Utállak (Gojo x Oc) {Befejezett}

Iskolák közti verseny

Ma van a napja a két iskola közti harcnak. Mivel idén kezdtem a második évemet így most veszek részt rajta először. Eléggé parázok. A felsőbb évesek azt mondták, hogy erősek az ellenfeleink és a tanárok sem szoktak kíméletesek lenni az átkokkal. Nem mintha nem tudnék harcolni, de akkor is új lesz idegen emberek ellen küzdeni.

- Az idei társiskolák közti verseny kezdetét vette! - hallottam Gakuganji-sensei hangját. Nyeltem egyet aztán elindultam az előttem lévő erdőbe.
Felugráltam egy fa ágain és a talaj felett folytattam az utam.

Az osztálytársaimmal azt beszéltünk meg, hogy szétválunk, de füstgránátokkal jelzünk egymásnak, ha bajba kerülnénk vagy ha legyőztünk egy ellenséges diákot.
Innen fentről látni fogok mindekit és gyorsan ott tudok lenni.

Már egy ideje futottam. Szerencsésnek éreztem magam. Eddig csak egy gyenge átkot kellet elintéznem. Az egyik ágon megálltam kifújni magam. Elég magasan voltam. Messzire elláttam. A kellemes tavaszi szél meglobogtatta a lófarokba kötött vörös hajam. A távolból csata hangokat hozott magával. Nem tudtam az irányukat beazonosítani, de mivel nem volt jelzés ezért úgy gondoltam, hogy biztos megoldják nélkülem.

Egy közeli tisztáson kiszúrtam valakit. Fehér haja volt. Iskolai egyenruhát viselt. Itt az ideje nekem is komolyabban harcolni. Halkan lejjebb lopakodtam. Háttal állt nekem zsebredugott kézzel. Teljesen nyugodtan nézelődött. Mi baja ennek? Bár minegy is. Így legalább egyszerűbb dolgom lesz.

Elrugaszkodtam és meg akartam rúgni, de kivédte. Arrébb repültem és talpra érkeztem. Honnan tudta, hogy hol vagyok? Teljesen halk voltam. És hogy látott meg? Fáslival be van kötve a szeme. Lát egyáltalán?

Visszatette a kezét a zsebébe és úgy várta mi lesz a következő lépésem. Pontosan felém nézett. Olyan érzésem volt, mintha a kötés alól pontosan a szemembe nézne. A hideg kiráz ettől a sráctól.

- Te aztán gyors vagy! - vigyorodott el. A hangja energikusan és vidáman csengett. Szinte vízhangzott körülöttem.

- Oh várj csak! Még csak most kezdtem el! - vigyorogtam én is. Előhúztam a teknikámhoz tartozó harminc oldalas  dobókockámat. Nem túl bonyolult, de annál hasznosabb. Annyi a lényeg, hogy ahányast dobok annyira duplázódik a sebességem és az izomerőm. Elléggé a szerencsére kell hagyatkoznom, de mindig is szerencsés kezem volt. Tizennyolc! Most meg vagy!

Megint neki mentem. Most egy ütéssel próbálkoztam. Pont az önelégült vigyorába ment volna, de valaminek neki ütközött a kezem. Mi a franc? Nem volt időm gondolokodni mert egy erős gyomorrúgást kaptam. Oda tettem a kezeim amivel tompítottam, de így is egy fának repített. Nem tudtam eldönteni, hogy a bordám reccsent vagy a fa. Lepattantam a törzséről és féltérdre érkeztem.

Nem értem! Majdhogynem hangsebességgel futottam ő mégis meg tudott állítani. Ráadásul vakon. Aztán meg vissza tudott támadni. Hogy? Mi a fene ez a fickó? Nem veszíthetek! Szedd össze magad Keiko!

Felálltam. Elkezdtem körbe-körbe futni. Kisebb tornádót csináltam köré, de meg sem rezzent. A hófehér haja tincsei lobogtak, de a fogai még mindig az arcán villogtak. Egyszercsak irányt váltottam és támadtam. Én is hasba akartam rúgni, de hárított. Ütött volna, de megpördültem és a háta mögé kerültem. Kinyitottam a fémlegyezőm és megakartam vágni az arcát. Viszont elkapta a csuklóm. Megpróbálta kicsavarni a kezem, de én gyorsabb voltam és fejbe rúgtam. Pontosabbam rugtam volna mert annyit értem el csupán, hogy arrébb fordult egy kicsit a feje a hülye erőtere miatt. Kiszabadítottam magam és eltávolodtam tőle. Hogy győzzek le valakit akihez nem lehet hozzáérni, viszont ő megtud fogni? Várjunk! Ő hozzám ért! Éreztem a bőrét. Meg van!

A következő támadásomnál megfogta a karom. Én abban a pillanatban a legyezőmmel megvágtam a kézfejét. A vörös vére kiserkent. Erre látszott, hogy ledöbbent. Ezt kihasználva ököllel arcon akartam ütni, de időben kapcsolt. Ő rugott fejbe engem. Egy távolabbi köves részre estem. A halálntékom neki is ütődött elég erősen egynek.

Csengett a fülem. Az egyik szememet még nyitva tartva néztem a közeledő alakját. Próbáltam a karjaimmal fenntarnani magam, de remegtek. Most éreztem csak meg, hogy mennyire fájnak a bordáim.

- Haha! Ne ostorozd magad! Nem vagy gyenge! Csak én vagyok a legerősebb! - nevetett a fejem fölül. Biztos vagyok benne, hogy folytatta de a karjaim elernyedtek és még a földet érés előtt elnyelt a sötétség.

Valami puhán feküdve keltem. Óvatosan elkezdtem tapogatózni. Valószínűleg egy ágyon fekszek. Ki akartam nyitni a szemem, de azonnal megfájdultak a fénytől. A fejem lüktetett. Kellett pár másodperc, hogy felidézzem mi történt. Az a rohadt szemfedős! Akkor biztos a gyengélkedőn vagyok.

- Á! Magadhoz tértél! - szólat meg egy nyugott női hang fölülem. Ez a nővér hangja. Ezek szerint igazam volt. Elátták a sebeim. Éreztem a kötést a halántékomnál. Nem is lett több sebem? Dehát biztosan szétterültem a kövek között miután elvesztettem az eszméletemtet. Fura.

Óvatosan felültem. A fejem eléggé fájt, de nem volt vészes. Kezdett hozzászokni a szemem a fényhez ezért megdörzsöltem őket. Az elmosódott fénypontokból egy ember alak rajzolódott ki. Velem szemben a pirszinges, öreg igazgatónk ült. Komolyan nézett engem. Egy aprót nyeltem. Mit akarhat? Megdorgál, hogy hogyan mertem veszíteni?

- Hogy végződött a verseny? - kérdeztem hátha oldom egy kicsit a feszültséget. Eléggé nyomasztó volt a légkör. A szakállas megköszörülte a torkát majd megszólalt.

- Vesztettünk. Ezért megegyeztünk a másik igazgatóval. Egy-egy diákot egy évre kicserélünk és megnézzük mennyit fejlődtek.

- Hadd tippeljek! Én lettem tőlünk a szerencsés! - villantottam egy hamis vigyort.

- Mivel te teljesítettél a leggyengébben.

- Sajnálom, hogy csalódást okoztam! - válaszoltam. Szinte láttam az elleszenves sugarakat a szemeink között. Kis korom óta ismer, de valamiért mindig is utált a tata. Meg sem lepődtem, hogy az első adandó alakalommal lepasszolt. Ő kicsit sem fog hiányozni.

- Nem súlyosak a sebeid. Holnap indulsz - állt fel és azzal a lendülettel el is hagyta a helységet.

Sóhajtottam egyet aztán felálltam. A nővér próbált vissza ültetni, de eltoltam a kezét. Mindenben gyors vagyok így regenerációban is. Majdnem kétszer olyan gyorsan gyógyulok mint mások. Egy kis agyrázkódás, egy vágás és pár törött borda? Egy kiadós alvással holnap kutya bajom sem lesz!

A szobámba mentem. Elkezdtem össze pakolni. Nem voltam szomorú mert el kellett mennem. Valahogy sosem szerettem túlzottan ide járni. Az osztálytársaimmal nem utáltuk egymást csak elvoltunk együtt. A tanárok valahogy mindig lenéztek engem. Nem tudom megmagyarázni, de úgy éreztem, hogy mindenki tud valamit amit én nem. Jujutsu sámán is csak azért leszek mert a szüleim ezt akarják. Családi tradíció ez a szakma.

Miután végeztem elmentem zuhanyozni aztán kiterültem az ágyamom. A plafont bámultam. Csend volt az egész épületben. A többiek elmentek valahova szórakozni. Engem nem hívtak így egyedül maradtam a gondolatiammal.

Lehet, hogy jobb is így. Hátha a másik sulisok nem fognak így viselekedni velem. Bár ha ott lesz mr. ,,Én vagyok a legerősebb" akkor inkább mégis itt maradnék. De az erejéből ítélve harmadéves lehet. Akkor nem fogunk sokat találkozni. Az meg még nagyobb szerencse lenne, ha ő lenne akit elcseréltek velem. Idegesítse csak a többieket! Ha ha ha!

Miközben ezen gonosz terveimet szövögettem egyre laposabbakat pislogtam. Engedtem az álommanó kísértésének aki magával is ragadott....