Zsongott a fejem. Forog velem a világ. Úgy éreztem mindjárt hányni fogok. Megakartam mozdulni, de nem bírtam. Az ujjaim sem mozdultak. A nyakamtól lefelé csak zsibbadást éreztem.
Mi történt? Halvány képek villogtak a fejemben. Sikolyok és ilyedt arcok a clubban. Megtámadtak minket? Igen. Valamit hátulról bele fecskendeztek a nyakamba. A többiek jól vannak.
- Ohhhh! Végre magához tért a mi kis csodánk! – hallottam meg egy ismerősnek tűnő hangot a fejem felől.
Kinyitottam a szemem. Éles fény vakított el. Elmosódott alakokat láttam csak. Apró pislogásokkal igyekeztem megszokni a világítást.
- A nyugtató sem hatott rá sokáig. Ennyitől egy elefánt is két napig aludna – mondta a srác akit a clubban elkaptam a mosdónál. Sötét kék haja fel volt nyírva oldalt, középen pedig egy kicsit hosszabbra hagyva. Sötét barna szemei csillogtak ahogy bámult engem. A szemem megszokta a fényt így láttam, hogy mellette áll az átok használó őrült. Kopasz fején megcsillant a fény. Az erdőben nem láttam a sötét miatt, de most látszottak a mocsárzöld szemei. A szemgolyóin látszottak az erek és nem egy csipa csücsült a szemgödrének szélén.
- Mi történt? – motyogtam erőtlenül és halkan. Ekkor éreztem csak meg, hogy a fogaim egy kicsit hegyesek. Lenéztem amennyire tudtam. Egy asztalon feküdtem. Fém karikákkal voltak lefogatva a végtagjaim. Bárhogy próbáltam nem tudtam megmozdulni. Az újjaim helyén hegyes fekete karmok voltak. A karomon a kék repedések sokkal láthatóbbak voltak és több volt belűlük. Már nem tetoválásnak néztek ki. Kicsit besüppedtek a bőrömbe és tényleg olyan volt mintha mindjárt széttörne a bőröm.
Egy kicsit pánikba estem. Erősen próbáltam megmozdulni, de sehogyan sem tudtam. A fejemet sikerült egyedül oda-vissza csapkodnom. Ezáltal el is szédültem ezért abba hagytam.
- Ne küzdj! Felesleges! Elektromossággal zsibbasztjuk az izmaidat! Nem tudsz megmozdulni így elmenekülni sem! – kuncogott felettem a kopasz.
- Mit akartok? Mit tettek velem?
- Nyugi, nyugi! Nem fogunk megölni! – csitított ördögi vigyorral a kék hajú.
- Ugyan! Sosem bántanám a legcsodálatosabb kísérleti alanyomat! – ugrált izgatottan az őrült.
- Mit akartok csinálni?
- Először csak mintákat venni, hogy azokat megvizsgáljuk! – magyarázott tovább a srác figyelmen kívül hagyva a kopasz baromkodását. Gyűjtöttem egy kis nyálat aztán arcon köptem. Akkora volt, hogy még hangja is volt a placcsanásnak. Arcára fagyott a vigyor.
- Tessék! Nyál minta!
- Te rohadt kis beképzelt szörnyeteg! – emelte az öklét, hogy megüssön, de a másik megállította.
- Hideaki! Csillapodj! – a kék hajú kirántotta a kezét aztán kitrappolt a szobából. Nem láttam jól, de valahol megált.
- Most nincs itt a szemüveges barom, hogy megvédjen. Szóval fogd vissza magad – morogta aztán kiment. Igaza volt. Fogalmam sincs hol vagyok és ezért valószínűleg ők sem tudják. Valahogy üzennem kéne neki. De hogyan? Szószerint nem tudok mozogni.
- Veszek egy kis vért! Ezzel a sok hülye fecsegéssel lehet már egy csomó méreg kiszállt belőled – szólalt meg a köpenyes és azzal a lendülettel belém is szúrt egy tűt. A zsibbadás miatt szerencsére nem éreztem.
Nem mondtam semmit. A plafont pásztázva néztem hol lehetne kijutni. Elég vihar vert volt a hely. Noha fehérre voltak festve a falak a kosz miatt inkább tűntek szürkének. Nem is! Ez kopás volt. Régi a hely nem ápolatlan. Sok repedés is volt rajtuk. Nem lenne túl nehéz kitörni őket ha nagyot dobok. De nem tudom hova vezetnek. Lehet, hogy a föld alatt vagyunk vagy nagyon magasan. Lehet nagyobb bajt csinálok magamnak.
