Felmérés

1.2K 89 5
                                    

Reggel az ezúttal beállított ébresztőm rikácsolására keltem reggel negyed nyolckor. Yaga-sensei azt mondta, hogy nyolcra legyünk gyakorló pályán. Elmentem venni egy ébresztő zuhanyt. Mikor végezte a tükör elé állva megnéztem magam. A hátam közepéig érő vörös hajam a szokásos lófarokba kötöttem. Az arany sárga szemeimet sok apró szeplő vette körbe. A két éve egy elvesztett fogadásból vágott frufrum tincsei már a fülcimpámig értek, de nem tudtam őket hátra kötni. Direkt úgy fésültem, hogy véletlenül sem takarják el a kis kori vágot sebet a bal szemem fölött. Úgy gondolom, hogy nincs értelme takargatni. Ott van és ezen nem tudok változtatni.

Késznek nyilvánítva magam elmentem felöltözni. Az egyenruhámban nem volt túl bonyolítva. Az újai végei hosszabbak voltak, meg a szoknyám csak a combom feléig ért. Vagyis ez nem is igazán nevezhető annak inkább csak két anyag ami elöl és hátul körbevesz, hogy minimálisan hasonlítson egyre. Számomra ez tökéletes volt mert amúgy sem szerettem túlzottan a szoknyát és így semmi sem gátolt a mozgásban. Alá felvettem egy rövid, fekete shortot. Térdzokni, cipő és készen is voltam.
Elindultam a konyhába, hogy megigyam a kávémat. A helységbe beérve a Getoval és Ierivel találkoztam. A fekete hajú éppen nagy lendülettel ette a reggeliét. Mellette a barátnőm nyugodtan szívta a cigéjét egy csésze kávé társaságában.

-	Ahhh! Nem értem, hogy miért kell ilyen korán felkelni! – tette valaki a fejemre az állát

Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.

- Ahhh! Nem értem, hogy miért kell ilyen korán felkelni! – tette valaki a fejemre az állát. A hátamnak dőlt. Kis híján eldőltem olyan nehéz volt. A hangjából felismertem, hogy ez a lisztes fiú.

- Én meg azt nem értem, hogy miért használsz engem fejtámlának! – mondtam miközben a könyökömet hátra lendítve gyomron vágtam ezzel leszedtem magamról. A többiek csak nevettem a jeleneten a sértett pedig a hasát fogva támaszkodott az asztalnak. Egy gonosz vigyort küldtem felé aztán felkapva egy bögrét megtöltöttem a keserű fekete folyadékkal. Egy korty tej és már ittam is.

Geto a hasbavágottal karöltve megette a még hátralévő nagy adag tamago gohant én pedig kittam a bögrémet. Ki mentünk a gyakorlópályára ahol a sensei már várt minket Panda társaságában.

- Keiko! Gyere ide! Le akarom mérni a sebességed! – intett nekem. Engedelmesen arrébb sétáltam és felkészültem az indulásra. Mind a négy a sensei mögé állt, hogy lássa a kezében tartott műszert. A vaksi felkapta a szőrgombolyagot. Egész cuik voltak együtt – Indulj!

Mintha ágyúból lőttek volna ki úgy indultam el. Egy pár méter volt míg hozzájuk értem így az idő alatt annyira felgyorsultam ahogy csak tudtam. Elrohantam előttük aztán pár métert csúszva megálltam. A föld fel is torlódott a helyemen. Kisebb porfelhőt csináltam magam köré. Elhessegetve rájuk néztem és mind tátott szájjal nézte a kiélzőjét. Egy aprót muszáj volt kuncognom mert a lisztes és a kezében lévő cukiság szinte pontosan ugyan olyan fejet vágtak.

- 55 km/h – nézett rám Geto. (a világrekord 45km/h)

- Ohh! Még reggel van! Nem vagyok elég fitt – vakartam meg a tarkómat vigyorogva aminek hatására még lejjebb esett a duó álla.

- Mennyi lenne ha az lennél? – kérdezte a lekötött szemű kiesve a sokkból.

