Vékony jég

3. fejezet - Charlie

Idő: május

Charlie-t egy céges rendezvényen szedtem össze, és bár nem reménykedtem többen, mert három órával a megismerkedésünk után már az ágyamban bagózott, meglepően ragaszkodónak bizonyult. Szóval adtam egy esélyt, mert nem tudhatom, mi sül ki ebből. Talán valami jó, de ha mégsem, legalább szórakoztam egyet.

– Szerdára van valami terved? – kérdi egy újabb slukk után. Utálom a cigarettát, az életteremben még inkább, de a kedvéért most megtűröm. Maximum kiszellőztetek.

– Edzésem van.

– Milyen sportág? – érdeklődik, miközben végre elnyomja a dohányt. Lassan talán fel is lélegezhetek.

– Konditerem, semmi versenyszerű – vonom meg a vállamat. Azt hiszem, kicsit túlbecsült. Átmászik az ágyon, kapok egy keserű csókot, aztán öltözni kezd, nyugodtan szedegeti össze a ruháit, miközben vidáman kérdezget.

– Csütörtök?

– Jó – egyezek bele. – Nálad vagy nálam?

– Te közelebb laksz.

– Oké.

Ennyiben maradunk. Kikísérem az ajtón, és én is megyek a dolgomra. Ma munka után kötöttünk ki a lepedőn, én meg lassan elkések. Nem mintha kötött programom lenne, csak Stephennel találkozom. Aki rögtön ki is szúrja, hogy jó a kedvem.

– Nagyon fel vagy villanyozva – jegyzi meg érdeklődve, én pedig bólintok. – Na, nem is mondtad, hogy van valakid.

– Ez most meglep? – kérdezek vissza élesen, de nem különösebben hatja meg, cseveg tovább. Nem mintha másra számítottam volna.

– Mióta?

– Körülbelül három hete.

– Akit a céges bulin szedtél fel? – Bólintok. Miért is hittem, hogy elkerüli a figyelmét? – És jó az ágyban is – közli tényként, amivel végre kiérdemli, hogy felé forduljak.

– Ezt honnan tudod?

– Mindig tudom, ha az aktuálisod jól teljesít. Látszik rajtad – feleli úgy, mintha magától értetődő lenne a dolog. Engem viszont kiráz a hideg.

– Baszki, Stephen, ilyenkor félek tőled!

– Most miért? – tudakolja ártatlan arcot vágva. Hátborzongató, komolyan. – Mert ismerlek?

– Mert néha már mániákus vagy.

Elmosolyodik, a maga ravasz módján.

– Az is lehet.

Inkább nem firtatom, mire gondol, mert nem biztos, hogy jó lenne nekem, ha tudnám. Sokszor tényleg megijesztenek az ilyen apróságai. Bár nem csodálom, hogy ennyire ismer, túl hosszú ideje nyúzzuk egymást. Nekem időnként mégis ugyanolyan rejtély, mint volt...

– Na, mi ez a komolyság? – szólal meg újra, ezzel kiragadva a merengésből. Megosztom vele a gondolataim, úgyis körülötte forognak.

– Csak azon filózom, hogy te jobban ismersz engem, mint én téged.

– Ez nem meglepő.

– Miért? – kérdezem értetlenül, Stephen pedig úgy néz rám, mintha minimum hülye lennék.

– Mert baszol figyelni másokra, azért.

– Én is szeretlek – húzom el a számat, de nem kezdem tagadni a nyilvánvalót, mert úgyis neki van igaza. Sokszor rémesen elmellőzök dolgokat még akkor is, amikor tényleg próbálok odafigyelni. Egyszerűen ilyen vagyok, néha ki kell szúrni a szememet a tényekkel, mert képtelen vagyok észrevenni őket. Stephen pontosan tisztában van ezzel a hibámmal, és nem rest az orrom alá dörgölni, akárhányszor csak tudja. Ő bezzeg minden fontos és lényegtelen dolgot megjegyez másokról, talán ezért is van, hogy a pokróc stílusa ellenére bomlanak érte a pasik. Vagy pont azért, ki tudja.