsődöltem.

– Ha azt mondom, tegyél belátásod szerint? – próbálkozom, Stephen meg felsóhajt.

– Nem vagy túl nagy segítség.

– Pontosan tudod, hogy többre mész velem, ha inkább nem szólok bele.

– És ha rosszul döntök?

– Akkor kereshetsz új állást – vigyorodom el, Stephen viszont komoly marad, úgyhogy visszaveszek. – Legfeljebb elkönyvelünk némi veszteséget.