Vékony jég

Második kiegészítő

Még néhány hónappal később

Szitkozódva tolom arrébb a csomagot, miután másodszor rúgok bele. Pedig mondtam Samanthának, hogy ne a folyosó közepére tegye a cuccait, de mintha a falnak beszélnék. Mondjuk ennyi mindent egyébként is nehéz normálisan elhelyezni, valami biztosan rossz helyre kerül.

– Mi a baj? – bukkan fel Lucas a háló ajtajában.

– Majdnem felbuktam egy dobozban – közlöm vele, mire elnéző mosollyal néz a húga szobája felé. – Hagyd, már szóltam neki.

– Oké. Lenne kedved egy kis pihenőhöz? – ajánlja, én meg kapok az alkalmon. Legalább négy órája pakolászunk egyhuzamban, kicsit besokalltam. Lucashoz sétálok, a kezemet az arcára simítom, és közelebb hajolok hozzá. Lassan kezdem ízlelni az ajkát, de rögtön átölel, magához húz, én pedig vakon tapogatózok a kilincs felé.

– A füldugót már elraktam – jegyzi meg Jen, amikor elhalad mellettünk. Morcosan nyitom ki a szememet, de Lucast nem érdekli, berúgja az ajtót, és másodperceken belül az ágyon találom magam.

Az elmúlt napokban alig jutott időnk egymásra, ezt most erőteljesen érzékelem, mert Lucas türelmetlenül ér hozzám, úgy kell magam alá szorítanom, hogy visszavegyen egy kicsit. Nem mintha tiltakozna, élvezi, hogy átvettem az irányítást.

Zihálva omlok rá, a nyakát csókolom levezetésképp, míg összegyűjtök annyi erőt, hogy mellé feküdjek.

– Eredetileg nem ez volt a terv – neveti, és az oldalára gördül, lusta köröket rajzol ujjával a bőrömre. – Mára hanyagolhatnánk a dobozolást. Rendeljünk pizzát, és nézzünk meg egy filmet!

– Jól hangzik – egyezem bele. Lucas megcsókol, aztán a fürdő felé indul, de én még ejtőzök egy kicsit az ágyban.

Amikor néhány hónapja felmerült, hogy költözzünk el, valahogy azt hittem, úgysem lesz belőle semmi. Lucas annyira elutasító volt, végül a húgai győzték meg róla, hogy jó döntés. Mégis attól tartottam, az utolsó pillanatban visszatáncol. Örülök, hogy nem így lett.

– Biztosan nem gond, ha nem adom el? – lép vissza a szobába.

– Ezredszer is elmondom, hogy nem.

– Jól van.

Ez volt a legerősebb érvem. Megtarthatja a házat, bármikor visszajöhet. Szinte biztosra veszem, hogy nem fog, de úgy tűnik, a puszta lehetőség elegendőnek bizonyult. Az igazat megvallva, nem csodálom, hogy ennyire ragaszkodik hozzá. Remek gyerekkora volt, ha én így nőhettem volna fel, nekem is nehezemre esne túllépni.

– Lucas. – Rám pillanat, megint tele van kétségekkel, pedig már annyiszor rágtuk át magunkat ezen, hogy számolni sem bírom. – Nem jelent problémát, komolyan. Ha egy kisebb várost kellene eltartanom, azt is megoldanám.

Ezzel elérem, hogy Lucas felnevessen. Visszasétál hozzám, elfekszik mellettem.

– Azért ez szerintem erős túlzás.

– Persze, de még mindig él az ajánlat, hogy megmutatom a bankszámlámat.

– Ne, nem akarom.

Nem teljesen értem, miért tiltakozik ennyire az ellen, hogy ismerje a pontos vagyonomat, de tiszteletben tartom. Ez most különben sem érdekel, mert majd kiugrom a bőrömből, hogy hazaköltözünk. Bármennyire szeretek itt élni vele, nekem ez csak miatta otthon. De vágyom egy saját fészek után...

Nem volt egyszerű feladat megtalálni a megfelelő házat. Én eredetileg lakást akartam, de Lucas lebeszélt róla. Győzködött, hogy a testvérei kerthez szoktak, de tudtam, hogy neki ugyanolyan fontos. Nekem úgyis az a lényeg, hogy közösen alakítsuk otthonná...