- 61-2 szokott lenni az átlag, de a rekordom 72 – mindenki, csak pislogott. Gondolom azon voltak kiakadva, hogy rezzenéstelen arcal mondtam.

- A technikádat is megnézem! – mondta a sensei mikor befejezte a teljes felmérésemet. Elégéggé kifáradtam bennük, de bólintottam jelezvén, hogy benne vagyok – Gojo! Te leszel az ellenfele.

- Miért ő? – kérdeztem morogva.

- Mert őt az erőtere miatt nem érheti baj. Kezdhetitek! – tapsolt egyet a sensei mire húzva számat ugyan, de dobtam egyet a kockámmal. Huszonhármas.

- Menjetek fel a nézőtér legtetejére! És ha lehet annak is leghátuljára! – néztem az izgatott közönségre.

- Mert? – kérdezte értetlenül Ieri.

- A hangsebességet átlépve fogok futni. Ha valami átlépi azt hangrobbanás jön létre és nem akarom, hogy megsüketüljetek!

- Engem nem féltesz? – kérdezte az ellenfelem.

- Ott van az erőtered nem mr. Legerősebb? – vigyorogtam gonoszul mire csak elmosolyodott. Be állt harcállásba. Én is így tettem és előkaptam a legyezőmet a jobb kezembe.

Elindultam. Azonnal egy robbanás volt mögöttem aminek a lökése még egy kis plusz lendületet adott. A szemkötős nem volt elég gyors így noha az erőterére miatt nem tudtam megsebezni, de így is a földre nyomtam.

A sípcsontomat a nyakára tettem és a mellkasára ültem. A bokámmal leszorítottam az egyik kezét miközben legyezőmet a másik ruha ujjába szúrtam.
Ekkor vettem csak észre, hogy a kezén ott van a vágásom hege. Jó mélyen meg vágtam neki. Éreztem, hogy a szíve hihetetlenül gyorsan dobog és a levegőt is eléggé kapkodta.

Lehet kicsit összenyomtam a tüdejét? Upsz. Mindjárt leszállok róla úgy is. De egy kicsit kiélvezem a helyzetet. Közel hajoltam az arcához és úgy szólaltam meg.

- Na mi van legerősebbkém? Fél perc alatt nyertem – hiába volt lekötve biztos voltam benne, hogy a szemei kikerekedtek. Az ajkai enyhén elnyíltak aztán szélesre húzta őket.

Hirtelen felemelte a lábam mire kibillentem az egyensúlyomból. Ezt kihasználva fordított a helyzetünkön. Hallottam, hogy a ruhája ujjá elszakad ahogy ahogy kirántja a legyezőm alól. Elkaptam a csuklóimat.

A földre terültem ő pedig teljes testsúllyal rám nehezedett. A karjaimat a fejem mellé nyomtam ő pedig olyan közel hajolt, hogy az orrunk hegye össze ért. Próbáltam kiszabadulni, de nem sikerült. Megmozdulni is alig tudtam.

- Soha ne bízd el magad! – suttogta. A szemei még a kötésen keresztül is az enyéimbe fúrta. Éreztem a meleg leheletét az arcomon. A kellemes tavasz illata azonnal meg csapta az orrom.

- Oké! Szét lehet válni! Ennek a jelentenek a folytatását nem szereznénk végig nézni! – sétált mellénk Geto. Liszt uraság felé fordította a fejét és a fáslin keresztül küldött felé egy mérges pillantást. Aztán leszált rólam. Felpattantam és leporoltam magam.

- Hihetetlen vagy! Csak egy robbanást láttam aztán...Shuuuuuuu! Ott sem voltál. Aztán már győztél is! – ugrálta körül a lábamat Panda. Csak nevetni tuttam.

- Ígéretes technika – paskolta meg a vállamat Yaga-sensei – Akkor most itt az ideje az edzésnek! Mindenki libasorba!

Hangos szenvedések közepette tetük amit a szakállas parancsolt. Kidobott mellel a sor lejére ált aztán elkezdtük futni.

Utállak (Gojo x Oc) {Befejezett}Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora