Eltaszítva [Harry Styles fanfiction HU] [Befejezett]

5. fejezet

Miután megtudom, hogy mit is műveltem az éjszaka elég ramatyul érzem magam. Lemegyek a konyhába, míg Harry zuhanyozik és megpróbálok megcsinálni egy egyszerű bundáskenyeret reggeli gyanánt. Bár a sütés-főzés sosem tartozott az erősségem közé, mindent el kell kezdeni valamikor. S lehet, hogy ennek is most jött el ideje.

Ahogy a tűzhely mellett állok és megforgatom a kenyeret, valaki hirtelen átkarol hátulról, minek hatására megugrok és már suhintok is a kicsi „lapáttal". A titokzatos idegen azonban elkapja a kezem, még mielőtt kárt tehetnék benne.

- Mivel érdemeltem ki azt, hogy ma minden áron el akarsz tenni láb alól, vagy legalább komolyabb sérüléseket akarsz nekem okozni valamilyen módszerrel? - biggyeszti le ajkait és kutyaszemekkel kezd el rám nézni.

- Sajnálom - hajtom le fejem, és majdnem elsírom magam - De tudod, hogy milyen ijedős vagyok.

- Igazad van Ro. Sajnálom, de nem gondoltam volna, hogy ennyire megijedsz. Régen is csináltam ezt, és akkor a karjaimba simultál - mondja és ajkamnál fogva gyengéden felemeli fejem.

- Miért kell mindig felhozni a múltat? - kérdezem, de közben visszafordulok a tűzhelyhez és kirakom egy tányérra a kész bundáskenyeret.

- Mert a múltunk a lényünk része. És te is a múltam a része vagy. Ezzel együtt a lényem része. A legszebb emlékeim hozzád kötődnek - suttogja.

- Miért csinálod ezt? - fordulok felé immáron sírva - Miért kínzol? Éppen elég nekem, hogy nem kellek senkinek, te meg még nehezebbé teszed, azzal, hogy non-stop a kapcsolatunkról beszélsz. Ne csináld ezt könyörgöm neked Harry. Könyörgöm - sírom, majd elslisszolok mellette és felfutok a vendégszobába.

Bezárom az ajtót és lassan lecsúszok az ajtón mentén. Térdeim felhúzom a mellkasomhoz és csak zokogok. Egyszerűen a szakítás képei elözönlik az agyam, mint egy méhraj a kast.

*A szakítás napja*

Alig várom, hogy lássam Hazzat - mintha ezt kiabálná a szívem, mióta kicsengettek óráról. A szekrényembe már betettem a könyveimet, és most a parkoló fele tartok, hogy Harryvel elmenjünk hozzájuk, mivel nem szívesen vagyok otthon az utóbbi időben.

Azonban a lépcső tetején állva furcsa hangokat hallok az egyik fal mögül és győz a kíváncsiságom. Lassan odasétálok, de ami ott fogad, az életem legrosszabb dolga.

Harry éppen az iskola ribijét - Miranda Shneet - csókolja. Már éppen elrohannék, mikor Harry eltolja magától a csajt és a vállánál fogva megrázza, de közben észrevesz engem. Miranda is rám kapja kék szemeit és gonosz mosoly húzódik ajkaira. Hazz megsemmisülve áll előttem és csak egy „Te jó ég" jön ki a száján. Mire magához tér, én már a lépcsőn rohanok le, de ő gyorsabb nálam így könnyedén utolér.

- Akkor este nálam Harry cica - kiáltja Miranda.

Harry a karomnál fogva vezet le az aulába és a falnak nyom. Könnyeim villámgyorsan gördülnek végig arcomon egymás után. Szívverésem - s ezáltal pulzusom is - az egekbe szökött gyorsaságával. Harry kezeivel a csuklom a falnak szegezte teste pedig erősen tartotta az enyémet.

- Engedj el Hazz - sírtam - Engedj el.

- Nem Ro. Elmegyünk hozzánk és megbeszéljük a dolgokat. Ez nem az volt, amire gondolsz.