Az őrült közben le vett egy nagy adag vért. Mindenféle körülöttem lévő gépekbe tette. Volt a fejemnél egy képernyő. Gondolom azon bámulta az eredményeket. Hevesen magyarázott valamiről, de ezt olyan össze-visszásságban tette, hogy alig értettem. Nem csak, hogy hadart, de még vagy három nyelvre váltogatott random. Pár szót és mondatot valahogy kihallottam amit japánul mondott. Átkok, átalakulás, regeneráció meg ilyenek.
- És most mi lesz? Örökké itt fog tartani? Pisilnem kell! És éhes is vagyok! Csak nem akarja, hogy éhen haljak! – morogtam mikor meguntam, hogy öt perce olaszul magyaráz mellettem.
- Oh! Igaz! Mit szeretnél enni? Bármit kérhet az én kis csodám! Olyan szépen megnőttél! Nem hittem volna, hogy ilyen egészségesen életben maradsz – kezdte el simogatni az arcomat. A zsibbadás ellenére is végig futott a hátamon a hideg. Undorító ez a fickó és egyáltalán miről beszél?
Eltűnt egy pár percre aztán a kék hajúval tért vissza. Valamit beszéltek aztán pedig hirtelen a fémek elengedtek és a zsibbadás is megszűnt. Megtudtam mozdulni, de nagyon fájt és erőtlennek éreztem magamat. Még mindig úgy éreztem, hogy a hangyák mászkálnak bennem, de legalább megtudtam minimálisan mozdulni.
- Gyere! – rántott fel a kék hajú. Semmi erőm nem volt, hogy megtartsam magam így a nyakának dőltem. Sóhajtott aztán felkapott menyasszonypózban.
Elindultunk egy folyosón. Ugyan olyan régies volt mint labor vagy micsoda. A neon lámpákból pár vagy idegesítően villogott vagy kialudt. Néhány régi vas ajtó mellett mentünk el aztán megállt egy előtt. A lábával kinyitotta majd besétált. Egy kis szoba volt. Egy ágy, kis komód és egy másik fa ajtó. Leültetett az ágyra. Még mindig gyenge voltam így oldalra eldőltem. A párnának dohos szaga volt.
- Ott a mosdó! – bökött a fejével a fa ajtó felé – Hozok kaját!
- Valami ruhát is kaphatok? Fázom – szóltam utána. A tegnapi ruhám teljesen szét volt szakadva. A felsőm csak elszakadt pár helyen, a nadrágomból viszont egy sort lett.
- Rendben. Keresek valamit. Tényleg hideg van ide lent – ment ki. Lent? Semmilyen lépcsőn nem mentünk le és a folyosó sem volt ferde. Szóval tényleg a föld alatt lehetünk. Biztos egy háborús bunker vagy börtön volt, ezért néz ez így ki.
Annyira erőtlennek éreztem magam. Még fejemet sem bírtam megfordítani. Egyre laposabbakat pislogtam míg végül elaludtam.
- Hova tűnhettél? – morogta egy ismerős hang. Ez az albínó! Csak sötétséget láttam magam körül, de a hangja tisztán kivehető volt.
- Lisztes? – kérdeztem még mindig keresve háta megpillantom.
- Keiko-chan? Hol vagy? Nem látlak! – hihetetlenül aggódó hangja volt – Ti nem haljátok? Az előbb szólalt meg.
- Kihez beszélsz?
- Getoékhoz. Nem hallod őket?
- Nem. Csak téged, de látni én sem látlak.
- Nekem is csak a fejemben beszélsz. De lépjünk túl ezen! Hol vagy?
- Pontos helyet nem tudok. Annyi biztos, hogy valami régi helyen. Talán egy világháborús bunker. Itt van a mérgező kopasz is és a nyomuló srác a bárból
- Mi az utolsó emléked?
- A mosdónál valamit belém fecskendeznek azutánról csak pár homályos kép van meg és végül itt ébredtem. Mi történt? Milyen nap van?
- Vasárnap délelőtt fél tizenegy. A Clubban egy kisebb csapat átok ránk támadt te meg felszívódtál. Mennyi ideje vagy magadnál?
- Úgy egy-másfél órája, de mivel lekötöztek meg egyebek így már jó pár órája itt lehetnek.
- Akkor annyira nem lehetnek messze a várostól – motyogta miután elismételte az előbbi információkat a többieknek – Próbálj még több infosze-
- Ébresztő! Éhes voltál nem? – pofozott fel mérgesen a kék hajú....
ESTÁS LEYENDO
Utállak (Gojo x Oc) {Befejezett}
Fanfic,, - Áh! Hát itt van a kis vörös gyalogkakukk! - tártaszét a karját mikor ő is észrevett. - Én is örülök a találkozásnak egó bajnok! - válaszoltam miközben meg sem álva elmentem mellette." ,,- Mondtam, hogy ne hívj így! - motyogtam a nyakába. - Én...
