Vékony jég

7. fejezet - Lucas

december eleje

**

– Na, mi a baj?

Stephenre pillantok, meglepett a kérdésével. Kicsit elgondolkozhattam futás közben, mert fel sem tűnt, hogy így kifulladtam. Lejjebb veszem a tempót, és megvonom a vállamat.

– Semmi.

– Azt látom. Valami hihetőbbel rukkolj elő – szól rám. Bár újabban nem szeretem vele megbeszélni a szerelmi életemet, mással viszont nem igazán tudom.

– Kicsit... összezördültünk – vallom be, mire Stephen felvonja a szemöldökét, és érdeklődve figyel.

– Na, vihar a paradicsomban?

– Menj a fenébe! – hurrogom le, de szokás szerint nem sértődik meg. Így is rossz a kedvem, nem hiányzik, hogy még ő is rajtam szórakozzon.

– És mi volt a vita oka?

Körbenézek. Nem sokan vannak körülöttünk szerencsére, mert a téma némi diszkréciót igényel. Például nem egy konditermet...

– Szóval szex – állapítja meg Stephen, és huncutul rám vigyorog. – Mi van, jobban szeret felül lenni, mint alul?

– Stephen... – figyelmeztetem. Megpróbál uralkodni magán, de így is látom, hogy veszett kíváncsi.

– Jó, oké, komoly vagyok.

– Nem biztos, hogy jó ötlet veled megbeszélni...

– Már elkezdted, fejezd is be!

– Jól van... – adom meg magam sóhajtva. Elvégre, ha tényleg nem akarnék beszélni róla, már az elején leráztam volna Stephent. – Olyasmit kér tőlem, amit nem szívesen teljesítek.

– Mit?

– Hogy durva legyek.

– Váó, erre gerjed?

– Stephen... – morgom figyelmeztetően.

– Bocsánat. De te a romantikus-ölelgetős pasi vagy, nem tudom elképzelni rólad... – feleli, és direkt nem fejezi be a mondatot. Igen, értem, mire gondol.

– Hát ez a baj – magyarázom. – Inkább elkerülöm, vagy ahogy ő mondja, ahelyett hogy a lepedőre gyűrném... uralkodom felette. És akkor úgy tűnik, tetszik neki, utána viszont berág rám, és kompenzálni akar... – folytatom tűnődve, Stephen meg azonnal leveszi a szituációt.

– És bevág maga alá.

– Aha.

– Te pedig utálod, mikor ezt csinálja – jelenti ki. Megrázom a fejem, mert ez így nem teljesen pontos megfogalmazás.

– Utálni épp nem utálom, de nem is élvezem. Jó, legalábbis nem mindig.

– Miért, ilyenkor erőszakos?

– Dehogyis! – háborodom fel.

– Akkor jó. Szóval nem szeretsz durvulni, és ez a baja – összegzi nyugodt hangon, mintha épp az időjárásról csevegnénk. Bírom, hogy vele a piszkos részleteket is meg lehet beszélni.

– Azért bizonyos szintig nincs vele problémám.

– Nocsak.

– Különben is, mióta komolyra fordult, annyira nem igényli...

– Az mikor volt? – kérdez rá, és leállítja a gépet. Iszik egy keveset, aztán újra nekem szenteli a figyelmét. – Fél éve jártok, ha jól számolom.