- Áh nem.. Tényleg nem csókoltad meg azt a csajt, akin végig ment az egész suli. Csak beképeztem magamnak mi? Ne nézz madárnak Harry. És engedj el különben síkitok - fenyegetőzök.

Menyasszony pózban a karjaiba kap, és hiába rugdalózok és ficánkolok nem ereszt el. Más egyszerűen képtelen vagyok csinálni. Mintha nem lennék rá képes. Kivisz a parkolóba és miután kinyitja a kocsiajtót beültet az anyósülésre, de kiszállni nem tudok, mert azon felén bezárta az ajtót. Ő könnyedén belül a vezetőülésre és elindítja a járművet.

- Harry azonnal állj meg - sikítom - Nem rabolhatsz el!

- Nem elrabolni akarlak Ro. Csak hozzánk viszlek, ahogy megbeszéltük, hogy tisztázzuk ezt a dolgot.

- Láttam, amit láttam Harry. Ezen nem tudsz változtatni - mondom immáron nyugodtan.

- De igen. És fogok is - mondja magabiztosan.

Az utat úgy tesszük meg, hogy egy szót sem szólunk egymáshoz. Mikor leparkolunk a Styles ház előtt, Harry kiszáll, majd nekem is kinyitja az ajtót. Nem csapok jelenetet, egyszerűen besétálok vele a házba. Ahogy beérünk Hazz a falhoz szorított és a szemembe nézett.

- Nem foglak elveszíteni egy ilyen ribanc miatt - mondja ajkaimra - Miranda csókolt meg engem Ro.

- Persze és én ezt majd el is hiszem, nem? - mondom „enyhe" gúnnyal a hangomban.

- Esküszöm a szentekre az égben, az életemre. A te életedre Ro... nem én csókoltam meg Mirandát, még csak vissza sem csókoltam.

Hittem neki. Bár ebben az is nagyon besegített, hogy az életünkre esküdött meg, amit nem szokott tenni. És ilyet nem tenne viccből, vagy csak azért, hogy elhiggyek valamit.

- Hiszek neked - mondom lágy hangon - De ez akkor sem mehet így tovább.

Harry szemei összeszűkülnek, majd újra kitágulnak. Fejét nemlegesen rázni kezdi és csak azt hajtogatja: Ne.

- Harry... Nálam ezerszer jobbat érdemelsz. Együtt vagyunk már hét hónapja és arra se tudtam rászánni magam, hogy lefeküdjek veled. Tudom, hogy szükséged van rá, de nem állok készen. Nem akarom, hogy tovább várj. Azt akarom, hogy normális tini srác legyél, akit nem tart kordában a barátnője.

- Nem tartasz kordában Ro - szakít félbe.

- De igen. Miattam nem jársz bulizni. Ha elmehetnél a haverjaiddal valahova inkább velem vagy, amiért hálás vagyok. Nem akarom, hogy azért, mert nekem szenvedés az életem neked ne legyen jó. Bulizz, éld ki magad. Mellettem nem tudod ezt megtenni.

- Azért vagyok mindig veled Romina, mert szeretlek és vigyázni akarok rád. Te vagy a legfontosabb személy az életemben. Miért nem hagyod, hogy szeressen valaki?

- Tudom, hogy szeretsz. És én is szeretlek teljes szívemből. Éppen ezért kérem, hogy váljuk szét. Ha meg úgy adódik és az van nekünk megírva, hogy együtt legyünk akkor úgyis úgy lesz.

- És kinek jó ez? Csak neked Ro - csap a fejem mellett a falra.

- Nem. Te élhetsz. Kiélheted a fiatalságodat. És te is csak férfiből vagy.

- Ro engem nem érdekel a szex. Megmondtam, hogy várok rád, ameddig csak kell.

- Tudom - motyogom - De így lesz a legjobb.

Harry megsemmisülve állt előttem. Ismét.

- Örökké szeretni foglak - suttogja, majd megcsókol.

Érzem, hogy ez az a csók. Az utolsó. És ő is érzi. Mindössze pár másodperc az egész, de minden benne van. Legfőképp a búcsúzás. Mikor elválok tőle kibújok keze alatt és kifutok a házból.

Könnyeimnek épített gát pedig átszakad...