Vékony jég

17. fejezet - Stephen

17.
november vége

– Úgy látom, rajongód akadt.

Stephen követi a pillantásomat, és vigyorogva fordul vissza.

– Ja, nagyon kinézett magának. Nem zavar? – néz rám kíváncsian, amikor azonban megvonom a vállamat, az arca csalódottá válik. Ha féltékennyé akart tenni, hát nem sikerült. Két hónapja sincs, hogy úgy döntöttem, megpróbálom vele, és napról napra jobban bánom. Pedig ő láthatóan boldog, az elején legalábbis az volt, de mintha fakulna a lelkesedése, mert képtelen vagyok feloldódni mellette. És bevallom, néha kifejezetten gonosz vagyok vele, mint most is.

– Kellene? Az viszont meglep, hogy még nem mozdultál rá.

– Tessék? Miért tenném? – kérdez vissza megrökönyödve. Látszik rajta, hogy megbántódott, de valahogy nem tud meghatni.

– Jaj, Stephen, ezt már megbeszéltük. Nincsenek illúzióim afelől, hogy én lennék az egyetlen – válaszolom, mire keserűen felsóhajt. Nem, hiába bizonygatja, nem tudok hinni neki. Most talán, míg tart az újdonság varázsa, kibírja, de hosszú távon nem hinném. Végigasszisztáltam az elmúlt tizenkét évét.

– Matty...

– És remélem, te se várod el – teszem hozzá, mire döbbenten hallgat el. – Csalódnál.

– Ezt majd otthon megbeszéljük, jó? – kéri végül halkan, szinte alig hallom meg a zenétől, aztán felkel. – Hozok még egy kört.

Elgondolkodva bámulok utána. Craig, aki eddig nagyon úgy tett, mintha véletlenül sem hallana semmit, megszólal:

– Mit művelsz, Matt?

– Hm?

– Rémesen bunkó vagy vele – közli, én meg nem tudok mit felelni. Nincs pofám tagadni, mert igaza van. – Miért csinálod?

– Mit?

– Nem bízol benne.

– Nem tudok – válaszolom őszintén, és lehajtom a fejem, a sörösüvegen lévő címkét kapargatom zavaromban. – Nem merek beleszeretni, mert úgyis megcsal. Bár az sem biztos, hogy egyáltalán menne...

– Ezt nem tudhatod! – vágja rá Craig, és az arcára van írva, hogy nem ért velem egyet, én pedig igyekszem rövidre zárni a témát, mert bár a barátom, ebbe nincs beleszólása. Legutóbb hallgattam rá, és megbántam.

– Dehogynem.

– Hiszen rá sem néz másra! – győzköd Craig. Igen, én is látom, ez azonban nem jelent semmit. Nem, amíg a félelmeim nem csak Stephenben gyökereznek. A szerelemtől ugyanúgy rettegek, mint a csalódástól. Lehet, hogy gyáva vagyok, de még élénken él bennem a legutóbbi eset...

– Még nem unt rám.

– Te hülye vagy, Matt!

Fogalmam sincs, hogyan magyarázhatnám el neki, amit érzek. Nem bírom elképzelni magam Stephennel, romantikus kapcsolatban legalábbis. Ő máshogy a részem... és idővel ő is rá fog döbbeni arra, hogy félreérti a saját érzéseit.

– Tudom, hogy nem fog működni – jelentem ki, Craig pedig összevonja a szemöldökét. Aztán felsóhajt, és kiböki:

– Hát nem is rajta múlik.

Meglepődöm, de nincs érkezésem válaszolni, mert Stephen visszaér. Mindenesetre elgondolkodom Craig szavain, mert érzem, hogy van bennük igazság. Túl sok ahhoz, hogy a szőnyeg alá söpörjem...