Eltaszítva [Harry Styles fanfiction HU] [Befejezett]

2. évad ~ 17. fejezet

Sziasztok!
Meg is érkeztem a következő fejezettel! ☺
Az előző fejezethez 47(!!!!!) vote és 4 olvasói komment érkezett, amit nagyon köszönök!♥♥
Jó olvasást és HAGYJATOK NYOMOT MAGATOK UTÁN!
Remélem ez a rész is elnyeri tetszéseteket!

Vigyázzatok magatokra!

Puszi: VanneyG :* ♥☺

- Romina...

A kísértetiesen ismerős hang irányába fordulok, de közben imádkozom, hogy csak hallucináljak. Imáim azonban nem találnak meghallgatásra. Utolér a légszomj, így muszáj levegő után kapnom.

- Harry... - nyögöm ki a nevét erőtlenül és hitetlenkedve.

Próbálok felkelni ebből a borzalmas álomból, de képtelen vagyok rá. Bízom abban, hogy mindezt csak képzelem és nem áll velem szemben a gyerekeim apja. Arcáról csak a szomorúságot, a keserűséget, a bánatot tudom leolvasni. Haja körülbelül olyan hosszúságú, mint amikor megismertem. Zöld íriszei meggyötörtek, arca vonalai azonban semmit sem változtak ezalatt, a hét év alatt.

- Szia – húzódik gyengéd mosolyra szája.

- Mit keresel te itt? – kérdezem ingerülten.

- Öhm... Csak a szokásos kivizsgálás – dadogja.

- Azta – szólal meg ámulva Oliver – Harry Styles.

Mutatóujjával az említett személyre mutat és rám emeli tekintetét.

- Te ismered Harry Stylest, mami?

- Öhm – keresem a szavakat – Régen találkoztunk már.

- Kérhetek egy kocsigramot? – ugrándozik vígan.

Elnevetem magam Ollie viselkedésén, illetve aranyos nyelvbotlásán is.

- Az autogram Szívem – mosolygok.

- Olyat – bólint büszkén – Kapok? – néz Harryre kutya szemekkel.

Harry rám pillant, én pedig beleegyezően bólintok. Nem akarom elvenni ezt az örömöt a fiamtól. Ollie boldogan tartja az alkarját, hogy oda kapja az aláírást. Harry elővesz egy tollat a zsebéből – ki hord egyáltalán a zsebében tollat? – és aláfirkantja a kisfiunk kezét.

- Juj – ugrál kiabálva, de lecsitítom, mivel mégiscsak egy kórházban vagyunk.

- Gyere Oliver – fogja meg a fiam kezét Drew – nézzük meg, hol marad a nagyi.

Oliver boldogan integet az általa istenített énekesnek. Harry is visszainteget a fiának, aki el is tűnik a folyosóról a nevelőapjával kézen fogva.

Harry a tekintetét ismét rám emeli. Szemei ugyanúgy megbabonáznak, mint anno.

- Szóval, Oliver – szólal meg Harry – Gyönyörű nevet választottál neki.

- Menj el, Harry – suttogom elcsuklott hangon – Menj el!

- Nem megyek el – erősködik.

- Miért nem? – emelem fel a hangom – Miért kell itt lenned? Miért kellett ennyi idő után újra felbukkannod?

- Romina... - nyújtja a kezét az enyém felé, de én elrántom a sajátomat.

- Ne Harry – állítom le – Csak tűnj el innen és életünkből is, úgy, mint az elmúlt hét évben. Tökéletesen megvoltunk eddig. Mi a fenéért kellettél megjelenni? – zokogok fel.